Kicsit alábecsültük, hogy mennyien érdeklődnek a Marvel Kvízünk után, így az első forduló után meghirdettünk egy második kört is, amelynek keretében szintén megtöltöttük a Barcraft Nyugati egyik termét, ráadásul rengetegen még így sem fértek be, így sort kerítünk majd egy harmadik felvonásra is. Addig is pörgessétek át a galériánkat, már csak a hangulat miatt is érdemes.
A vasárnap délutáni eseményen nagy számban és még nagyobb elszántsággal jelentek meg a versenyzők, hogy összemérjék tudásukat a Marvel Filmes Univerzum elmúlt tíz évéből. A hideg sör és az ínycsiklandó koktéloknál csak a poénok és a kérdések csúsztak jobban, de nem csak az atmoszféra volt hibátlan, hanem a versenyzők is. Mindenki derekasan állta a sarat a változatos feladatok és a szürkeállományt próbáló kérdések során, így végül szoros küzdelem alakult ki a csapatok között, a végső helyezések pedig a kvízünk egyik új funkciójának, a vádolásnak köszönhetően alakult ki. A dobogó harmadik fokát "Coul fiai és lányai" foglalték el, a második a "Hydra ügynökei" lettek, míg első helyet a "Pindúr pandúrok" csapata érdemelte ki. Gratulálunk mindenkinek, aki ott volt, aki viszont nem, az most lecsekkolhatja, hogy miről maradt le:

Persze nem jöhetett volna létre a kvíz és nem ajándékozhattuk volna meg a nyertes csapatokat, ha a támogatóink nem segítették volna mindhárom fordulót, így szívből köszönjük a felajánlásokat a GameStarnak, a Fumax kiadónak, a ProVideónak, a Szukits kiadónak, a Bontonfilmnek, a Kingpin kiadónak és a MoziShopnak, valamint a helyszín biztosítását a Barcraftnak.
Fotók: Szabó Dániel (Szada)