Beginners – Trailer és poszter
Megtekinthető az előzetese Mike Mills vígjáték-drámájának, a Beginnersnek. A film főszereplői Ewan McGregor, az Oscar díjra jelölt Christopher Plummer és Mélanie Laurent lesznek.
Megtekinthető az előzetese Mike Mills vígjáték-drámájának, a Beginnersnek. A film főszereplői Ewan McGregor, az Oscar díjra jelölt Christopher Plummer és Mélanie Laurent lesznek.
Michael C. Hall eleddig leginkább a Dextrer című sorozattal lopta be magát a magam és a köztudat szívébe, de megismerhetjük komédiás oldalát is a Peep World-ben.
A már megszokott barom csapat, Johnny Knoxville, Bam Margera, Steve-O, Chris Pontius, Ryan Dynn, Wee Man és a többiek ismét lecsapnak a nevetőizmokra, vagy épp a gyomortartalmunkra...
Roland Joffé rendező nevéhez olyan klasszikus történelmi filmek fűződnek mint A Gyilkos mezők és A misszió. Legújabb alkotásából most egy posztert és két videóanyagot is megtekinthetünk: egy előzetest és egy kulisszák mögötti összeállítást.
A HBO visszautasíthatatlan ajánlattal kedveskedik nekünk: február 12-én saját bejáratú filmmel rukkolnak elő, amelyet nem kis név tett le az asztalra, hanem Az út és a Nem vénnek való vidék rendezője, Cormac McCarthy.
A történelem egy darabkájának mondhatja magát az a legendává avanzsált játékkarakter, akit mi csak Duke Nukem néven ismerünk, és aki 12 év után végre berúgja az ajtót: "after twelve fuckin years, it SHOULD be"!
Az I Melt With You nem más, mint Mark Pellington (Henry Poole, Here) következő filmje, amely premierként a Sundance Filmfesztiválon debütál.
A Bunyó rendezője nagyon szerethet együtt dolgozni Channing Tatum-mal, hiszen következő krimijének főszerepéül is őt választotta további nagy nevek mellett. A Sundance igazi gyöngyszeme ez...
Furcsa módját választják egy legenda újjáélesztésére, A lány és a farkas pedig talán egy rosszabb jövő képét hozza elénk, egyedül Gary Oldman-ben bízom, ő megmentheti még a filmet a bukástól.
Mit tennél, ha papucsférjként egyre inkább eltunyulnál, csak ácsingóznál a jobbnál-jobb hátsók után, és megadatna a lehetőség arra, hogy engedélyt kapj a kicsapongásra? Élnél vele?
Minden amerikai életében hatalmas, ikonikus szerepet képez a Super Bowl, van amelyik családban szinte hagyomány évről-évre a rendezvény. A filmipar is rendkívül örül...
A 20th Century Fox feltette az internetre a Vizet az elefántnak című dráma nemzetközi előzetesét. A film főszereplői Reese Witherspoon, Robert Pattinson, Christoph Waltz, Hal Holbrook és Paul Schneider lesznek.
Napvilágot látott az első előzetes David Mackenzie Perfect Sense című filmjéhez. A főszereplőket alakító színészek terén Ewam McGregorra és Eva Greenre esett David választása.
Remélem képben vagytok még azzal a trailerrel, amit legutóbb mutattunk nektek Mortal Kombat témában, akkor (júniusban) kaptunk egy majd 8 perces előzetest is.
A Dimension Films másodszorra lep meg minket hosszabb és tartalmasabb videóanyaggal, már ami a Sikoly széria negyedik tagját illeti, és ahol Ghostface kénye-kedvére játszadozik embereinkkel.
Megtekinthető az előzetese az Oscar díjra jelölt színész: Steve James következő filmjének, a The Interruptersnek. A mozi először a Sundance Filmfesztiválon lesz látható.
Rettegjen minden vérszívó, hiszen itt van Paul Bettany, és egytől-egyig eltünteti az összeset a föld színéről, mindezt egy lányért és a lelki üdvéért, no meg mert így kívánja a rend.
Mikrofonvégre kapták J.J. Abrams rendezőt, és nyomban ki is kérdezték arról, hogy mikor kaphatunk már végre egy teljes hosszúságú, nem csak ízelítő trailert a Super 8-ból. Nos...
Trailert készíteni bizony tudni kell, és Jonathan Liebesman inváziós filmje még ebben is a végletekig húzza idegeinket: megborzongató, hősies és egyben gyönyörű csatának leszünk tanúi.
Hatalmas a felhajtás a Marvel szupehősei között is elit részleget képező Amerika kapitány körül, akit nyáron láthatunk Chris Evans fizimiskáján keresztül. És előbb nem is? Dehogynem!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.