A történetet tekintve alapvetően egyszerű dologgal állunk szemben: a Földön megszületik az Antikrisztus, aki tizenegy éves korára elhozza az Apokalipszist. Ez egy kissé in medias res, szóval kezdjük az elején a dolgot. A Földön évezredek lenn/fenn él Azirafael, az angyal és Crowley, a bukott angyal, aki „nem igazán bukott, inkább lassacskán lefelé szállingózó”. Feladatuk értelemszerűen ellentétes: Azirafael-nek pozitív, míg Crowley-nak negatív cselekedetekkel kell kivívna feljebbvalóinak elismerését. Aztán hirtelen elérkezik a várva várt nap: a bukottat megbízzák, vigye el a csecsemő Antikrisztust egy kórházba, hogy ott kicserélje az amerikai kultúrattasé ugyanazon időben született gyermekére, hogy ezzel a Sátán porontya rászabaduljon a világra. Igen ám, de a kórházban – melyet a Sokatmondó Rend apácái igazgatnak – egy harmadik gyerek csúszik a számításba, s addig kavarognak a dolgok, hogy végül a Sátán, a Királyok Végzete, a Feneketlen Mélység Angyala, a Hatalmas Bestia Akit Sárkánynak Hívnak, Evilág Hercege, az Ördög, Hazugságok Atyja és a Sötétség Fejedelme a kultúrattasé felesége helyett a Young-családnál köt ki, s Tadfield-be, egy angol kisvárosba kerül. Azt mindenesetre tudnunk kell, hogy Azirafael és Crowley már-már barátokká váltak, s nagyon megszerették a Földet. Így eredeti feladatukkal ellentétben, mely az lett volna, hogy egymással versengve próbálják befolyásolni a kissrácot megbízóik igényei alapján, inkább úgy döntenek saját fejük után mennek. Egymást segítve tanítják álruhában a gyermeket, megpróbálva a semlegességre tanítani. Elérkezik a nagy nap: az ifjú betölti tizenegyedik születésnapját… és nem történik semmi. A Sátán kutyája nem érkezik meg, az ifjú pedig semmilyen különleges képességgel nem bír. Crowley-n és Azirafael-en eluralkodik a káosz, ugyanis egészen idáig nem tudtak a kórházban bekövetkezett véletlen cseréről, így ők az amerikai kultúrattasé gyermekét próbálták terelgetni, ám - mint azt fentebb már említettem – az Antikrisztus egy angol kisvárosban ücsörög barátaival, s a sors fintoraként az Adam nevet viseli. Elindul hát a hajsza a Sátán, a Királyok Végzete, a Feneketlen Mélység Angyala, a Hatalmas Bestia Akit Sárkánynak Hívnak, Evilág Hercege, az Ördög, Hazugságok Atyja és a Sötétség Fejedelme után.
De a történetről a spoilerek miatt elég is, térjünk át kicsit a szerkezeti dolgokra. A cím alapján egy véresen komoly, apokaliptikus történetre számítottam. Nem kellett csalódnom. Ám Gaiman és Pratchett olyan kifinomult érzékkel és hihetetlenül alapos munkával keverték bele az angol humort a történetbe, hogy azt tanítani kellene. Apró porszem a gépezetben, az Adamről szóló rész első oldalai kissé unalmasnak hatnak, illetve akad néhány rész a könyvben, melynek többször neki kellett futnom, ahhoz, hogy megértsem, mit is akartak mondani az írók.
Ami külön dicséretet érdemel, az Adam cívódása, vitája saját lelkével, miután rádöbben származására és hatalmára. A szerzők remekül lefestették, hogyan is folyik le a küzdelem egy ember lelkében a gonosz és a jó között, s hogyan képes az ember felülkerekedni a sötétségen.
Személyes kedvencem még könyv elején található, a „sTizenegy évvel ezelőtt” című fejezet első szakasza, mely az Univerzum teremtéséről szól, többet viszont „spoiler alert” miatt nem árulhatok el.
Összegezve tehát az Elveszett Próféciák egy pokolian humoros regény, ami a vártnál sokkal jobban elnyerte a tetszésemet. Ajánlom mindenkinek, aki rajong az Apokalipszis és a humorosan fordulatos cselekmények keveréséért. Maximális tisztelet Neil Gaiman és Terry Pratchett uraknak, külön ajánlom rövid életrajzukat a könyv végén!
Értékelés:
9/10
A kötetért köszönet az Agave kiadónak.