Hirdetés

Könyvkritika: Twin Peaks – Az utolsó dosszié

|

A baglyok még mindig nem azok, amiknek látszanak.

Hirdetés

Azt hiszem, nem túlzás kijelenti, hogy 2017 legjobban várt sorozata a Twin Peaks folytatása volt. David Lynch kultsorozata a 90-es évek legelején írta be magát a televíziózás történetébe, sok rajongó pedig 25 évvel az utolsó rész után is azt találgatta, hogy vajon mi is történt egészen pontosan az utolsó epizódban.

 

Hirdetés

Talán dőreség is volt azt várni, hogy a sok huzavona, tárgyalás és miegymás után végre újraindított Twin Peaks majd szépen minden kérdésre választ ad, amelyek most már több, mint negyed évszázada várnak megválaszolásra a sorozattal kapcsolatban. David Lynch megint gondoskodott róla, hogy valami igazán különlegeset és nehezen megfejthetőt adjon a nézőknek. Mark Frost, a sorozat másik atyja azonban igyekszik segítségünkre lenni: két könyvet is a kezünkbe nyomott, mellyel közelebb juthatunk a megoldáshoz.

 

Még 2016-ban, jóval az új sorozat premierje előtt, amolyan felcsigázásként jelent meg a Twin Peaks titkos története - amely tulajdonképpen az egyik karakter, Tamara Preston FBI-ügynök keze által összeállított akták összessége. Fotókkal, újságkivágásokkal, beszámolókkal és jelentésekkel, színesen illusztrálva és az ügynök jegyzeteivel ellátva egy igazán igényes kötet lett, melyre még ránézni is jó.

 

Hasonló célokkal, bár picit más stílusban és kivitelezésben érkezett hozzánk a (szintén Mark Forst által jegyzett) Twin Peaks - Az utolsó dosszié. Ez a könyv azt a célt szolgálja, hogy tisztábban láthassuk, mi is történt Twin Peaks lakóival az eredeti sorozat és a folytatás között eltelt 25 év során. A kivitelezés ezúttal is fantasztikus: igényesen, szemet gyönyörködtetően összerakott kötetről beszélünk. Az a fajta könyv, melyet nem csak olvasni jó, hanem kézbe venni, nézegetni is. A tartalmát tekintve annyiban különbözik a Twin Peaks titkos történetétől, hogy immár nem további rejtélyekkel szolgál, hanem valóban kiegészíteni igyekszik a sorozatot, hogy minél teljesebb képet kapjunk a régről ismert és szeretett karakterek eddig ismert életútjáról.

 

Hogy választ kapunk-e minden kérdésre? Természetesen nem. Hova is tűnne minden misztikum és hangulat, ha pár aktából egy csapásra minden csak úgy kiderülne? Bár több karakter életét immár tisztán látjuk, és így könnyebben értelmezhető a sorozat, továbbra is törhetjük a fejünket jó pár részleten - de mindazoknak, akik a rajongással nézték a régi és az új Twin Peaks-részeket, igazi gyöngyszemként ülhet a könyvespolcán ez a kötet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.