Hirdetés

Legendás állatok és megfigyelésük: öt film lesz!

|

Nemhogy trilógia, hanem egyenesen pentalógia lesz a Harry Potter-spinoff!

Hirdetés

Karakterposzterek, tv-spotok, filmzenei ízelítő: gőzerővel dübörög a Legendás állatok és megfigyelésük marketingje. Eddig is tudni lehetett, hogy a Harry Potter-spinoff nem csak egy mozifilmmel kecsegteti a rajongókat, hanem az első perctől egy trilógiát terveztek Göthe Salamander történetéből. J. K. Rowling azonban a minap bejelentette, hogy nem három, hanem egyenesen öt filmre számíthatunk!

 

Hirdetés

Az írónő egy Facebook-os élő kérdezz-felelek során mondta el a hírt a rajongóknak:

A kezdetektől tudtuk ezt. Trilógiáról beszéltünk, de csak azért, mert tudtuk, hogy egy filmnél több lesz. Most azt hiszem, elmondhatjuk, hogy megfelelően elkészültem a tervezéssel, és öt film lesz.

A korábban már bejelentett folytatásoknak már megvan a premierdátuma: a második rész 2018. november 18-án, a harmadik pedig 2020. november 20-án kerül majd a mozikba. Valószínűleg ezt az ütemtervet folytatják majd a negyedik és ötödik résznél is, bár hivatalosan még erősítették meg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.