Kritika – Steffy Műmáyer: Agykonyak

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ő maga ebből mit sem érzékel. Abban a tudatban éli, átlagosnak nem nevezhető mindennapjait új lakhelyén, a nedves, vidéki városkában, Fossban, hogy ő egy karcsú, modellalkatú, ifjú hölgy. Persze az új lakhely új barátokkal és szerelmekkel kecsegteti a kicsinek éppen nem nevezhető Tonnát. Első látásra beleszeret Szúnyogba, a vegetáriánus vámpírba, aki vérnarancson és csigavéren él családjával, a Különc famíliával. Az emberi vértől mentes életmód persze súlyos következményekkel jár, hiszen Szúnyog és családja a súlyos vérszegénységben szenvednek, amitől csak egy módon tudnak megmenekülni. Azt nem mondom el, hogy mi az a mód, de Tonnának elég sok köze van hozzá. Súlyos egyéniségű hősünknek gyerekkori jó barátja Kis Rakás, az ifjú indián, aki elárulja Tonnácskának élete nagy titkát, mégpedig, hogy ő valójában farkasember. A történet fő szála nagyjából ennyi, csak néhány apróbb esemény színesíti még a dolgot. Többek között élőholtak bújnak elő sírjukból és halott kislányok, ízléstelenül összeállított öltözékben a kútból. Persze vannak olyanok, akik nem mernek előjönni sírjukból, de ők nem élő, hanem félőhalottak. A Hitlernek öltözött földönkívüliek érkezése már csak hab a tortán…
A történetet Tonna meséli végig, így kicsit naplószerűnek hat az egész. A könyv stílusát, leginkább a Horrorra akadva filmekhez tudnám hasonlítani. A humorára egyetlen jelzőt használnék: Agyatlan. Nem volt olyan oldal, ahol ne nyerítettem volna fel hangosan. Számos ismert és ismeretlen poén van beleszőve a könyv szövegébe, de igazából az ismertek is olyan köntösben vannak, hogy teljesen újnak tűnnek. Egy részletet leírnék, ízelítőképp: „Csak ötéves koromban tanultam meg járni, mert kisgyerek koromban sokkal biztonságosabb volt odahaza laposkúszásban közlekedni a földön, ugyanis állandóan kések, villák, kanalak, ollók, fakanalak, székek, lámpák, edények, cipők, szexuális segédeszközök repkedtek a levegőben.”
Mivel eddig csak pozitív dolgokat írtam róla, muszáj megemlítenem a negatívumokat is. Bár mentségemre legyen mondva, hogy ezek apró dolgok, de nekem szemet szúrt. Az egyik ilyen Tonnának a stílusa. Helyenként nagyon zavaró tud lenni, hogy az egekig magasztalja magát. A másik pedig igazából nem is számít hibának, lehetséges, hogy én vagyok túl mohó. Ez a könyv terjedelmére vonatkozik. Az alig kilencven egynehány oldallal bő három óra alatt végeztem. Persze csak azért volt ennyi, mert közben, muszáj volt néha megpihennem a nevetőgörcsök miatt.

Értékelés: 9/10

A könyv az idei, 2010-es évben látott napvilágot az Excalibur kiadó jóvoltából. Nekik külön köszönet, amiért rendelkezésemre bocsátották a kötetet!

Oldalak: 1 2