Hirdetés

Tíz dolog, amit talán nem tudtál Paul Bettanyről

|

Az angol úriember, akit mindenki látott, de senki sem ismeri igazán.

Hirdetés

Hiába láthattuk már az arcát megannyi filmben, az igazi áttörésre egészen a 2010-es évek közepéig kellett várnia, mi pedig rendkívül boldogok vagyunk amiatt, hogy még ha kicsit megkésve is, de végre olyanok is felfigyeltek a sokoldalú tehetségre, akik korábban azt sem tudták, ki is pontosan az a Paul Bettany. Így hát 50 születésnapja alkalmából lássunk tíz olyan érdekességet, amit nem biztos, hogy tudtál róla. 

1. Már több mint két évtizede annak, hogy betette a lábát Hollywoodba

Az angol származású Paul Bettany tehetségére a szélesebb közönség legelőször a Paul McGuigan által rendezett 2000-es bűnügyi drámában, a Gengszterek gengszterében, valamint a 2001-ben mozikba került Brian Helgeland által dirigált Lovagregényben ismerhette meg, amelyben a művész az ekkor még szintén ifjú őstehetség Heath Ledger oldalán játszott.

2. A Lovagregény író-rendezője makacsul ragaszkodott hozzá

Helgeland Chaucer szerepét egyébként kifejezetten Bettany számára írta a Lovagregényben. Chacernek nem keveset kellett kardoskodnia a producereknél a színészért, egy ponton odáig fajult a helyzet, hogy a rendező ultimátumot adott: amennyiben nem castingolhatja le Bettany-t, akkor egyszerűen feláll és otthagyja a filmet. 

3. Sosem ragadt le egy bizonyos zsánernél

Korai filmes pályafutása során rengeteg különböző műfajban kipróbálta magát, többek közt felbukkant a Ron Howard-féle Egy csodálatos elmében, a kétszeres Oscar-díjat érő A kapitány és katona: A világ túlsó oldalánban, vagy a Tom Hanks nevével fémjelzett A Da Vinci-kódban. Sajnos karrierjébe időközben néhány olyan csúfos bukta is becsúszott, mint a Pap - Háború a vámpírok ellen vagy a 2010-es Légió.

4. Vallásos családban nőtt fel

Noha Bettany eredetileg szüleitől római katolikus nevelést kapott, bérmálkozása után édesapjával a metodista egyházi gyülekezetnél igyekezett megtalálni a helyét, ám a különböző keresztény ágazatok megismerése után végső soron maga mögött hagyta az aktív hit gyakorlását, és jelenleg ateistaként határozza meg magát.

5. Magánéletének egyik legnagyobb tragédiája sok évig kihatással volt az életére

Tizenhat esztendős volt ugyanis, mikor a mindössze nyolc éves testvére, Matthew egy esés következtében életét vesztette. Testvére elvesztése után Bettany kiesett az iskolából, nem sokkal később pedig otthonról is elszökött, hogy London utcáin gitározva maga tartsa fenn magát. Két évnyi utcai zenélés után végül sikerült rendes munkát találnia egy idősek otthonában. Az ott eltöltött egy esztendőt követően iratkozott be a Drama Center Londonba, ahol színészi tanulmányokat folytatott.

6. A nap végén csak elnyerte gyermekkori szerelme szívét

Feleségével, Jennifer Connellyvel még az Egy csodálatos elme forgatásán ismerkedett össze, hogy aztán 2003. január 1-én, Skóciában kimondják a boldogító igent. Bettany egyébként azóta bele volt zúgva Conellybe, hogy gyermekként először megpillantotta őt Jim Henson Fantasztikus labirintus című klasszikusában.

7. Nicole Kidman neki köszönheti élete egyik legpocsékabb alakítását

Majdnem feltűnt a végül hatalmas anyagi, na meg kritikai buktaként végződő Az arany iránytűben, ahol Lord Asriel szerepét vállalta volna magára. Egyes pletykák pedig úgy tartják, hogy Nicole Kidman Bettany személye miatt akart mindenképp részt venni a projektben, mivel rendkívül élvezte a vele való közös munkát a Lars von trier írta és rendezte Dogville - A menedék forgatásán.

8. Nem igazán szeret olyan karaktereket eljátszani, akik fekete-fehérben látják a körülöttük lévő világot

"Azt hiszem, az életem hivatásának választott szakma egyik legnagyobb eredményét abban mérhetem, hogy ahogy öregszem, úgy válok egyre kevésbé előítéletessé. Tény, hogy a színészkedésnek rengeteg árnyoldala van, viszont van egy olyan része is, melynek hatására megtanulod, hogyan képzeld bele magadat fejben egy teljesen másik ember bőrébe, ahol aztán az ő szemszögén keresztül lesz lehetőséged szemügyre venni a világot. Én ezt egy hatalmas ajándéknak tartom, és őszintén remélem, hogy tényleg segít nekem abban, hogyan válhatnék egyszerűen jobb emberi lénnyé. Jelentsen ez bármit is."

9. A kezdetek óta része a Marvel Filmes Univerzumnak 

A nézők habár csak 2015-ben, a Bosszúállók: Ultron korában láthatták végre fizikai valójában is csatlakozni az MCU-hoz, Bettany azóta is gyümölcsöző kapcsolata a Marvel Studios-szal valójában már a 2008-as Vasemberrel elkezdődött. Mivelhogy a már említett Ultron koráig bezárólag ő szolgáltatta Tony Stark hűséges mesterséges intelligenciájának, J.A.R.V.I.S.-nak a hangját.  

10. Nemet mondott egy később többszörösen díjnyertes alkotás főszerepére

Mindenki hoz rossz döntéseket az életében, amit később alaposan megbán. Ez alól pedig Paul Bettany sem képez kivételt. A négy Oscar-díjas A király beszéde alkotói ugyanis eredetileg őt nézték ki VI. György brit király szerepére, azonban miután visszautasította a lehetőséget, Colin Firth lépett a helyébe, aki 2011-ben meg is kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a filmben nyújtott alakításáért.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.