Hirdetés

Visszatekintő: Dűne (1984)

|

David Lynch találkozása a science-fictionnel.

Hirdetés

Milyen az, amikor David Lynch, a Radírfej, valamint a Kék bársony című filmek rendezője mainstream, közönségcsalogató vonalon próbál haladni? Ahhoz, hogy ezt megtudjuk, vissza kell utazni egészen 1984-ig, amikor is bemutatták Frank Herbert regényéből készült Dűne című filmet, amelynek megítélése azóta is az egyik legmostohább a science-fiction adaptációk közül. 

Hirdetés

David Lynch mindig is egy különc filmrendezőnek számított. Filmjeinek a világa, szürrealista, mozgóképes rémálmai nem indokolják azt, hogy egy multiplexekre szabott, nagyszabású film rendezőjévé avanzsálódjon. Ám ami mai szemmel nézve egyértelmű, az korántsem volt magától értetődő a nyolcvanas években. Miután egészen szép sikert ért el az Elefántember című filmjével, Raffaella De Laurentiis, a film megtekintése után szépen megkörnyékezte a Dűne rendezésének ötletével. Tudni kell, hogy eddigre Frank Herbert 1974-ben kiadott regényét már rég szerették volna vászonra vinni, többek között Alejandro Jodorowsky is, akinek monumentális, ambiciózus tervei végül dugába dőltek költségvetési okokból kifolyólag. Egy ponton Ridley Scott is a potenciális rendezők listáján szerepelt, de végül ő sem vállalta a feladatot, annyira lassan haladtak a munkálatok és olyannyira nem érezte, hogy bele tudná tenni szívét-lelkét. 

Ekkor jött a képbe Lynch. Fontos tudni azt, hogy Lynch úgy vágott bele a projektbe (a film rendezésébe és a forgatókönyv írásába), hogy magát a regényt előzőleg nem olvasta, tehát egyáltalán nem volt képben a cselekményt illetően. Sőt, ha hihetünk a híreszteléseknek, alapvetően maga a műfaj sem volt érdekfeszítő a számára, így duplán érdekes az ő szerepvállalása. A forgatókönyvet végül többedmagával kezdte el írni (Eric Bergrennel és Christopher De Voréval), de miután akadt egy-két kreatív nézeteltérés közöttük, útjaik különváltak és egyedül fejezte be a szkriptet, hogy aztán 1983-ban megkezdődhessen végre a forgatás.

Ha egy olyan embert választasz a készítendő filmed élére producerként, aki addig csakis a saját maga útját járta és saját maga ura volt, akkor két választásod van. Vagy hagyod, hogy érvényesüljön az akarata (ami nem biztos, hogy kifizetődő lesz anyagilag), vagy pedig teszed a dolgodat és a "jó ügy érdekében" kezedbe veszed az irányítást (ami viszont szakmailag bukhat el). A Dűne esetében ez utóbbi történt és miután Lynch elkészítette a saját maga változatát ami állítólag kb. háromórás játékidővel bírt, a stúdió leforgattatott vele néhány olyan jelenetet, ami picit sűrítette a cselekményt (például hozzátoldott némi narrációt, amivel szintén leredukálhattak valamennyit a játékidőből), mert úgy érezték, egy több, mint két órás film riasztó lehet a nagyobb közönség számára. Mivel Lynch nem kapta meg a végső vágás jogát, az irányítás nem volt a kezében, a producerek pedig hiába tűzték ki célul azt, hogy a közönség egy könnyen befogadható, kommerciális sci-fit kapjon, a végeredmény nem lett túl fényes. 

És hogy mi a probléma a Dűnével? Egy olyan filmmel van dolgunk, amelyet minden áron el akartak készíteni és amelyet egy olyan rendezőre bíztak, akinek semmi érdekeltsége nem volt a mainstream moziban és akinek kontrollja sem volt a saját munkája felett. Csoda, hogy valami félresiklott? Lynch filmje egy igazi, mozgóképes vonatszerencsétlenségnek tűnik, egy katyvasznak, amit érdemes látni, viszont nehéz végigülni. A cselekménybe egy útbaigazító narráció vezet be minket (Virginia Madsen lebegő fejével), hogy aztán további két órában küzdjünk azért, hogy eligazodjunk ebben a világban. A történet javarészt érthetőnek hat, bár ezt csak a második megtekintés után merem állítani: Paul Atreides-t (Kyle MacLachlan), a gróf Leto (Jürgen Prochnov) fiát meg akarja öletni az ún. Guild Navigator nevű lény, mert attól tart, hogy az Atreides-ház veszélyezteti a rendkívül értékes fűszerellátmányt (a fűszer pedig ebben az univerzumban kulcsfontosságú). Erre a feladatra az Uralkodót kéri meg, aki a Harkonnen-házat uszítja rá a családra, hadd végezzék el ők a piszkos munkát - Harkonnen báró pedig ezer örömmel nekilát a támadásnak, lévén hogy amúgy sem szívleli őket. Mindeközben Paul egyfajta megjövendölt Messiásként tör magának utat, álmokkal, víziókkal övezve. 

Két órába sok mindent bele lehet sűríteni, de az, amit ez a film szeretett volna egy ilyen játékidőben elmesélni, rendkívül sok és komplex ahhoz, hogy sikerüljön. Éppen ezért nézőként csak kapkodtam a fejem, hogy ki mit szeretne csinálni, próbáltam megjegyezni, hogy miért csinálja az illető azt, amit csinál és igyekeztem érdeklődve nézni mindezt - ez utóbbi pedig mindennél nehezebbnek bizonyult. Hiába Toto éteri aláfestő zenéje (a film egyik csúcspontját képezi) és hiába a jó díszletek, minden vázlatszerűnek, kidolgozatlannak hat és történetmesélés szempontjából totális kudarcnak. Érthetetlen például, hogy hogy engedhették meg maguknak azt (és itt vélhetően a producerek voltak a hibásak), hogy a film háromnegyedénél szépen egy otromba narrációval ugorjanak előre egy nagyobb időszakot, kikukázva, áthidalva potenciálisan fontos dolgokat. A karakterek ennél fogva nincsenek felépítve, csak úgy megjelennek és csak úgy, ad hoc módon jelen vannak, a rendezőnek érezhetően az égvilágon semmi hozzáfűznivalója nincsen semmihez és senkihez. Vagy ha volt is, a vágóasztalon maradt és végül a kukában landolt.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Sok helyen persze érződik a rendezői kézjegy: az álomjeleneteknél, egy-két szürreálisabb karakternél vagy képsornál, mint például a visszataszító Harkonnen báró egyes megnyilvánulásainál, vagy Sting által megformált Feyd őrült tekinteténél, frizurájánál. De ezek csak apró, a nagy egészet tekintve jelentéktelen kis indikátorai annak, hogy a rendezői székben valaki olyan ült, akinek amúgy bármely más körülmények között vad, tobzódó víziói lettek volna. Az ilyen és ehhez hasonló apróságok nem tudnak érvényesülni a kapkodós történetmesélés árnyékában és épp úgy értetlenül állok nézőként ezek előtt, mint az előtt, hogy random feltűnik egy-két mopsz a filmben (köztük egyszer, egy nagy csatajelenet közepette Patrick Stewart kezében is). 

Mindemellett az effektusok is nagy részben röhejesnek hatnak (kiváltképp amikor Paul és Gurney pajzsban vívnak egymással harcot), az akciójelenetek pedig lélektelenül és minden izgalmat nélkülözve lettek kivitelezve. Hiába szerettek volna tehát készíteni így a Star Wars sikerén felbuzdulva egy felnőtteknek szóló science-fiction kalandfilmet, ha egyszer semmi lélekjelenlét és nulla koherencia nincsen az egész alkotásban. 

A fogadtatása a filmnek finoman szólva sem volt túl meleg. A kritikusok elutasítóan bántak vele (Roger Ebert filmkritikus az év legrosszabbjának kiáltotta ki, és Gene Siskel sem bánt vele kesztyűs kézzel), a közönség pedig nem értette és keveseket szólított meg (anyagilag elhasalt). Habár bele lehet futni egy-két olyan cikkbe az interneten, amely igyekszik jó és érdekes filmként beállítani a Dűnét, ezek inkább csak meddő próbálkozások. Mert az igazság az, hogy még maga David Lynch is teljes mértékben elhatárolódik a végeredménytől és nem nyilvánul meg filmjéről.

Herbert könyvét ezt követően tévéfilmként sikerült megvalósítani William Hurt főszereplésével, ám újabb mozifilmes adaptációra egészen mostanáig kellett várni. Denis Villeneuve rendező remélhetőleg igazságot szolgáltat a könyvnek és a rajongók számára és az ő tolmácsolásában végre egy olyan alkotást köszönthetünk, amely az alapmű ambícióját maradéktalanul átforgatja a mozgókép nyelvére. A külföldi kritikák, valamint az előzetesek eddig optimizmusra adnak okot. 

Ami pedig Lynch-et illeti, a fiaskó után elkészítette egyik alapművét, a Kék bársonyt szintén Kyle MacLachlan főszereplésével, hogy aztán ezzel és még pár másik filmmel bebetonozza helyét a sajátos stílusvilágú, megalkuvást messzire elkerülő filmrendezők körében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.