Akiknek túlzás a Stepheni Meyer-féle romantika és szívesebben látják a vámpírkultuszt a maga véres, erotikus, de mégis modern formájában – azoknak való a True Blood. Tény, hogy Charlaine Harris munkásságával nem írta be magát a szépirodalom halhatatlan művészei közé, de miért is kellene? A Harris-regényekben nincsenek világrengető bölcsességek, de szórakoztatnak és kikapcsolnak.
Sookie Stackhouse, a mellékállásban médiumként működő pincérlány és a (többnyire) szintetikus véren élő vámpírok történetének már tíz kötete került a könyvesboltok polcaira az USA-ban, ezekből magyar fordításban eddig nyolc jelent meg. A megfilmesítés jogait az HBO kapta meg, amely már három évadott forgatott a Sookie-ról és a louisiana-i vámpírokról. A sorozat sikeres lett, amely nagyban köszönhető az igényes képi világnak a jól sikerült szereposztásnak – a Sookie-t alakító Anna Paquin tehetségét már gyermekkorában Oscar-díjjal jutalmazták; a pincérlány szerelme, a vámpír Bill bőrébe bújt Stephen Moyer pedig szintén nem véletlenül került a szakmába.
A produkció tényleg élvezhető lett, de szerintem csak annak, aki nem olvasta a könyvet. A sorozat – az eredeti történethez képest – kiegészült sosemvolt szereplőkkel és az őket követő új szálakkal, de ezek szinte egytől egyig unalmasak és idegesítőek. Aki a könyv miatt kezdi el nézni a sorozatot, az nem győz bosszankodni rajta, hogy sztori nem halad, mert lelassítják az idétlen mellékszereplők még idétlenebb jelenetei. Már pedig az epizódok felét ezek teszi ki… Gondolom, ezzel a műsoridő kitöltése és az évad meghosszabbítása lehetett a cél, de ha engem kérdeztek, inkább legyen egy sorozat rövid és izgalmas, mint hosszú és unalmas…
Történeti hűség: 4/10
Képi megjelenítés: 8/10
Összesen: 6/10