A humorfaktor számos film és sorozat fontos részét képezi. Nem kell a szoros értelembe vett komédiákra gondolni, hanem akár egy akciófilmben, vagy egy drámában is akadhatnak megmosolyogtató jelenetek, mely egyértelműen bizonyítja a humor komplexitását és sokszínűségét. Ha valami azonban összetett és szerteágazó, annak kivitelezése általában nem egyszerű feladat. Nem kevés film és sorozat bukik el ott, hogy a poénok színvonala és létjogosultsága határozottan megkérdőjelezhető. A paródiák esetében ez a jelenség hatványozottan igaz. Miért? A paródiák általában egy zsánerre és/vagy egy sztereotípiára fókuszálnak, ezeknek a hiányosságait és hibáit felnagyítják, majd humoros köntösben prezentálják a cselekmény folyamán. A beépítésük talán az egyik legnehezebb feladat, mert nem elég önmagában valamit kicsúfolni (ez már óvodában is megy), hanem a humor használatának segítségével kell reflektálni egy adott személyre, műfajra vagy társadalmi jelenségre. Ezen felbuzdulva és Leslie Nielsen emlékére (aki ma lenne 95 éves), összegyűjtöttem néhány említésre méltó filmalkotást (és egy sorozatot) a zsánerből, melyek között van olyan, ami már-már klasszikusnak is mondható, de akad egy-két kevésbé ismert és a "klasszikus" jelzőtől egyelőre távolabb eső darab is. (A lista nem rangsor.)
Trópusi vihar (rendező: Ben Stiller, 2008)
Kevés film meri kritizálni a saját szülőhazáját, a Trópusi vihar viszont ezt teszi: Hollywood megkapja a hideg zuhanyt. Nem mentegetőzik, hanem pofátlan módon beolvas az álomgyárnak, a képmutatásnak, ami körülveszi, a produceri világnak (mely rávilágított arra, hogy Tom Cruise-nak is van humora, nem is kevés), sőt Stiller a saját szakmáját sem kíméli: a színészetet. A polkorrektség ellenpólusa ez a film, a határait azonban ismeri. Nem megy át indokolatlan fröcsögésbe, hanem minden kretén momentum mögött ott bújik valami jelentéstartalom, legyen az Jack Black drogfüggősége, vagy Robert Downey Jr. pigmentátültetése.
Nagyon különleges ügyosztály (rendezők: Jim Abrahams, David Zucker, Jerry Zucker, 1982)
A minisorozat, ami a Csupasz pisztoly-filmsorozatnak megágyazott! Talán kevesebben ismerik a szériát, de szinte minden megtalálható itt is, ami a későbbi filmklasszikusokban. Nem tartom jobbnak egyiket a másiknál, de most erre szerettem volna kicsit jobban felhívni a figyelmet, mert többnyire a filmek kapják a hasonló cikkekben a főszerepet. A csupán egyévados történet Drebin felügyelő (Leslie Nielsen) munkálataiba nyújt betekintést, aminek az epizódjai többek között azért egyediek, mert az adott rész vendégszereplője mindig elpatkol. Abszurditásra fel!
Sztálin halála (rendező: Armando Iannucci, 2017)
Megtörténik a lehetetlen: váratlan szívinfarktus következtében meghal a vezír. A tömeg gyászol, a politikus viszont annál kevésbé. Rögtön megkezdődik az áhított hatalomért való küzdelem, ami korántsem olyan egyszerű, mert senki sem az, akinek látszik. A nevetséges intrika mellé kapunk egy jó adag fekete humorral megfűszerezett rendszerkritikát, ami már önmagában elég volt arra, hogy betiltsák Iannucci szatíráját Oroszországban. Az előbb említett rendező egyébként nem először próbálja ki magát a műfajban, ugyanis korábbi filmje, az Egy kis gubanc is hasonló zsánerben utazik.
Haláli hullák hajnala (rendező: Edgar Wright, 2004)
A Cornetto-trilógia méltó kezdést kapott, ami nem mást figurázott ki, mint a horror műfaját. Nick Frost és Simon Pegg párosán már ekkor érződött, hogy az összhang a helyén van, de ki tudta ekkor még, hogy ez csupán a kezdet! Ne feledkezzünk meg azonban Edgar Wright rendezői zsenijéről sem, aki a lehető legeredetibb módon nyúlt a témához, kis angol humorral megfűszerezve. Könnyfakasztóan vicces dialógusok és karakterek, vérengzés mesterfokon - mi kell még?
Airplane! (rendező: David Zucker, Jim Abrahams, Jerry Zucker, 1980)
Nem szabad megkerülni a Leslie Nielsen-életműben az Airplane!-t sem természetesen, ami legalább akkora mérföldkő a paródiák történetében, mint a Csupasz pisztoly-filmek. Humorát tekintve hasonló az imént említett filmsorozathoz, de miután a készítők és a főszereplő ugyanaz, ez talán nem is annyira meglepő. Amúgy minek mondok el triviális dolgokat egy olyan filmről, amit már mindenki látott? Vagy lehet, van még, aki eddig elkerülte? Annak üzenem, hogy üljön neki rögvest, mert nem véletlen lett ez is kultuszfilm mára!
Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika (rendező: Larry Charles, 2006)
Nem maradhat le a listáról a megbotránkoztatás koronázatlan királya, Sacha Baron Cohen sem, akitől ezúttal a kazah újságíró szerepét emelném ki. Sacha Baron Cohen az egyik azon kevesek közül, akiket vagy szeretni lehet, vagy gyűlölni. Nincs középút. Kazah riporterünk nem kímél senkit sem: melegek, vallásosak, feministák és republikánusok egytől-egyik megkapják a magukét, mi pedig röhögünk egy jót rajtuk, holott fel sem ismerjük, hogy a görbe tükör akár még nekünk is szólhat.
Kingsman - A titkos szolgálat (rendező: Matthew Vaughn, 2014)
Nem egy, nem kettő titkosügynök-paródia készült már, az Austin Powerstől kezdve a Johnny Englishig, de mind közül talán Matthew Vaughn (Ha/ver, Csillagpor) agymenése az egyik legfigyelemreméltóbb. Amellett, hogy egy eszméletlen izgalmas és kreatívan megkomponált akciófilmről van szó (lásd: templomos mészárlás, szétrobbanó fejek), a brit úriemberi archetípus kifigurázásáé a főszerep. Öltönyös férfiak, szuperfegyverek - Colin Firth még sosem volt ilyen menő!
Vaskabátok (rendező: Edgar Wright, 2007)
Sajnálom, de kénytelen vagyok ismét Edgar Wright filmográfiájához nyúlni, melyből ezúttal a rendőrfilmek kliséit kigúnyoló Vaskabátokra szánnék néhány szót. A Cornetto-trilógia második része a horrort leszámítva egy újabb Haláli hullák hajnala kiadás, csak ez még az elődjét is felülmúlja. Pegg és Frost duója most sem vall kudarcot, sőt engem még az is elgondolkodtatott, hogy hogyan működnének egy realista, komoly hangvételű rendőrfilmben.
A lista itt nem ér véget, a sok balul elsült paródia mellett akad még nem kevés minőségi darab is, de a szívemhez az imént felsoroltak állnak a legközelebb. Nektek mik a kedvenceitek?