Hirdetés

Kszi, Fekete Bosszúállók - Filmzene

|

Az elmúlt hónapok filmzenéi között garantáltan rálehet lelni már most az év legjobbjaira - és legrosszabbjaira - is.

Az elmúlt hónapokban megint elmaradoztunk egy kicsit a rovattal - ráadásul a legutóbbi írásból sikeresen kifelejtettem az egyik legjobbat, amit most rögtön az elején pótolok is - viszont ennél fogva nagyobb merítést adhatunk a műfajból, amelyben válogatásalbumok és fantasztikus aláfestések éppúgy szerepelnek, mint csalódások. De lesznek itt szuperhősök, csendes horrorok, interaktív geekek, spionkodó poszáták, Oscar-díjas halemberek és meleg tinédzserek is. 

The Commuter - Roque Banos

Akkor rögtön pótolnám is a legutóbb elmaradt Liam Neeson mozi aláfestésének a kivesézését. Roque Banos az a zeneszerző, akire érdemes odafigyelni az olyan zenéi miatt, mint az Evil Dead, a Vaksötét, vagy A tenger szívébenJaume Collet-Serrával korábban John Ottmannel dolgozott együtt három ezt megelőző Neeson-moziján, viszont Banosnak sikerült talán a legemlékezetesebbet nyújtania a látottakhoz. Már a zongorán alapuló főtéma is rendkívül magával ragadó és az év egyik legjobbja amellett, hogy inkább illene egy csenes drámához, vagy egy az újságírás viszontagságait taglaló mozihoz, mint egy thrillerhez. Ugyanakkor nagyon jól működik a zene akkor is, amikor feszültséget kell teremteni és a fináléban a pergő dallamokkal sem áll hadilábon. Ugyan semmi új nincs benne, vagy érdemiségében eredeti, érezhető, hogy Banos nagyon érti a thriller műfajt anélkül, hogy érdektelenségbe fulladna a műve.

Értékelés: 80%

The Shape of Water - Alexandre Desplat 

A Grand Budapest Hotel, vagyis első Oscar-díja óta mintha Desplat nem igazán talált volna kihívást a munkáiban (ez van, ha eléred a szakma csúcsát), de azért néha-néha életjelét adta annak, hogy miért is ő korunk egyik legtehetségesebb zeneszerzője (A kis kedvencek titkos élete, A mélység kalandora). Guillermo del Torora ugyan nem jellemző, hogy lehorgonyozzon egy zeneszerzőnél, de a lehető legjobb döntés volt filmjéhez felkérni a komponistát - amit a filmért elnyert újabb aranyszobor is bizonyít - ugyanis ezt a sokrétű filmet zeneileg összefogni sem volt nehéz. Mivel a szerelem a központi elem, ezért Desplat ismét megvillogtathatta ezt az oldalát, bizonyítva, hogy miért is ő az egyik legjobb jelenleg a szakmában, viszont a feszült, pergő dallamokkal sem akadt problémája. A sanzon alapokon nyugvó lágy jazzes score-t mindig jó érzékkel szakítja meg egy-egy régi sláger, vagy feszültebb track. És ugyan Desplat-nak vannak ennél kiemelkedőbb munkái is (lás lentebb), azért szégyenkezni valója sincs és a szobor sem volt érdemtelen ez esetben.

Értékelés: 80%

Black Panther - Ludwig Göransson

Nem lehet azt mondani, hogy a Marvel Filmes Univerzumának zenéit érő kritikák kicsit sem jogosak azt illetően, hogy nem igazán maradandóak, azonban az egyenesen rossz, vállalhatatlan minőségtől is mindig messze álltak. Mindezek tetejében egy eddig 19 filmből álló franchise-t, annak zeneiségét képtelenség lenne összefogni. Viszont ezen a téren is mernek kísérletezni és amennyiben van egy-egy jól összeszokott rendező-zeneszerző páros - mint például Kenneth Brannagh és Patrick Doyle (Thor), vagy Jon Favreau és John Debney (Vasember 2.) - akkor annak Kevin Feige boldogan teret ad. Így történt ez a Fekete Párduc esetében is, ahol Ryan Coogler és Ludwig Göransson eddig is remekül megértették egymást, a Creed - Apollo fia pedig nem csak egy legendás filmzenéhez ért fel, hanem képes volt a saját jogán is létezni. Most pedig sikeresen összehozták az MCU eddigi (egyik) legjobbját, de a legegyedibbet biztosan. Afrikai dobok, a Grammy-jelölt szenegáli énekes Baaba Maal kántálása, hol tradicionális, hol pedig modern hangszerelés. Göransson remek érzékkel vegytette ezeket, emlékezetes témákat alkotott, amelyek közül a filmhez hasonlóan itt is a főgonosz Killmongeré emelkedik igazán a többi fölé. Szerencsére az albumról egyetlen igazán fontos tétel sem hiányzik, viszont emiatt eléggé masszív hallgatni való is lett. Ennek ellenére kétségtelenül az év egyik legjobbja.

Értékelés: 85%

The Post - John Williams

A Spielberg-Williams duó a filmtörténelem elválaszthatatlan párosának számít, noha ez az utóbbi időben Williams egyre nehezebb munkabírásának köszönhetően egyre gyakrabban megszakad, mint ahogy az kicsivel lejjebb is látható/hallható lesz. A történelmi mozik pedig nem éppen azok, amelyekért a legtöbben szeretik Williams munkásságát és ezt is be lehet sorolni az utóbbi évek olyan Spielberg-mozijainak az aláfestéseihez, mint a Lincoln, vagy a München. Ugyanakkor Wiliams mindössze 40 perces munkája mégis a jobban sikerültek közé sorolandó, részben rövidsége miat, részben pedig azért, mert elegánsan illeszkedik a képek alá és igazán a Mester munkáját összefoglaló utolsó trackben tűnik ki mindaz a stílus, amiért Williamset még az ilyen kis munkáiért is szeretni lehet a mai napig.

Értékelés: 80%

The Red Sparrow - James Newton Howard

Francis Lawrence és James Newton Howard a Legenda vagyok óta szintén elválaszthatatlan párosnak számít, ami leginkább Az éhezők viadala-franchise utolsó három darabjában fizetődött ki. A Vörös Verebet nem igazán fogják a szerző legjobb, legemlékezetesebb munkái között emlegetni, az biztos. Pedig munkája Jerry Goldsmith régivágású thrillermuzsikáinak nyomvonalán halad, ami igazán a képek alatt működik, külön hallgatva már kevésbé. Howardnak alapjában véve is nehezen fekszenek az efféle thriller muzsikák, ő a drámák és fantasy-k világában mozog igazán, ezeket jól hallhatóan élvezi is és utóbbiakat lesz is alkalma kiélvezni az év második felében, hiszen a Diótörő és a négy birodalom, valamint a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei bőven ad majd arra lehetőséget, hogy tehetségét kamatoztassa. Ezt csak a műfaj és/vagy a szerző elkötelezett híveinek lehet teljes szívvel ajánlani.

Értékelés: 65%

Pacific Rim: Uprising - Lorne Balfe

Hans Zimmer közeli jóbarátja elképesztő munkatempót diktál, hiszen a sorozatok mellett, mint például a Géniusz idén csak 5 másik film mellett szerepel a neve, köztük az új Mission: Impossible moziénál is. A Tűzgyűrű legújabb részéhez eredetileg Az útvesztő-szériával hírnevet szerző Joe Paesano komponált volna, azonban tisztázatlan okok miatt végül a már rögzített zenéjét kukázták és Balfe jött a helyére. Ez pedig meg is érződik. Igazi jellegtelen, lelketlen tucatzene az egész, amelyet okkal lehet odatenni a szerző Terminator: Genysis-e mellé. Film alatt is csak akkor kap erőre a zene, ha Ramin Djawadi első részhez szerzett főtémája felcsendül, de ez csak a film felénél és a stáblista alatt történik meg. Kétségtelenül az év egyik legrosszabbja.

Értékelés: 35%

Tomb - Raider - Junkie XL

Ha pedig már az év legrosszabbjait emlegettem: itt van a fenti méltó párja, amelynek fényében kíváncsian hallgatnám azokat, akik még mindig azért kampányolnak, hogy adják ki Az Igazság Ligájához Junkie XL eredeti elképzeléseit. A Tomb Raider muzsikája ismét aláhúzza, hogy ez a lufi kipukkadt és miközben sokan még mindig visszamutogatnak Holkenborg olyan munkáira, mint a Mad Max, vagy a 300, esetleg Az Acélemberből és a Batman Superman ellenből kivett munkája, akkor azok hallgassák meg ezt. Se íze, se bűze, mindenféle érdemi koncepciót nélkülöző elektronikus förtelem, ami mindössze a szerző, valamint a producerek súlyos szereptévesztéséből fakad. Az olyan elektronikus zenék, mint a Paranoia továbbra is inkább valóak az ex-DJ-nek, mint ezek.

Értékelés: 25%

Ready Player One - Alan Silvestri és különféle előadók

Mivel Williams nem tudta elvállalni az újabb közös projektet, ezért közös megegyezéssel Alan Silvestrit nevezték ki ideiglenes helyettesnek. Azt a Silvestrit, aki az utóbbi időben mintha már elengedte volna ezt a filmzeneszerzés dolgot és imádott borászatával foglalkozna elsősorban. Ez pedig itt is (de alább még inkább) tetten érhető, viszont Spielbergről köztudott, hogy kiemelt figyelmet szentel filmjeiben a muzsikának és ez Silvestrit is valamivel jobb teljesítményre sarrkalta. Nem lesz annyira közkedvelt, mint A múmia visszatér, a Vissza a jövőbe-trilógia, vagy a Van Helsing (ezeket még csak meg sem közelíti), de még az első Bosszúállóktól is elmarad. Viszont benne van mindaz, amiért a szerző munkáit szeretni lehet, mint ahogy a saját korábbi munkájára tett utalások, megidézések is működnek.

A válogatásalbum viszont érdemben semmi extra: mintha a 100+1-ik válogatáslemezt hallgatnánk a 80-as évekből. Persze ezen klasszikusok jó része kikezdhetetlen, avagy még mindig működőképes - mondjuk a Stayin' Alive elsütése már a 2005-ös Madagaszkárban is vérciki volt, nemhogy itt - viszont pont ezért, mert nélkülöz mindenfajta eredetiséget, sokszor ásításra is készteti az embert.

Értékelés: 75%

Isle of Dogs - Alexandre Desplat

Azzal, hogy Wes Anderson lecserélte Mark Mothersbought Alexandre Desplat-ra, a filmjeinek a tónusa is kicsit befogadhatóbb, szerethetőbb lett, mindemellett a szerző is új oldaláról mutatkozhatott meg ezekben az alkotásokban és a jobbára lírai, drámai zenékben jártas Desplat egy sokkalta játékosabb oldalát villanthatta meg. Ez A Grand Budapest Hotellel ért a csúcsra (no meg egy Oscar-díjjal), most pedig annak méltó folytatását kapták meg a rajongók a Kutyák szigete képében. Okkal emelték ki a külföldi kritikák rendre Desplat zenéjét, mert amellett, hogy helyenként ráismerni a kézjegyeire igazi Andersonos őrület az egész zene, amely azonnal a rendező abszurd kelet felfogásába helyez minket. A fő motívum a taiko dobokkal (amelyeken lényegében a score alapszik), a férfi kórussal és a bambuszfurulyával könnyen megjegyezhető és nem igazán telítődik vele az ember, mindig képes meglepni egy-egy variánsával. Minőségét tekintve talán csak egy leheletnyit marad el az előző kollaborációtól, de annak nagyon is közeli rokona.

Értékelés: 85%

Love, Simon - Rob Simonsen és különféle előadók

Bevallom, nem csak az lepett meg, hogy a jobbára független és kisebb filmek (Idegpálya, Adaline varázslatos élete, Vén rókák) komponistája, Rob Simonsen egy ennyire retro, szinti-waves zenével állt elő egy a nem kis részt a mai fiatalokat megcélzó mozihoz, hanem az is, hogy ennyire működött. Nem kis részt azért, mert maga a score is rájátszott a John Hughes hatásra, amelyet a készítők és a kritikák is úton útfélen kiemelnek, méghozzá jó okkal. Simonsen zenéje inkább atmoszférikus, mégis megvannak a maga pillanatai és érezhetően a címszereplő lelkivilágát, annak érzéseit, a benne lezajló folyamatokat fejezi ki elsősorban, ami sokszor olyan hatást vált ki az emberből a fel-felcsendülő férfi vokállal, mintha egy alternatív együttes legújabb számára még nem énekelték volna fel a szöveget. És pont emiatt működik.

Ami miatt viszont a zene igazán kiemelkedik, az a Bleachers együttes énekese, Jack Antonoff által összeállított válogatásalbum, amely az elmúlt évek messze legjobbja és amelyre az együttes nótáiból is került szép számmal. Képes egyszerre retro és modern lenni az olyan előadókkal, mint Whitney Houston, vagy a Jacksons 5 klasszikusai és Troy Sivan, vagy Khalid és Normani pop nótái. Ezek tökéletes egyensúlyban és érzékkel megférnek egymás mellett - mindamellett, hogy mindig kifejezik, hogy mi zajlik le Simon és a többiek fejében - pedig nem is került rá minden a filmben elhangzó szám az albumra, viszont még sincs az embernek hiányérzete. Ráadásul Simonsen score-jával - ami csupán picivel marad el a válogatás album minőségétől - hibátlanul jár kéz a kézben.

Értékelés: 95% 

A Quiet Place - Marco Beltrami

Beltrami számít talán a legmegbízhatóbbnak a szakmában, ha horrorról van szó és ezt ismét bizonyítja, noha messze nem a legkiemelkedőbb munkája, amit a Hang nélkülhöz komponált. Viszont nem volt könnyű helyzetben egy olyan filmhez zenét szerezni, amelyben kiemelt szerep jut a csendnek. Éppen ezért sokszor olyankor is felcsendül zene, amikor nem lenne ildomos. Viszont a feszült, idegőrlő taktusok éppen annyira jól működnek, mint a drámai dallamok. Sőt! utóbbiak hoznak igazán megnyugvást a hallgatás közben. Külön hallgatva már kevésbé működőképes, mint képek alatt, de kétségtelenül minőségi darab.

Értékelés: 75%

Rampage - Andrew Lockington

A szerző továbbra is azt a kategóriát képviseli, aki érezhetően nincsen tehetség híján, ezt már számtalanszor bizonyította, viszont a nagy áttörés továbbra is elmaradt. Nem jelent kivételt ez alól a Rampage - Tombolás sem, amelyen a rendezővel már harmadjára dolgozott együtt. Lockinton pedig egy pergő akciózenét hozott össze nem többet. Tehetsége és a klasszicista stílus iránt elköteleződése miatt bőven felülemelkedik a fentebb említett két borzadály muzsikán, viszont hiányzik az átütő erő, a fogódzó, ami miatt igazán szeretni lehetne. Inkább képek alatt működik, viszont külön hallgatva sem kap tőle az ember idegbajt, helyenként még el is kapja az intenzitása.

Értékelés: 65%

Avengers: Infinity War - Alan Silvestri 

Elsőre örvendetesnek tűnt, hogy a két előző Amerika Kapitány-mozin dolgozó Russo-fivérek dobták a középszerűség élő szobrának számító Henry Jackmant és az első Bosszúállók után visszahívták Alan Silvestrit, pedig Jackman a Polgárháborúhoz írt munkája már Silvestri életművébe is beillett volna. És nem hittem volna, hogy ezek után Jackmant visszasírom egy Silvestrivel szemben, aki pont az MCU eddigi kicsúcsosodásához megalkotta a széria legjellegtelenebb aláfestését, amit a 2 órás játékidő még végtelenül dagályossá is tesz. Az összes korábbi moziban akadt egy-két emlékezetes track, vagy megoldás, még a sokat szidott Ultron korában is, itt viszont csak akkor, ha Silvestri a lényegesen élvezetesebb első Bosszúállók főtémájához nyúl. Tévedés ne essék! Nem rossz, vagy vállalhatatlan zene a Végtelen háborúé, csak épp semmilyen, ami rosszabb még annál is, mintha egyenesen pocsék lenne. Silvestri stílusa és rutinja ott van emögött a nagyzenekari csörte mögött is, azon túl viszont semmi. Nagyon remélem, hogy a jövő évi fináléra egy összeszedettebb, magával ragadóbb muzsikát sikerül majd összekalapálnia. 

Értékelés: 60%

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.