Hirdetés

Felejthetetlen volt a Puliwood 2. Star Wars kvíze

|

Az első Star Wars Kvízünk póteseményén még oldottabb, még kötetlenebb volt a hangulat, amely egy nagyszerű estét eredményezett és kihívásban sem volt hiány, erről a résztvevő csapatok tanúskodhatnak. Ilyet még sokat!

Hirdetés

Május 20-án került megrendezésre az első Star Wars Kvízünk (ami egyben az első kvízünk is volt), amelyre túljelentkezés volt, így meghirdettünk egy póteseményt is május 27-re. Tekintve, hogy a helyszín változott (a korábbi Barcraft Nyugati helyett most a Barcraft Corvinban vertünk tanyát), a terem befogadóképessége is kisebb volt, ennek ellenére hihetetlenül lelkes csapatok csaptak le a szabad helyekre és jelentek meg, hogy megmérkőzzenek az általunk összeállított változatos nehézségű kérdésekből. 

Hirdetés

Talán a családiasabb hangulat, talán a dupla "kvízmester", talán az első kvízben szerzett tapasztalatok, vagy a prezentáción való csiszolás miatt, de a hangulat másodszorra sokkal kötetlenebb, oldottabb volt,  folyamatos volt a játékos adok-kapok, ilyen légkörben pedig öröm volt nem csupán a mikrofon mögött állni, de látni a tettre kész, mosolygós arcokat is, amint éppen lesápadnak vagy éppen felvidulnak egy-egy kérdést megpillantva. Az alábbi galériába igyekeztünk beválogatni azokat a képeket, amik a legjobban adják át az este hangulatát, nézzétek csak: 

Ahogy a legutóbb, úgy most is pár ponton múlottak a helyezések, meglehetősen szoros volt a verseny, de pontosan ezért izgalmas ez az egész. Íme az eredmény: a negyedik helyezett a "Soltészék" csapat lett, a dobogó harmadik fokára a "Gamma Wars" állhatott fel, a másodikat néhány ponttal lemaradva a "Rebel Scum" csípte el, míg a legelső helyet a "Taszkenek" csapatnak sikerült kiérdemelnie. Mindannyian ügyesek voltak, jár nekik a virtuális taps és köszönjük, hogy megtiszteltek minket a jelenlétükkel. Az év hátralévő részére tervezünk még több kvízt, remélhetőleg többen is velünk tartanak majd. 

Fotók: Bagi Levente

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.