Szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője, aki mindannyiunk életére hatással volt, ha mással nem is, a popkultúrán keresztül biztosan. Kevés olyan angol film készült, amiben ne tettek volna említést rá vagy a királyi családra, a leghíresebb brit titkos ügynökök - legyen az James Bond, Austin Powers vagy éppen Johnny English - is őfelsége szolgálatában cselekedték azt, amit megkövetelt a haza.
A filmipar azonban más történelmi személyekhez hasonlóan nem csupán érintőlegesen foglalkozott a királynővel, meg is személyesítette őt mozi- és tévéfilmekben, sorozatokban és színdarabokban egyaránt, sőt előfordult olyan is, amikor II. Erzsébet saját magát alakította. A 2012-es londoni olimpiai játékok népszerűsítésére készített kisfilmben például Daniel Craig 007-es ügynökként kísérte őt helikopterrel a helyszínre. Érdemes végignézni, ha kimaradt:
Mi azzal szeretnénk tisztelegni II. Erzsébet előtt és megemlékezni róla, hogy összeállítottunk egy listát, amelybe beválogattuk a királynővel kapcsolatos legemlékezetesebb alakításokat. A sort természetesen végtelenségig lehetne folytatni, hiszen többek között Emma Thompson, Sarah Gadon és Neve Campbell is felkerülhetett volna rá, de az alábbiak a kedvenceink:
Helen Mirren - A királynő (The Queen)
Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, Egy házasság helyzete) 2006-os rendezése Diana hercegné halálának utóéletét örökítette meg, minden idők egyik legtehetségesebb színésznője, Helen Mirren pedig Oscar-díjat nyert azért, ahogyan megformálta benne II. Erzsébetet (megjegyezendő, hogy Tony-díjat is kapott érte az Audiencia című színdarabban nyújtott teljesítménye miatt, de erről később). Mirrent egyébként a királynő 2003-ban a színészetért tett szolgálataiért dámává nevezte ki, a beiktatásra a Buckingham-palotában került sor. "Egy olyan nőt gyászolunk, aki a koronával vagy anélkül, de a nemesség megtestesítője volt." - nyilatkozta a színésznő Instagramon.
Claire Foy/Olivia Colman/Imelda Staunton - A korona (The Crown)
A Netflix korokon átívelő sorozatában többen is életre keltették a királynőt, először Claire Foy-é volt az érdem, aki Golden Globe- és Screen Actors Guild-díjat is nyert azért, hogy bemutatta II. Erzsébet uralkodói felemelkedését. Foy az első két évadban játszotta a szerepet, őt a harmadik és negyedik szezonban az Oscar-díjas Olivia Colman követte, aki finom játékával szintén elvarázsolta az ítészeket, hiszen Emmy- és Golden Globe szoborral honorálták a teljesítményét. Az utolsó két évadban - amely a '90-es évektől a 2000-es évek elejéig tartó időszakot dolgozza fel - már Imelda Staunton veszi át a stafétát, és nyilatkozatai alapján őszinte megtiszteltetésnek tartja, hogy csatlakozhatott a stábhoz. Az ötödiket novemberben mutatja be a streaming szolgáltató, az éppen forgatás alatt álló hatodik felvonás munkálatait szüneteltetni fogják II. Erzsébet halála miatt.
Freya Wilson - A király beszéde (The King's Speech)
Tom Hooper (A nyomorultak, A dán lány) 2010-es rendezésének középpontjában VI. György király (Colin Firth) áll, aki beszédhibával küzd a második világháború idején, problémája megoldásában pedig egy különleges ember, Lionel Logue segít. A film természetesen felvonultatja a király családját is, a felesége, Elizabeth mellett két gyermekét, Erzsébetet és Margitot is láthatjuk kislányként, és a velük töltött pillanatok egyértelműen az alkotás legszívmelengetőbb momentumai közé tartoznak. Az ifjú Erzsébetet itt Freya Wilson keltette életre szerethetően, bájosan, aki később a Jane Eyre-ban és a Mr. Selfridge-ben is felbukkant.
Jeannette Charles - Csupasz pisztoly (The Naked Gun)
Kicsit csalunk, ugyanis Jeannette Charles évtizedeken át hivatásos II. Erzsébet-imitátor volt, és olyan komikus filmekben személyesítette meg a királynőt, mint az Európai vakáció, az Austin Powers - Aranyszerszám és a Csupasz pisztoly. Charles egy festménynek (amelyet a férjének szánt ajándékként) köszönhette a sajtóvisszhangot, illetve ez által a felkéréseket, de alaposan megválogatta, hogy mikre bólint rá, az illetlen ajánlatokat visszautasította és ragaszkodott ahhoz is, hogy minden "királynői" felbukkanásakor világossá tegyék, hogy imitálásról van szó. "Soha nem tennék semmi olyat, ami rossz fényt vetne az uralkodóra vagy rám. Nem hiszem, hogy korábban bárki más megélt volna abból, hogy hasonlít egy híres emberre - most egy egész iparág épült erre". Jeannette Charles 2014-ben visszavonult, október 15-én fogja betölteni a 95-öt.
Halász Judit - Audiencia (The Audience)
A tengerentúlon többek között Helen Mirren és Kristin Scott Thomas, hazánkban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő és énekesnő, Halász Judit formálta meg színházban a királynőt. A Pesti Színház műsorára tűzött darab egyfajta nosztalgiautazásra invitálta a nézőt, így miközben a kamaradrámák hazai nagymesterének tartott Valló Péter rendezésében megelevenedtek előttünk II. Erzsébet életének és uralkodásának legfontosabb pillanatai, úgy érezhettük, mintha visszautaztunk volna a múltba. Ezt pedig leginkább a főszereplőt sokoldalúan és érzékenyen életre keltő művésznőnek köszönhettük, akire minden szem rászegeződött, ha úgy akarta, de háttérbe is tudott vonulni, amikor kellett, hogy teret hagyjon a kollégái kibontakozásának. Halász Judit dalain számos generáció nőtt fel, ahogyan II. Erzsébet regnálása alatt is, kettejük "találkozása" pedig maradandó emlék.
Ti kiket tettetek volna még bele a felsorolásba? Írjátok meg kommentben a saját listátokat is.