Pont idén kaptuk kézhez a meta slasherek koronázatlan királya, vagyis a Sikoly széria legfrissebb, ötödik installációját - viszont hiába is szeretjük és tartjuk egyedinek Sidney Prescott és Woodsboro lakosainak viszontagságos és önreflektív kalandjait, a 2011-es negyedik epizódot követően, 2012 áprilisában egy trónkövetelő jelent meg a Ház az erdő mélyén személyében. S habár Drew Goddard és Joss Whedon kreálmányának - sajnos - nem készült folytatása, mindenképp a 2010-es évtized egyik kultklasszikus horrorjává nőtte ki magát.
Figyelem: az írás spoilereket tartalmaz a film cselekményére és befejezésére vonatkozóan is!
A Buffy, a vámpírok réme és az Angel sorozatokon együtt dolgozó Goddard és Whedon pusztán három nap alatt írták a film forgatókönyvét, egyfajta szatíraként és fricskaként a horrorműfaj akkori helyzetét tekintve. Kritizálni akarták azt a fajta trancsír- és tortúra pornót, ami akkoriban a zsánerre egyre inkább jellemzővé vált, de egyfajta szerelmes levélként is gondoltak a saját filmükre, amiben a klasszikus horrorelemeket zseniális módon állították a fejük tetejére.
A karakterek gondosan, tudatosan kerültek összeválogatásra, hogy a legjellemzőbb archetípusok (A Szűz, A Szajha, Az Atléta, A Bolond, A Tudós) mind tiszteletüket tegyék ebben a bizarr rejtélyben, amit szépen velük együtt fedezünk fel a film előrehaladtával. Viszont a már említett meta kommentár megszületését a titokzatos komplexumban dolgozó technikusok biztosítják, akiknek a karakterén át egy új lencsén keresztül vizsgálhatjuk a horrorfilmekből jól ismert klisé hegyeket. Váljunk szét, szexeljünk az erdő közepén, menjünk le a pincébe, olvassunk bele a gonosz naplóba - minden ostobának tűnő döntés mögött egy precízen kitervelt kísérlet húzódik meg, amin mi, nézők piszkosul jól tudunk szórakozni.
Ráadásul Goddard és Whedon pofátlan módon ki is aknázzák a koncepció adta lehetőségeket, legyen szó a technikusok közötti fogadásról, a többi városban zajló próbálkozásról vagy persze a grandiózus fináléról. Hiszen itt bizony a csehovi puska ama bizonyos üvegkalitkák nyitódásakor úgy elsül, hogy ember legyen a talpán, aki azt a mennyiségű vért valaha össze tudná takarítani. Annyira egyedi és zsigeri mód csábító világot ismerhetünk meg, hogy tíz évvel később is szívesen néznénk egy sorozatot hasonló technikusokat figyelemmel követve - dehát na, a jóból is megárt a sok.
A film kapcsán leggyakrabban említett kritika egyébként a finálé, ugyanis a lovecrafti témák felvezetése kissé összecsapottnak érződik a harmadik felvonásban, valamint egy eléggé egyszerű és némileg csalódást okozó befejezést kapunk, már-már szembemenve a film során tapasztalt alkotói mentalitással. Persze nem rossz így sem a zárás és van alapja a "megérdemeljük a pusztulást" döntésnek a karakterek részéről, ugyanakkor nem tudunk átsiklani a motoszkáló gondolat felett, miszerint ez jelentette Goddardék számára a könnyebb utat, hogy pontot tegyenek három nap után a forgatókönyv végére.
Ugyanakkor mindez nem veheti el a zsenialitását annak a szemtelen, szatirikus légkörnek, amit a két író megteremtett. Élvezzük felfedezni a világot, látni, hogyan hat ki a technikusok munkája a karakterekre, valamint persze röhögni egy jót a szereplőkön és saját magunkon is, hogy néha mekkora baromságokon tudunk félni és szórakozni.
De nincs ezzel semmi baj. A film pedig kötelező a horror műfaját kedvelő és utáló nézőnek is.