Ha a Barátok közt és a Szex és New York című sorozatokat összekeverjük, a kapott történet közepéből pedig véletlenszerűen kikapunk egy részletet, akkor körülbelül egy Csajok-színtű regény kapunk eredményül. Se eleje, se vége – és bár a történet elénk tárt gerince tartalmaz érdekes fordulatokat, de ez épphogy elég arra, hogy fent tartsa a továbbolvasáshoz szükséges minimális érdeklődést.
Már az első oldalakon meglepődtem: még a sztori kezdete előtt pár soros életrajzot kapunk főszereplőinkről. Ki hány éves, hol dolgozik, milyen párkapcsolatban él, van-e gyereke… Mintha maga az alkotó se lenne biztos benne, hogy előzetes útmutatás nélkül megismerhetjük hőseit. Megtudhatjuk, hogy Hanna még mindig a volt férje után sír, Flóra bujkál a válófélben lévő szerelmével, Móninak két gyerek van, Márk pedig meleg. Ez mind olyan információ lenne, mely nem derülhetett volna ki a regény olvasása közben?
Az életszerűnek szánt helyzetek lehetnének valóságosak is, de tényleg csak feltételezve… A harmincötön túli Vénuszlakók úgy viselkednek, mint egy amerikai tinisorozat intrikázó szereplői. Magyarországon szerintem nem lehet életszerű az, hogy egy négyfős, átlagpolgárokból álló társaság csak úgy fogja maggát, és kiugrik Londonba vásárolgatni és bulizni – miközben egyiküknek két gyereket kell eltartania, másikuk pedig épp most lett munkanélküli a gazdasági válság kellős közepén… A tengerentúlon talán ez természetes, de mindez magyar környezetben nekem erőltetett volt.
A könyv legnagyobb egyénisége nem is főszereplő: Lujza, a nyolcvannégy éves, tűsarkút hordó és fehérneműboltot vezető bestia messze színesebb személyiség bármelyik szereplőnél. Jó és kevésbé hasznos tanácsokkal látja el a négy jó barátot – a legérdekesebb részek szinte mind a vagány vénasszony közvetlen vagy közvetett hozzájárulásával íródtak.
Unalom ellen jó, újra- és rongyosra olvasásra azonban nem feltétlenül megfelelő.
3/10