Egy túlélésről szóló történet mindig inspiráló tud lenni, ám a legtöbbször szörnyű események vezetnek a lélekemelő végkifejletig. A filmesek is számtalan alkalommal körbejárták a témát, legutóbb A hó társadalma című filmben. Ennek apropóján csemegéztünk a zsánerből, mégpedig azon alkotásokból, ahol a szereplők a természet kíméletlen erejével találják szembe magukat.
Így kimaradtak olyan művek, ahol emberek keserítik meg egymás életét, vagy éppen az űrben kerül bajba valaki. Jöjjön hát a túlélőtúra.
Életben maradtak (1993)
Ha már A hó társadalma apropóján készült a lista, nem lehet kihagyni az amerikai változatát a lezuhant Uruguay-i gép túlélőiről szóló műnek. Felkavaró igaz történet, melyben az ember minden morális gátat áthág az életben maradásért. A netflixes verziónál még nagyobb hangsúlyt fektetnek a kannibalizmusra és az ezzel járó mentális tortúrára, de karakterábrázolás tekintetében egy fokkal elmarad J. A. Bayona friss darabjától. Bő harminc év távlatából is látványos, erős dráma az élni akarásról.
A számkivetett (2000)
Talán a legnépszerűbb résztvevő a listán, sokak számára a definitív túlélőfilm. Kevésbé húsba vágó és sokkal könnyebben befogadható társainál, de talán pont ezért is működik annyira. Tom Hanks uralja a vásznat, Robert Zemeckis pedig itt még csúcsformában dirigált. A felvezetés és a hosszúra nyújtott zárás kevésbé hatásosak, de a szigeten játszódó szegmensek egészen kiválóak, számos emlékezetes momentummal, a korcsolyás foghúzástól kezdve a tűzcsiholásig. Azt pedig álmunkban sem gondoltuk volna, hogy könnyeket hullajtunk majd egy röplabdáért.
Út a vadonba (2007)
Némiképp kakukktojás Sean Penn rendezése, ugyanis hőse, Christopher McCandless (Emile Hirsch) önszántából vonul el a vadonba, mondva le a komfortról. Az igaz történeten alapuló alkotás elsősorban egy belső harcot, énkeresést mesél el, ahol kulcsszerep jut a természetnek. Gyönyörű utazás változatos karakterekkel, több érzelmi csúcsponttal. A zárás a sors szomorú fintora, de McCandless sztorija így is millióknak adott kapaszkodót, elvégre rengetegen eljátszottunk már a gondolattal, hogy milyen lenne mindent magunk mögött hagyni és remeteként élni.
127 óra (2010)
Nem az első és nem az utolsó, de az egyik legfelkavaróbb igaz történet Aron Ralstoné (James Franco). A természetjáró srác az egyik túrája során becsúszik egy kanyonba és az egyik karja két szikla közé szorul. Danny Boyle videóklipes stílusa remek tempót és kreatív megoldásokat kölcsönöz az egyébként ingerszegény környezetnek, így fenntartva a figyelmet, s betekintést engedve a főhős mentális állapotába. Az ominózus szabadulás naturalista brutalitása elengedhetetlen az összkép hatásosságához és még inkább megbizonyosodhatunk arról, hogy a test mennyi mindent kibír. Intenzív erőleves a léleknek.
A lehetetlen (2012)
J. A. Bayona már A hó társadalma előtt is készített katasztrófafilmet, mégpedig igen jót. A sztori a 2004-es dél-kelet ázsiai cunami következményeit dolgozza fel félelmetesen hitelesen. Egy család Thaiföldre utazik nyaralni, majd jön a szökőár és a szétszakadt família tagjai próbálják megtalálni egymást. Minden sérülés fájdalmas, a káoszból fakadó elkeseredettség tapintható, a dráma első osztályú. Itt az esemény túlélése egy dolog, az igazi megpróbáltatások csak ezután következnek. Ewan McGregor és Naomi Watts mellett Tom Holland is brillírozik, mégpedig az első filmszerepében.
Pi élete (2012)
Ang Lee négy Oscar-díjat nyert mozija elsőre egy giccses tanmesének tűnhet, de újabb és újabb rétegeit fedezhetjük fel. A címszereplő hajókatasztrófát szenved és egy csónakon hánykolódik néhány állat társaságában. A klasszikus hajótörött felütés mellett a komplett film a hitre épül és ügyes metaforákkal operál, miközben szemkápráztató jelenetek elevenednek meg előttünk. A végére sajnos kissé didaktikussá válik, de így is csodás mese egy belső harcról, mely végül elengedhetetlennek bizonyult a túléléshez.
Minden odavan (2013)
Robert Redford one man show-ja. Ezt pedig szó szerint kell érteni, ugyanis az akkor 77 esztendős legendán kívül senki mást nem látunk a filmben. Bátor és bevállalós darab a Minden odavan, ami nagyjából Az öreg halász és a tenger, valamint a Gravitáció vízen játszódó, minimalistább szerelemgyereke. Dialógusok szinte nincsenek, hősünkről semmit nem tudunk, mégis izgulunk érte. Tombol benne a túlélési ösztön, a nézőben pedig az empátia, hogy élve keveredjen ki ebből a szorult helyzetből. Nem a legpörgősebb alkotás, de nagy hatást gyakorol az emberre.
A visszatérő (2015)
Alejandro G. Inarritu eposza nem klasszikus túlélőfilm, az első fele például az indiánok és az akkori, 1800-as évekbeli modern ember harcát mutatja be. Majd érkezik egy medvetámadás a sorsára hagyott főhőssel, aki a bosszút használja motivációnak az életben maradáshoz és kel át a jeges poklon, hogy elégtételt vegyen egykori társain. Csodás tájak, elképesztő operatőri munka és persze Leonardo DiCaprio szenvedéspornója, de mellette Tom Hardy is lejátssza a csillagokat. Rendkívül igényes mozi, amiben ironikus módon a viszontagságos hazaút a legkevésbé érdekes, de még így is monumentális élmény.
Everest (2015)
A végére még egy megtörtént esemény, ezúttal az 1996-os hegymászókatasztrófáról. Az Everestről és annak veszélyeiről mindenki hallott már, Baltasar Kormákur pedig remekül dolgozza fel a témát. Kalandfilmként jelesre vizsgázik, szuperül áll neki, hogy nincsenek negatív szereplők, műbalhék, az ellenlábas itt a természet, illetve maga a hegy. Drámaként már jóval sekélyesebb, de a látvány, a remek színészgárda és az atmoszféra garantáltan kompenzálnak ebben a csontig hatolóan hideg túrában.
