John Jackson Miller második Star Wars regénye az Új hajnal, ami az első írásával, a Kenobival ellentétben már a kánon része, ami annyit tesz, hogy ez a történet, pont ahogy a hozzá kapcsolódó Star Wars: Lázadók animációs sorozat hivatalosan szerves részét képzik a Star Wars világának. A sorozat előzményéül szolgáló könyv főszereplője Kanan Jarrus, a Birodalom elől bujkáló megmaradt Jedik egyike, aki teljesen beletörődött a Köztársaság bukásába. Mint nagyszájú, balhézó nőcsábász járja a galaxist, és költözik is tovább, amint a Birodalom beteszi a lábát a környékre.
Már a szinopszisban rátapintottam a regény legérdekesebb részére, hiszen a most negyedik évadánál tartó sorozatban Kanan a csapat legrejtélyesebb figurája, akinek a többiekkel ellentétben kifejezetten kevés információt osztanak meg a múltjáról, és a könyv pontosan ezt a feladatot pótolja. Remekül indítja útjára az író azt a jellemfejlődést, amit a sorozatban láthatunk kiteljesedni. Kanant elárulta az a rendszer, amiért harcolt, klón bajtársai végeztek mesterével, és annak ellenére, hogy benne loboghatna leginkább harag a Birodalommal szemben, ő inkább alkalmazkodott a megváltozott világhoz, és napról napra tengeti életét, alkalmi munkákat vállal különféle bolygókon, megtagadva Jedi mivoltát és az ezzel járó kötelezettséget.
Ebből az apátiából ébreszti fel őt Hera, a lázadó leányzó, aki Vidian gróf után jött nyomozni a bányarendszerbe, hiszen ahol az Uralkodó eme fontos embere felbukkan, ott jelentősen megnő a termelés, viszont ezzel arányosan csökken az ottani életszínvonal. Roppant érdekes eme két szereplő találkozása, ahogy az ambiciózus, határozott Twi'lek és a már néhol antihős benyomását keltő, közönyös Kanan hogyan kerülnek egy csapatba, és mi motiválja a volt Jedit, hogy újra használja fénykardját.
Egy korrektül felépített történettel van dolgunk, maga a konfliktus kifejezetten érdekes, az összképet viszont kicsit rontja, hogy a két főhősön kívül a mellékszereplők nemigazán rokonszenvesek. Kellően érdekesek, a szerepük fontos is a cselekmény szempontjából, csak éppen az izgalmak csúcsán nem igazán féltettem őket.
Ami leginkább elnyerte a tetszésem a regényben az Vidian gróf karaktere, és az általa becsempészett hatalmi játszmák a Birodalmon felső vezetésébe. Ő az a tipikus céges pszichopata, akit a profiton kívül nem izgat semmi egyéb. Lélektelen jellemét fizikuma is szimbolizálja, mivel betegsége miatt szerveit és végtagjai nagy részét mechanikus eszközökre cserélte, néhányat meg csak azért, hogy hatékonyabban dolgozhasson.
Az ő történetszálán keresztül betekintést nyerünk abba, hogy a Birodalom diktatúrájában a katonai elnyomása mellett hogyan szipolyoznak ki gazdaságilag egész rendszereket, és milyen zsarnoki módon kezelik erőforrásként a munkásokat. Amellett, hogy egy igen utálatos és kegyetlen karakter, mégis megvan a maga hideg pragmatizmusának és a szélsőségesen érzéketlen gyakorlatiasságának a bája, ami egy igazán emlékezetes antagonistává teszi. És még egy egész jól felépített fordulat is köthető a karakteréhez.
Néhány szegmensében kiemelkedő, összességében egészen jól sikerült regény lett az Új hajnal, amit leginkább azoknak ajánlok, akik kifejezetten kedvelik, vagy legalábbis félmosollyal az arcukon meg-megnézik a Star Wars: Lázadók epizódjait, mert számukra kellően érdekfeszítő lesz Kanan és Hera megismerkedése, ahogy első alkalommal törnek borsot a Birodalom orra alá.