Láttátok már a Netflixen a Szexoktatást vagy a Tizenhárom okom voltot? Esetleg az HBO-n az Eufória egyes epizódjait? Ha igen, tudjátok, hogy ma már egyáltalán nem szitokszó azt mondani, hogy egy film vagy sorozat a kamaszokkal foglalkozik. Ezek egyre nagyobb művészi igénnyel készülő, komolyan vehető alkotások.
Az ezredforduló környékén azonban nem ez volt a helyzet. Ne tagadjuk, mindannyian láttuk az Amerikai pitét, amely olyan hangos siker lett, hogy egy teljes filmciklust hívott életre. Persze ma már ezek a filmek sok szempontból nem állnák meg a helyüket: tele vannak rasszista, szexista poénokkal, szinte érezni rajtuk a tesztoszteronszagot. Viszont az tény (és ez nagyban hozzájárult a sikerükhöz is), hogy olyan természetességgel és nyíltsággal beszéltek a fiatalokat érintő témákról, amik akkoriban abszolút unikálisnak számítottak.
Ennek a korszaknak volt emblematikus darabja a ma 20 éves Euro túra is, aminek az alapötlete egészen abszurdan zseniális. Főhősünk Scott (Scott Mechlowicz), akivel épp az érettségi banketten szakít a barátnője. A srác kapcsolata közben levelezett egy német lánnyal. Meikével (Jessica Boehrs), viszont egy rosszabb pillanatában megbántja a lányt, akit egyébként a barátai egy része fiúnak hisz. Végül felvilágosítják a főhőst, hogy a Meike Németországban női név, kis csapatunk tehát felkerekedik, hogy egy különleges körutazáson keressék fel a német lányt.
Ha néznének ilyesmiket, a posztmodern jelenséget kutató elméletalkotóknak meg kellene mutatni az Euro túra című filmet. Ebben a moziban ugyanis minden benne van, amit az idézőjelekről, az ironikus szórakozásról, az "annyira rossz, hogy már jó" érzéséről tudni kell. Úgy tudjuk nézni, hogy helyenként nagyon élvezzük, de közben néha szégyelljük is magunkat, ez a kettősség pedig összességében nagyon felszabadító.
A film Európáról alkotott képe nyilvánvalóan nagyon humoros. Utazunk valahová, de igazából azt sem tudjuk, hova, a városokról szerzett információink pedig annyiban merülnek ki, amennyit a legtájékozatlanabb turista tud. Rómában a pápát választják, Londonban isznak, Amszterdamban mindenben fű van és őrült szexjátékok várnak az ártatlan amerikaiakra.
Hadd emeljem ki ennek kapcsán a kedvenc momentumomat a filmből: a brit fővárosban több tucat futballklub van, az Euro túrában azonban valamiért mégis a Manchester Unitednek szurkolnak a helyiek, akik aztán elutaznak a Franciaország elleni mérkőzésre, ami nyilván teljes képtelenség. De persze mit várunk egy olyan filmtől, amibe fel sem merül annak a lehetősége, hogy egy európai körutazás helyett szimplán valaki olyan írjon Meikének, akinek nem tiltotta le az e-mail címét?
Viszont épp itt jön ki, hogy ezt a filmet egészen nyugodtan lehet többszörös idézőjelben nézni. Értékelhetjük ezt az egészet úgy, hogy ez az ironikus kiforgatása annak a viccnek, hogy az amerikaiak azt hiszik, Európa egy ország. Itt szinte túlzás nélkül erről van szó, egyszerűen szórakoztató nézni ezeket a karaktereket, miközben egyáltalán nem látják a nüanszokat.
Van tehát ebben a filmben számtalan olyan jelenet, ami önmagában vicces, és talán még több olyan, ami az elmúlt két évtized alapján vált viccessé. Helyenként szinte arcátlanul jön a prosztóság, gondoljunk csak Matt Damon szereplésére vagy a nudista strandos jelenetre, ezek pedig épp azért hatnak különlegesnek, mert ma már teljességgel elképzelhetetlenek szinte bármilyen filmben, mint ahogy az a home videó esztétika is, ami megjeleneik az Euro túrában.
Megszokhattátok, hogy általában olyan klasszikusokat ajánlunk, amiket évtizedek után is érdemes feleleveníteni. Az Euro túra nem ilyen, de senki ne szégyellje magát, ha most az évforduló kapcsán fel akarja eleveníteni. Megtesszük mi is.