A cím és a borító megtévesztő, legalábbis számomra mindenképpen az volt: a fekete angyalszárnyas női alak és az árnyakkal teli világ egy kissé borongósabb hangvételű, misztikus történetre engedett következtetni. Ez a következtetés persze csak addig tartott, amíg meg nem fordítottam a könyvet és meg nem ismerkedtem a fülszöveggel, ami egy híres, hisztérikus rajongókkal körbevett színész és csendes, magának való festőlány románcáról ad tájékoztatást…
Egy kilométerről észrevenni, hogy a szerző Alkonyat-rajongó: az Árnyékvilág férfi főszereplője, Adam körülbelül olyan, mint amilyennek a róla álmodozó lányok képzelhetik Robert Pattinsont. Ez nem feltétlenül jelent rosszat, de tény, hogy időnként irritáló – nehéz különválasztani karaktert az őt ihlető személytől, ami zavaró, mikor az ember szeretné a saját fantáziájára bízni a szereplők megformálását. Adam arcának elképzelésekor azonban az agyam kidobta a „fatal error” feliratot, hozzá Robert Pattinson villogó arcképét mellékelve. Mondanom sem kell, hogy ez a nem oda illő arc elég sokat rontott a történet hangulatán.
Adam egy fiatal, milliónyi visítozós tinilány által bálványozott filmszínész, aki a Sunrise című film férfi főszereplőjeként vált világhírűvé. A fiú azonban utálja a tömeget, a rajongók sikolyait és az őt árnyékként követő lesifotósokat. Semmi másra nem vágyik, mint nyugalomra, békére, és talán egy lányra is, aki nem csak a hírességet látja benne. Persze Adam egy árva rajongót sem használ fel egy röpke egyéjszakás kalandra, hogy magányát enyhítse – ami valljuk be, nem túl reális… De végső soron, ez egy kitalált történet, szóval elnézhetjük ezt az idealizált állapotot.
Másik főszereplőnk Camilla, egy visszahúzódó és félénk természetű művészlélek, aki legjobb barátnőjén, Julie-n és a festésen kívül nem sok mindennel foglalkozik. Egyik művével pályázatot nyer, melynek jutalma két belépőjegy egy elegáns partira, aminél a lány még a pokolba is jobban kívánkozik. Végül barátnője unszolásának eleget téve elmegy a rendezvényre, ahol megismerkedik Adam-el, és BUMM! Máris célba talált Cupido kis nyila, hogy két összeegyeztethetetlen életstílusú embert bolondítson egymásba. A barátságnak induló kapcsolat pár hét alatt szenvedélyes szerelembe fordul, a két fiatal pedig elválaszthatatlan lesz.
Adam és Camilla kettőse elég aranyos: zavart mosolyok, nehezen megtett csókok jellemzik őket az elején. Aztán szépen kibontakoznak, ami pozitívan hat a manapság divatba jött „jaj-nem-nyúlhatok-hozzád-mert-meghalunk”-jellegű, önmegtartóztató és epekedő románcok után. Ami viszont negatív, azok az esetenként rózsaszín ködben íródott jelenetek – a pár túl rövid ismeretség után és túlságosan álomszerű elképzelések alapján jelenti ki az örök és elpusztíthatatlan szerelemük megkérdőjelezhetetlen mivoltát.
Az élet viszont sajnos nem ilyen – tündérmesék nem léteznek. Ezt Adam és Camilla is kénytelen megtapasztalni, mikor fiút elkezdi zaklatni egy őrült rajongó, aki nem tudja elválasztani őt a filmjeiben megformált karaktertől. A baljós telefonhívások, az apróbb majd egyre riasztóbb kellemetlenségek és a végül az eszement nő legerőszakosabb tettei takarják az Árnyékvilág fogalmát – hiszen ahogy egy mondás is tartja: „ahol fény van, ott árnyéknak is kell lennie”. Az őrült rajongó kiléte a könyv végén nem okoz túl nagy meglepetést, de egy-két egyéb fordulat azért tartogat meglepetéseket az olvasónak.
Összességében egy néhol aranyos, néhol szenvedélyes, néhol erőszakos, néhol pedig csöpögős történet az Árnyékvilág. Van fantázia az írónőben (nem rossz a stílusa, és látszott, hogy lelkiismeretesen állt hozzá a regényíráshoz), de van egy olyan érzésem, hogy nem ez lesz a legjobb könyve.