Bizonyára sokan eljátszottak már azzal a gondolattal, hogy mi van, ha mindaz, amit látunk, csupán egy szimuláció része. És akkor mi történik, ha visszájára fordítjuk ezt a kérdést, és mi, emberek hozunk létre egy olyan világot, ahol mindenféle tét nélkül élhetjük ki legsötétebb vágyainkat?
Erre az alapötletre épül az 1973-as Feltámad a vadnyugat (Westworld), amely önmagában is izgalmas mű, bár kár lenne vitatni, hogy később Jonathan Nolan és Lisa Joy jobban aknázta ki az alapötletben rejlő potenciált.
Gazdagabbnál gazdagabb emberek készülnek a Delos különleges parkjába. "A jövő vakációja a mában" - hangzik a jól hangzó reklámszöveg, a látogatók pedig busás összeget fizetnek a különleges kikapcsolódásért. A vendégek három helyszín közül válaszhatnak: utazhatnak a dekadens, hanyatló Római Birodalomba, a középkori Európába és a Vadnyugatra. Hőseink, Peter (Richard Benjamin) és John (James Brolin) utóbbit választják, és bele is vetik magukat a vad ivászatba és az élvhajhászatba. Idővel azonban a park vezetői egyre baljósabb jelekre lesznek figyelmesek, egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lehet kordában tartani a robotokat. Akkor viszont mindenki nagy veszélyben van, hiszen a park fegyverei élesek.
Az 1973-as film annak a Michael Crichtonnak a munkája, akinek íróként a Jurassic Parkot is köszönhetjük. A rendező egyébként elmondta, hogy eredetileg nem feltétlenül sci-fit szeretett volna készíteni filmes debütálásként, de a stúdiók leginkább akkor vették komolyan, ha erre a műfajra terelődött a szó. Persze ez nem véletlen, Crichton addigra már több nagy sikerű zsánerdarabon volt túl, és későbbi pályáját ismerve az is megállapítható, hogy a műveit meghatározó alapvető motívumok már a Westworldben is jelen voltak.
A szerzőt elsőrendűen az emberi beavatkozás és az istentudat érdekli, annak veszélyeit vizsgálja, hogy képtelenek vagyunk elfogadni a létezésben kijelölt helyünket. A Jurassic Park esetében a kapzsi ember a természeti folyamatokba nyúl bele, itt pedig talán még egyértelműbb a helyzet, hiszen a társadalmi rendet rúgják fel az árnyékvilág létrehozásával.
A Feltámad a vadnyugatban helyenként ezen túl is nagyon egyértelműek a társadalmi kommentárok: a nyitójelenet rögtön a mediatizált világgal konfrontál, ahol a televízióban mondunk igen szép dolgokat friss élményeinkről, ezt követően pedig szembesülünk azzal a ténnyel, hogy ezt a kirándulást csak a társadalom nagyon kis százaléka engedheti meg magának. De az is teljesen egyértelmű, hogy mi ebben a rendszerben a nők szerepe: a női robotok (így tulajdonképpen a filmben megjelenő fontos női karakterek) csupán azért vannak jelen, hogy a férfi szereplők összes vágyát kiszolgálják, saját célokkal nemigen rendelkeznek.
Crichton mozija használ igen klasszikus forgatókönyvírói fogásokat, hiszen egy kívülről jövő szereplő szemszögén keresztül ismerjük meg a világot, vele csúszunk szépen lassan egyre lejjebb az erkölcsi lejtőn. A történetben az ösztönlény és a felettes én régóta ismert ellentéte jelenik meg, hiszen bár főhősünknek, Peternek eredetileg vannak erkölcsi aggályai a parkkal kapcsolatban, végül ő is enged vágyainak. Crichton szerint továbbra sem elég kifejlett az erkölcsi érzékünk: ha lehetőségünk van, bármikor felrúgjuk a társadalom megegyezésen alapuló szabályait.
Az eddigiekből már látszik, hogy a Feltámad a vadnyugat sok szempontból előzte meg korát, és olyan filmek előtt taposta ki az ösvényt, mint a Mátrix vagy épp a Truman Show, amelyek csúcsra járatták a szimulákrummal kapcsolatos paranoiát. Azonban ha már ennél a fogalomnál tartunk, ki kell emelnünk azt is, hogy Crichton alkotása minden ízében a '70-es évek terméke. A felerősödő létbizonytalanság éppúgy reflektál a korszellemre, mint a történet első fele, mely tulajdonképpen egy zsánerköntösbe bújtatott csömörfilmet vezet elő, amelynek keretében a magától is megundorodó kispolgár mindenféle láncot levetve kezdi megélni a vágyait, ügyet sem vetve a veszélyekre.
Némileg a műfajból adódik viszont, hogy a Feltámad a vadnyugat technikai megoldásai ma már nem hatnak annyira újszerűnek, mint készítése korában. Ennek ellenére a robotok első szétszerelése továbbra is katartikus, ahogy a végső üldözés ritmusa is kiemelkedő. Tulajdonképpen ez a szcéna tölti ki a film második felét (amit Yul Brynner alakítása is emlékezetessé tesz), így alig jut idő a lezárásra.
Ennek ellenére az 1973-as Feltámad a vadnyugat mai szemmel nézve is érdekes film. Kicsit olyan, mint egy remek sci-fi novella vagy egy jónak induló sorozat pilotja, amely felveti az érdekes gondolatokat, de sokat bíz a nézőre is.