A napokban érkezett hír, hogy a Warner Bros. stúdiója zöld utat adott a 2005-ös Constantine - A démonvadász folytatásának, amiben a rendező Francis Lawrence mellett maga Keanu Reeves is visszatér a címszereplő képében. Ugyan a Hellblazer képregények adaptációja több sebből is vérzett, még így is sikerült egy kisebb kultuszt kialakítania, a rajongók pedig azóta is reménykedtek benne, hogy valamikor folytatódhat a történet. Bő 17 év után úgy tűnik, meghozza gyümölcsét a kitartásuk - ennek örömére pedig emlékezzünk vissza, hogyan is mutatkozott be a démonvadász a filmvásznon.
A történet fókuszában a természetfeletti és az okkult dolgok szakértője, John Constantine (Keanu Reeves) áll, aki aktuális ügyében épp egy démont űz ki egy fiatal lány testéből, ami nem szabadna, hogy lehetséges legyen. Na nem azért, mert a Hellblazer képregények által ihletett világban nem léteznek ilyen entitások, hanem a Mennyország és Pokol között köttetett egyezség végett. Az alvilág teremtényeinek nincsen szabad bejárása az emberek földjére, ám nagyon úgy fest, hogy ez a kitétel egyre kevésbé tartja vissza a gonosz erőket. Mindeközben Constantine személyében egy kifejezetten izgalmas figurának ágyaz meg a film, aki - ahogy az egy ilyen jellegű sztoriba remekül illik - sokkal inkább antihős, mintsem önzetlen jótevő glóriával a feje fölött.
A dohányzásnak és megannyi káros szenvedélynek hódoló Constantine nem véletlen éli úgy minden napját, mintha az utolsó lenne, ugyanis a férfit ha a túlvilági eddig nem is tudta, tüdőrákja záros határidőn belül magával fogja rántani. A démonvadász viszont erre is kiötölte a saját megoldását: azzal a kéréssel fordul a félszerzet angyalhoz, Gabrielhez (Tilda Swinton), hogy addig maradhasson még az élők sorában, amíg a Pokol erőit távol tartja az emberek világától. Gabriel cserébe emlékeztette Constantine-t, hogy az önös érdekből vezérelt jótettek nem éppen biztosítják a Mennyországba vezető utat. Később aztán arra is fény derül, hogy a férfi nem csak emiatt áll sokkal közelebb a Pokol tornácához, mintsem a Mennyek kapujához.
Eközben felsejlik a film fő cselekményszála, aminek során megismerkedünk Angela Dodson detektívvel (Rachel Weisz), aki elhunyt ikertestvérének ügyében nyomoz. Minden jel arra mutat, hogy a nő öngyilkosságot követett el, ám Angela tudja, hogy testvére - aki nem mellékesen gyakorló katolikus - sosem vetemedne erre. Egy biztonsági felvételnek köszönhetően kiderül, hogy a nő életének utolsó pillanataiban Constantine nevét suttogta - így fonódik össze a detektív és a démonvadász története. A cselekménynek eleinte van egy krimi-thrilleres mellékíze, ám a játékidő előrehaladtával egyértelműen a könnyed horror, de még inkább az akciózás veszi át a főszerepet. Majd olyan szintre eszkalálódnak a dolgok, hogy a démonvadásznak magával a Pokol helytartójának, Lucifer (Peter Stormare) fiával, azaz Mammonnal kell felvennie a harcot - akinek mi más is lehetne a célja, minthogy apjával is szembeszegülve meghódítsa a Földet.
A Constantine a forrásul szolgáló képregénysorozatnak köszönhetően egy izgalmas felütéssel bír, még úgy is, hogy a Menny-Föld-Pokol hármasának eposzi történetét már az antikvitás óta megannyi formában olvashattuk és láthattuk. A film ezt a jól ismert konfliktust modernizálta 2005-ben, méghozzá olyan technikai és vizuális megoldásokkal, amik még ma is remekül festenek. A látványvilág talán az egyetlen pontja Francis Lawrence filmjének, amibe nem csak akkoriban, de ma is igazán nehéz lenne belekötni. Még azzal is együtt, hogy így 2022-ben már piszok nehéz nem elképzelni magunk elé egy jóval komorabb, ámde nem kevésbé kreatív Constantine-filmet, ami jóval explicitebb megoldásokat is megengedne magának - ezáltal több teret adva az alapanyag kiteljesedésének is.
Lawrence rendezése tartalmilag már közel sem ennyire kiváló, kezdve ott, hogy az izgalmas felütés és rengeteg potenciállal kecsegtető részletek többnyire háttérbe szorulnak a fináléra. Pedig Constantine és Mammon konfliktusában volt fantázia bőven, ahogy a címszereplő önfeláldozásának is megvan papíron a maga ereje, ám a dramaturgia nem tudta kellően kiszolgálni mindezt. Főleg a forrásként szolgáló matéria és Constantine antihős mivoltához képest, amit vitathatóan ugyan, de számos más, sokkal érdekesebb és az alapanyaghoz jobban illeszkedő módon lehetett volna kezelni. Helyette kaptunk egy már ezerszer látott feloldozástörténetet, mely ugyan ellátja a maga funkcióját a cselekményben, viszont emlékezetessé egyáltalán nem teszi a filmet, pusztán csak lezárja azt.
A névadás nem véletlen. I. Constantinus, avagy Nagy Konstantin a Római Birodalom császára volt, aki felismerte a Kereszténységet, és lehetővé tette az Egyház számára, hogy a háttérból előlépve a nagy nyilvánosságban is szerepet kaphasson. Kívülről talán úgy tűnhetett, hogy Konstantint magát is a kereszténységbe vetett hite vezéreli. Valójában viszont arról volt szó, hogy az uralkodó felismerte, hogy sokkal könnyebb az egyházzal együttműködni, mintsem küzdeni az ellen. A könyörtelen vezető megannyi jót is tett életében, ám a legtöbbek szerint tetteit önös érdekek, mintsem a jóban való hit motiválta. A Hellblazer-képregények Constantine-ja is egy nagyon hasonló figura, aki nem csak magát károsítja függőségeivel, de másokkal sem törődik, sőt, aktívan egy szemét fazon benyomását kelti. Különleges képességei miatt fiatal korában öngyilkosságot kísérelt meg, amivel újjáélesztéséig sikerrel is járt - ez pedig egyenes utat jelent a Pokolba. Saját üdvének reményében pedig jótettek halmozásával igyekszik fordítani sorsán.
Úgy érzem, a Constantine figurájában rejlő potenciál kiaknázásban vallotta a legnagyobb kudarcot Lawrence rendezése. Márpedig az írás és a rendezői munka teszi ki ennek az egésznek az oroszlánrészét, hiszen Keanu Reeves-et nagyon szeretjük, ez nem is kérdés, de nem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amikkel ösztönösen árnyalni tudna egy ilyen karaktert. Ezt az is jól jelzi, hogy Rachel Weisz Angelájának drámája sokkal jobban működött mellette, amibe nem a forgatókönyv, hanem a színésznő rakta bele azt a pluszt, ami számomra borzasztóan hiányzott az antihős esetében. Reeves jobb színész azóta sem lett, ám tapasztaltabb igen, és kellő instruálással benne lehet egy komolyabb, a karakter dilemmáit előtérbe hozó Constantine megformálása.
A Constantine - A démonvadász még ma is egy piszok látványos, pörgős és szórakoztató akció-horrorfilm, mely viszont épp a címszereplőjét és az abból fakadó konfliktusokat nem tudta kellő komolysággal, mélységgel adaptálni. Bízhatunk benne, hogy a készülő folytatás nem csak egy jobb forgatókönyvet, de egy jóval explicitebb látványvilágot is kap, ami Constantine figurájának árnyaltabb kidolgozásával hiánypótló élményt nyújthat még ebben a képregényadaptációk uralta Hollywoodban is.