Szereted a romantikus regényeket, de unalmas már a sok egy kaptafára írt happy end és szerelmi háromszög, az irreális érzelmek kavalkádja és az idealizált főszereplők? Akkor a Csábítást bizony neked találták ki!
Nem véletlen, hogy Sophia Coppola-t is megihlette ez a regény, bár nem ő az első, aki adaptálta Cullinan történetét. 1971-ben Clint Eastwood főszereplésével Don Siegel filmesítette meg a regényt A tizedes háreme címmel, ez az alkotás azonban nem aratott éppen elsöprő sikert. Sofia Coppolát ez azonban nem riasztotta el, és a könyvet olvasva nagyon is megértjük, hogy mit láthatott ebben a sztoriban a rendezőnő.
Az alaptörténet egy igencsak egyszerű, romantikus sablon is lehetne: az amerikai polgárháború idején járunk, amikor egy sebesült katona, McBurney tizedes egy majdnem kiürült leányiskola növendékei és tanárai gondozásába kerül. Azonban csak lehetne, de szerencsére nem az. A karakterek ugyanis olyan furcsa, feszült viszonyba keverednek egymással, amely sokkal inkább a lélektani regény felé mozdítja el a műfajt. A katonának imponál, hogy hirtelen mennyi nő veszi körül, és ilyen-olyan okkal bizony életkortól függetlenül mindegyiküket szeretné elcsábítani - sikerrel. Mindig tudja, hogy kinek mit kell mondani, és olyan rafináltan manipulálja az egyébként azelőtt meglehetősen ingerszegény környezetben élő nőket, hogy már majdnem elismeréssel adózna neki az olvasó.
A Csábítás lassan, komótosan meséli el nekünk a nevelőintézetben történeteket: körülbelül a regény felénél indulnak be igazán az események. Ezen túl Cullinan bizony kicsit sem könnyíti meg az olvasó dolgát abban a kérdésben, hogy kinek szurkoljon, kivel szimpatizáljon. Talán nem is lehet 100%-osan egyikükkel sem azonosulni, és a személyisége senkinek sem fekete-fehér (még akkor sem, ha sokszor inkább a negatív tulajdonságaik kerülnek túlsúlyba), amitől persze hitelesebbek is. Az időbeli elhelyezés és maga a helyszín pedig egy olyan atmoszférát teremt a szereplők köré, amely egyrészt az események egyik indikátorául szolgál, másrészt folyamatosan érezteti az olvasóval, hogy itt ennek bizony nem lesz jó vége.
A regény E/1-ben íródott, de a szemszög sokszor változik: nyolc különböző karakter mesél nekünk, amit személy szerint én nagyon élveztem - hiszen minden nézőpont hozzáad valamit a történethez és tovább árnyalja azt a kusza, feszült, egészségtelen érzelmi kavalkádot és kapcsolatrendszert, amely az intézet falai között kialakult.
Olyan olvasóknak ajánlanám ezt a könyvet, akik szívesen olvassák a komótosan, érzékletesen mesélő szerzőket, és szeretik minél jobban megismerni a karakterek lelki világát és gondolatait, valamint egy olyan történetre vágynak, amelyben nem kell romantikus kliséktől tartaniuk.