Ha képregényfilmekről beszélünk, sokan hajlamosak leredukálni a témát a szuperhős-produkciókra, azon belül is a Marvel és a DC mozikra. Pedig a műfaj ennél jóval tágabb és változatosabb. Találunk köztük mélyebb, emberi történeteket, humorosabb, elszálltabb kalandokat, de véresen komoly erőszakorgiát is.
Elsősorban az elmúlt 20-25 évben készültek emlékezetes darabok a szcénában, melyek közül néhányról nehéz elhinni, hogy valóban képregényen alapulnak. Ezekből szemezgetünk most.
A holló (1994)
Alex Proyas művének kultikusságához kétség sem fér, noha tény, hogy a forgatás közbeni tragédia, a főszereplő Brandon Lee halálával még tovább dobott a népszerűségén. Egy klasszikus bosszúálló angyal sztoriról van szó, melyet a sötét képi világ, a komor atmoszféra és persze maga Lee tesz igazán egyedivé. Gyönyörűen fájdalmas és egyben kegyetlen történet, ahol az akció mellett az érzelmi mélységről sem feledkeztek el. Készült hozzá három folytatás, egyik pocsékabb a másiknál, valamint egy remake-et is belengettek Bill Skarsgaarddal a főszerepben.
Tétova tinédzserek (2001)
Listánk leginkább rendhagyó tagja, melyről előzetes ismeretek nélkül valószínűleg senki nem mondaná meg, hogy egy képregényen alapul. Két frissen végzett lázadó tinédzser útját követjük, akik össze akarnak költözni, de a nyár még csak most indul és tele van jellemformáló eseményekkel. Thora Birch és Scarlett Johansson remekelnek, de Steve Buscemi jutalomjátéka lopja a show-t. Pazar humorú, emberi, méltatlanul ismeretlen darab és nem mellesleg az egyik legjobb coming of age pillanat ebben a filmben található.
A kárhozat útja (2002)
Sam Mendes friss Oscar-díjasként (az Amerikai szépségért) azt csinálhatott, amit akart, ő pedig ezt a kevésbé ismert képregényadaptációt választotta. Sokan gondolják visszalépésnek, talán jogosan, de A kárhozat útja egy igen üde és autentikus színfolt ezen a palettán. Mindenki hollywoodi apukája, Tom Hanks ezúttal egy kicsit más szerepben tündököl, egyszerre gondoskodó szülő és kíméletlen gyilkos. Klasszikus gengszterfilmes elemek keverednek a családi drámával, mindezt megfűszerezve egy pazar színészgárdával és Mendes precíz rendezésével.
Oldboy (2003)
Egy manga adaptáció, melyből dél-koreai film született, ezzel esszenciális ázsiai élményt adva, az összkép mégis az egyik legnagyobb nemzetközi sikereket elért keleti produkciót eredményezte. Park Chan-wook megalkotta a definitív bosszúsztorit, mely úgy tart kételyek közt, hogy közben szórakoztató legyen. A bravúros jelenetek mellett az érzelmi töltet nemkülönben erős, a karakterek megítélése folyamatosan változik a nézőben, a pálfordulások, motivációk pedig mindig képesek új irányba terelni a történetet. A hab a tortán, hogy az utolsó harmadban megkapjuk a filmtörténelem egyik legkegyetlenebb és legütősebb fordulatát. Idén 20 éves, időtlen klasszikus, amin még Spike Lee pocsék remake-je sem tudott csorbát ejteni.
Erőszakos múlt (2005)
David Cronenberg a testhorror atyjaként él a legtöbbünk tudatában, s noha rendezett bőven mást is, nem ő ugrik be, ha a képregényes zsánerre gondolunk. Pedig az Erőszakos múlt ebbe a kategóriába tartozik, ráadásul igen egyedi darabról van szó. A sablonosnak ható sztorit (a múltját maga mögött hagyó ember nem tud szabadulni a démonaitól) és az egyszerű, lényegre törő kivitelezést pont Cronenberg (no meg a remek színészi gárda) emeli piedesztálra. A film egy időzített bomba, mely többször robban és akkor kő kövön nem marad. Nyers, szikár thriller, ami nem fél kérdéseket feltenni az ösztönös erőszakról.
Sin City (2005)
Frank Millernek vaskos szerepe van abban, hogy az embernek legyen némi fogalma a Marvelen és a DC-n kívüli képregényes világról. Ennek ékes példája a Sin City, melyet ő maga rendezett Robert Rodriguezzel karöltve és egy jelenetre még Tarantino is beugrott. A film mit sem vesztett az alapanyag nyers, brutális világából, a vizualitás a kevés színnel rögtön megadja az alaphangulatot, a karakterek pedig kivétel nélkül emlékezetesek. A nagybetűs stílus, ami lassan 20 év távlatából sem öregedett egy percet sem.
300 (2006)
Frank Millernek vaskos szerepe van abban, hogy az embernek legyen némi fogalma a Marvelen és a DC-n kívüli képregényes világról. Ez már elhangzott volna? Nem véletlenül, ugyanis a Sin City mellett a 300-nak is itt a helye, mely a valóban létező spártai katonák sztoriját eleveníti fel, persze sajátos köntösben. Zack Snydert lehet utálni, de az ő víziója és vizuális történetmesélői eszközei itt hibátlanul működnek. Ez a film hozta divatba a lassítást, az akciói dinamikusak, Leonidas (Gerard Butler) emlékezetes hős, a hangulatát pedig azóta sem tudták reprodukálni, hiába próbálkoztak folytatással. A This is Sparta rigmus már a fogalom elterjedése előtt mém lett, úgyhogy a popkulturális hatása is megkérdőjelezhetetlen. Snyder a Watchmennel hasonló, ha nem nagyobb bravúrt hajtott végre.
Ha/Ver (2010)
Miért nem akar senki szuperhős lenni? Teszi fel a kérdést Aaron Taylor-Johnson karaktere a film elején, melyre olyan választ kapunk, hogy azt nem felejtjük el egyhamar. Matthew Vaughn műve úgy figurázza ki a maszkos igazságosztók világát, hogy közben maga is azzá válik, méghozzá a legjobb fajtából. A poénok ülnek, a hangulat, a zenék mind hibátlanok, az akciók pedig kellően véresek és intenzívek. A 2010-es évek egyik legszórakoztatóbb filmje.
Scott Pilgrim a világ ellen (2010)
Ha már a 2010-es évek legszórakoztatóbb mozijainál járunk nem mehetünk el szó nélkül Edgar Wright epikusan epikus epikussága mellett sem. A geek kultúra csodája a Scott Pilgrim, melyben értő kezek nyúltak az alapanyaghoz és varázsolták vászonra ezt az elszállt történetet. Zeneileg és vizuálisan a mai napig kiemelkedő és egyedi élmény, de a humorfaktora, a harcok, a színészek, minden apró részlet a helyén van. Kár, hogy soha nem készült hozzá folytatás.
Dredd (2012)
Nem a Stallone-féle 1995-ös filmről van szó, hanem az annál sokkal jobban sikerült adaptációról Karl Urban főszereplésével. A sztori szinte ugyanaz, mint az egy évvel korábbi The Raid esetében, annyi különbséggel, hogy a Dreddnél némi sci-fi beütéssel is találkozunk. A lassítások, túlexponált vizuális effektusok, vérgőzös akciók és a feddhetetlen, kőkemény címszereplő mind közrejátszanak abban, hogy ez a botegyszerű, de annál szórakoztatóbb zúzda oda üssön, ahova kell. Kár, hogy anyagilag bukás lett, így az esetleg folytatástól el kellett köszönnünk.
