Kora reggel megszólaltak a harangok és a város összes polgára összegyűlt a főtéren. Ez a nap különösen jól indult Algorn kormányzónak mivel úgy tűnt, hogy sikerült felszámolnia az összes kisebb-nagyobb tolvajcéhet a városban és annak környékén is. Az emberek már izgatottan várták a nagy örömhírt. A munkások egy nagyobb emelvényt építettek a kormányzó és a tanácsosok számára.
Hamarosan megjelent a kormányzó és habozás nélkül belekezdett beszédébe:
- Belwarild polgárai, asszonyok és férfiak. Eddig nagyon ügyelnünk kellett értékeinkre, mivel a város alatt tanyázó zsiványok minden este fosztogatni jártak. Ideje volt ennek véget vetni, jómagam vezetésével elindultunk hát felkutatni és elpusztítani az összes tolvajcéhet. A részletekre nem szeretnék most kitérni. Sikeresen megsemmisítettük az összes bandita tábort, így hát ez a fenyegetés megszűnt – jelentette ki Algorn diadalmasan.
A polgárok hatalmas éljenezésbe kezdtek, még a katonák is vidámak voltak.
Ám ekkor feltűnt egy sötét alak a tömegben. Egyre előrébb tolakodott, míg végül az első sorba jutott, ami közvetlenül az emelvény mellett volt. Fekete csuklyája mélyen az arcába volt húzva és maszkot viselt, csak a szemei látszódtak ki.
- Hé, te ott! Miért nem örülsz ennek a hírnek? – kérdezte az egyik, közelben álló katona.
Az alak nem szólt semmit, hátat fordított és igyekezett elhagyni a tömeget, de ekkor az szétnyílott és két külön csoportba szerveződtek, középen pedig a sötét alak állt egyedül.
- Mi a gond, uram? – kérdezte Algorn viccesen az idegent.
- Csak ez… - szólt az alak halk, mély hangon és az ingujjából kicsúsztatott egy tőrt, amit a kormányzó felé hajított.
Szerencsére a parancsnok időben lépett és kardjával könnyedén hárította a támadást.
- Bérgyilkos! – kiáltotta, de ez végzetes hiba volt.
Hirtelen két alak teremt az emelvény két oldalánál és egy jól irányzott rúgással kilökték a két főtartógerendát. Az építmény úgy hullott darabjaira, mintha papírból lett volna. A rajta lévők próbálták védeni a kormányzót, de a két bérgyilkos közbeavatkozott.
Az emberek mind menekültek, miközben a parancsnok és az emberei harcoltak.
- Ideje ennek véget vetni – szólt az egyik alak.
- Támogatom az ötletet… - bólintott a másik.
Mindketten felugrottak a közelben lévő házak teraszaira, majd fel a tetőre. A harmadik bérgyilkos szó nélkül követte őket, de nem tudott olyan könnyen elmenekülni, mint a társai. Két páncélozott katona állta az útját. Előcsúsztatott még egy tőrt az ingujjából és a katonák felé rohant. Felugrott és a levegőből belehajította a kést az egyik őr vállába, aki ettől a földre rogyott. A másik próbált segíteni a társának, ezt kihasználva a tolvaj elmenekült.
A város főtere alatt volt a tolvajok rejtekhelye. Tiszta, rendezett hely volt, ami kissé furcsán hatott, elvégre ez mégis csak a bérgyilkosok helye volt. A három alak belépett a terembe.
- Sikerülhetett volna jobban is… - szólt Sayet, miközben levette fejéről a maszkot.
- Nem sikerült semmit elérnünk, a kormányzó egyenesen a pofánkba röhögött – mérgelődött Gadrin.
- De azért a kis emelvényét szépen elintéztük – felelt Syl.
- Te mindig a jó dolgokat veszed észre, de az nem is érdekel, hogy kudarcot vallottunk? – kérdezett Gadrin.
- Nem – felelt a bérgyilkos teljesen nyugodtsággal.
- Új tervre lesz szükségünk... esetleg betörhetnénk Algorn rezidenciájába – mondta Kaugis, majd töltött magának egy kis bort.
- Most már tudja, hogy mégse tűntek el a tolvajok a környékről, minden bizonnyal megerősítette a védelmét.
- Na és mi a helyzet az ünnepséggel? – kérdezte Syl.
- Rontsuk el? – nevetett Sayet, majd nyúlt a maszkjáért.
- Este lesz az ünnepség, van időnk bőven, gyerünk!
Hamar elérkezett az este és a polgárok, mintha semmi se történt volna, vígan mulattak. A kormányzó viszont nem volt jelen, a városházán volt a parancsnokkal és az elit őrökkel.
- Mit tegyünk, uram? – kérdezte a parancsnok.
- Csak hárman voltak… - felelt Algorn – Hogy történhetett ez?
- Bizonyára képzettek voltak…
- Ennyire? Az nem lehet.
- Nos, mi a terv? – kérdezte halkan Sayet, miközben társaival együtt egy háztető tetején guggolt.
- A kormányzót nem látom sehol, de a főtanácsos itt van, el kell tüntetnünk az útból.
- Hogy csináljuk?
- Elvegyülünk, a többit majd később, indulás!
Nem volt ez szokatlan, általában mindig akció közben kapták az utasításokat, előtte nem beszéltek meg sok mindent.
Syl egy úri ruhát öltött magára és úgy ment az emberek közé. Egyre közelebb férkőzött a főtanácsoshoz, mivel az főúrnak nézte a bérgyilkost.
- Jó napot, uram, szabad tudnom a nevét? – köszöntötte barátságosan Syl-t.
A bérgyilkos mélyen meghajolt, majd amikor felegyenesedett egy vívótőrt tartott a kezében és egy jól irányzott szúrással megsebesítette a főtanácsost.
Az őrök azonnal rátámadtak, de a bérgyilkos meglepően jól bánt a fegyverrel.
- Most! – kiabálta valaki a tömegből.
Ekkor két tőr repült ki az emberek közül és mindkettő célba is talált. Két katona azonnal elterült, megkönnyítve a bérgyilkos dolgát.
Sayet nekifutott, karjait széttárta és mindkét tenyerébe egy-egy tőr csúszott, felugrott, majd elhajítva a fegyvereket, földet ért. Vele egy időben két katona is a földön landolt. Gadrin ránézett a főtanácsosra, aki már halott volt. Letérdelt, majd elvett egy papírdarabot annak zsebéből.
- Ez az amiért jöttünk… indulás.
A másik két bérgyilkos értetlenül nézett egymásra, de követték társukat.
A sötét utcákon három árny suhant el fürgén, majd el is tűntek. A bérgyilkosok megérkeztek a rejtekhelyre, majd Sayet kérdőre vonta társát.
- Ez mi volt? Azt hittem csak elintézzük főtanácsost, nem említettél semmilyen más dolgot.
- Új hely kell a céh számára, ez lesz Belwarid. A legnagyobb tolvajváros lesz belőle.
- Miről beszélsz? – kérdezte Syl, miközben egy tiszta ronggyal törölgette a vívótőrt.
- Ezt kell megszereznünk… - felelt Gadrin, majd a papírt az asztalra tette.
Azon egy rajz volt, ami egy furcsa követ ábrázolt.
- Egy kő? – nézegette Kaugis a rajzot.
- Balveron köve, ezzel idehívhatjuk a világ minden pontjáról a tolvajokat és bérgyilkosokat.
- Ha kell, még ma ellopom… merre van? – kérdezte Syl.
A másik két tolvaj azt hitte, hogy csak viccel, de a bérgyilkos komolyan beszélt.
- A kormányzó rezidenciája alatt – felelt Gadrin.
- Már hozom is – felelt Efrin, majd elhagyta a helyet.
A másik két tolvaj egy ideig szótlanul ült, majd Sayet megszólalt.
- Szerinted sikerül neki?
- Dehogyis, fogd a maszkod, munka van.
Éjfél elmúlt már, az ünnepség véget ért, senki se volt az utcákon. A főtanácsost a kormányzó rezidenciájába vitték. Már csak Algorn és a parancsnok volt fenn, még mindig a főteremben voltak.
- A főtanácsossal is végeztek, most ki következik? – mondta a kormányzó.
- Átkutattuk az egész várost, de nem találtunk semmit, uram.
Hirtelen az ajtó kinyílott és egy sötét alak lépett be rajta. Két vívótőr volt a kezében, amiket kinyújtott kezeiben tartott.
- Ki maga? – rántotta elő fegyverét a parancsnok.
Az alak levette a csuklyáját, de a sötétség miatt nem lehetett látni az arcát.
- Ha látsz, megtudod, ha nem, lemaradsz róla – mondta, majd visszahúzta a csuklyát és elindult a katona felé.
Többször is lecsapott Syl a parancsnokra, aki meglepő módon alig tudta hárítani a támadásokat, de miután a támadások véget értek, visszaütött. A bérgyilkos hátrált, majd mikor a felhoz ért, felszaladt rajta és egy szökkenéssel a katona mögött termett, majd kardjaival átvágta annak torkát. A parancsnok a földre rogyott.
- Mit akar tőlem? – kérdezte a kormányzó kétségbeesetten.
- A követ…
- Miféle kőről beszél?
Ekkor hirtelen újabb alakok tűntek fel a sötétségben. Sayet és Gadrin voltak azok.
- Ő az enyém, Syl… ti menjetek arra! – mutatott Gadrin az egyik ajtó felé.
- Gyere Syl! – kiáltott Sayet.
A két bérgyilkos kiment a teremből.
- Felismersz, Algorn? – kérdezte Torhel.
- Nem ismerlek téged, te gazember!
- Így se? – mondta a bérgyilkos, majd levette a csuklyáját.
Egy vágás éktelenkedett az arcán, ami nyilvánvalóan ismerős volt Algorn számára.
- Gadrin, te fattyú! Te nem vagy bérgyilkos!
- Most már igen, nem szolgálom a királyt többé!
- Úgyis csak gondot jelentettél, itt az idő, hogy végezzek veled – mondta a kormányzó, majd levetve köpenyét egy kardot fogott a kezébe.
- Miután a társaim megszerezték Balveron kövét, az egész várost elfoglaljuk!
- Holtan nehéz lesz, barátom!
A bérgyilkos és a kormányzó összecsaptak.
- Elég sötét van idelent, nem gondolod? – kérdezte Syl a társát.
- Nem csak sötét, de hideg is… de várj egy kicsit, mintha látnék ott valamit.
Egy fényes pont jelent meg a közelben, közelebb sétáltak mindketten, mire az egész terem kivilágosodott. A hely teljesen üres volt, csak egy kis szikla volt a közelben, amin egy láda volt.
Sayet közelebb sétált, mire megjelent egy fényes páncélban lévő lovag.
- Nyilván te vagy Gadrin Torhel, a király lovagja – mondta mély hangon.
- A király lovagja?! – lepődött meg Sayet.
- Igen, én vagyok azok… - mondta egy hang a háttérből, Gadrin volt az.
- Vedd el a követ, lovag.
Torhel közelebb lépett, majd leemelte a ládát a szikláról, erre a fényes páncélos lovag eltűnt, de a fényesség megmaradt.
Gadrin két társára nézett, akik kardjukkal a kezükben álltak előtte.
- Magyarázat? – kérdezett Syl.
- Igen, lovag voltam, de a kő valóban arra kell, amit mondtam.
- Hazudik… - szólalt meg Sayet, majd felszökkenve a levegőbe két kést dobott társa felé, aki kardjával hárította azokat.
- Felesleges a harc, nem vagyok ellenetek – próbált magyarázkodni Gadrin.
- Hol van a kormányzó? – kérdezte Kaugis.
- A párbaj után elmenekült.
- Hah! Egy bérgyilkos sose hagyja futni az áldozatát – szólalt meg Efrin a háttérből.
- Mit mondasz Syl, mit tegyünk vele?
- Öljük meg… ez egyértelmű.
- Csak az én segítségemmel fogjátok tudni használni a követ! – mondta az áruló bérgyilkos.
- Egyedül csak te akartad megszerezni, úgyhogy nekünk felesleges – válaszolt Sayet.
- Nem szeretnéd, hogy Belwarild tolvajváros legyen?
- Őszintén szólva nem. Ha csak törvénykívüliek élnének itt, akkor a mi munkánk feleslegessé válna.
- Még mindig nem érted a lényegét Sayet, mindig is ez volt a baj veled. Nem hallgatsz soha senkire! – mondta az áruló dühösen.
A harmadik bérgyilkos, Syl csak a háttérből figyelte az eseményeket. Őt soha nem érdekelte a túl sok szövegelés, inkább a tettek embere volt. Ha egy vitás ügybe keveredett, nem próbálta megbeszélni ellenfelével a dolgot, hanem harcolt vele inkább. Kezeit most is a vívótőrein tartotta, mert nem bízott Gadrin-ban.
Sayet jelet adott, mire Efrin előreszökkent és kardjait a kezében tartva ugrott az áruló bérgyilkos felé. Torhelnek sikerült félreugrania a támadás elől, felkelve a földről előrántotta fegyverét és Syl-re támadt. Csattogtak a kardok és úgy tűnt, hogy ez a párbaj döntetlen lesz, de ekkor hirtelen Efrin kitért a közelgő támadás elől és mindkét kardját az áruló hátába döfte, aki ettől a földre zuhant. Miután a bérgyilkos kihúzta kardjait volt társa hátából, Sayet felé fordult:
- Ennyi volt…
- Még nem végeztünk Syl – szólalt meg reszelős hangon Gadrin, majd nagy nehezen felkelt a földről.
Az áruló bérgyilkos sebesülten, ám de mégis bátran folytatta a harcot. Övéről előhúzott két tört, megpörgette kezeiben, majd rátámadt Efrin-re. Nagyon le volt gyengülve, így hát Syl könnyedén kiütötte kezeiből a tőröket, majd ismét a földre küldte. Úgy tűnt, hogy vége van.
- Menjünk innen, nem tetszik nekem ez a hely… - mondta Sayet, majd feltette maszkját és elindult a kijárat felé.
- Mi legyen a kővel? – kérdezte Syl.
- A kő… el kell pusztítanunk – fordult vissza Kaugis.
Előhúzta fegyverét, majd hatalmasat csapott a kőre, ami ettől kettéhasadt és egyszerűen csak eltűnt.
- Most van vége… - jelentette ki Sayet, majd társával együtt elhagyták a kormányzó rezidenciáját.
Esős reggelre ébredtek Belwarild polgárai. Mindenki nekilátott a napi teendőinek, mintha mi sem történt volna előző éjjel. Pedig a főtérről még mindig nem takarították el a sok szemetet és romot, amit a bérgyilkosok hagytak maguk után. A várost teljesen felforgatta a három Settenkedő. A főtanácsossal végeztek, a katonák parancsnokával is, a kormányzó pedig elmenekült. Ha ez az emberek fülébe jut, hamar elszabadulhatnak az indulatok és a rend felborulhat. A főtér alatt, a bérgyilkosok szállásán már csak két ember tartózkodik.
- Elvégeztük a feladatunkat úgy gondolom… - kezdte Sayet, aki az egyik asztalnál ült.
- Belwarild lakossága hamarosan megtudja, hogy mi történt, addigra el kell hagynunk a várost – felelt Syl.
- A megbízónk már biztosan vár ránk.
- Induljunk!
A két bérgyilkos álruhát öltve kilépett az utcára és elindult a városkapu felé. Útközben több őrbe is belefutottak, de csak elsétáltak egymás mellett, mintha normális polgárok lennének. Mikor kiértek a kapun, Sayet hátrafordult, feltette a maszkját és csak ennyit mondott:
- Ideje magára hagynunk a várost…
Kaugis tudta az utat a megbízóhoz. Délutánra már oda is értek. Az őrök, akik inkább néztek ki banditának, mint katonának szó nélkül átengedték a két bérgyilkost. Benn már várta őket valaki…
- Üdv néked, Lord Serigon! – köszöntötte Sayet a megbízójukat.
- Áhh, Sayet Kaugis és Syl Efrin. Na de hol van Gadrin? – érdeklődött Serigon.
- Hátra kellett hagynunk… - felelt Syl.
- Nos, ha szerintetek szükséges volt, akkor engem nem zavar. Most pedig beszéljünk a feladatról.
- A főtanácsossal és a parancsnokkal végeztünk, de a kormányzó elmenekült – jelentette Kaugis.
- Tudom is hogy hova menekült… - szólt Serigon, majd intett - …gyere elő Algorn!
A háttérből előlépett a kormányzó. Ugyanabban a díszes ruhában volt, mint amiben elhagyta a várost.
- Mit jelentsen, Serigon? – kérdezte Sayet, miközben ingujjából óvatosan kicsúsztatott egy tőrt, úgy, hogy a lord ne vegye észre.
- Algorn elmesélte, hogy mit tettetek a városban, ezzel bíztalak meg titeket, így hát itt a fizetségetek – dobott egy zacskó aranyat az asztalra a lord – Viszont sikerült meggyőznöm a kormányzót, hogy segítse az én ügyemet és árulja el a királyt. Így már nem jelent veszélyt ránk.
- Valami azt súgja, hogy nem fogsz csak úgy elengedni minket…
- A kormányzó szerint veszélyt jelentetek ránk és hát az ő szava többet ér, mint a tiétek, így hát sajnos végeznünk kell veletek – mondta Sergion, majd két bandita lépett a bérgyilkosok mögé.
Syl azonnal megpördült és vívótőreivel levágta a két ellenfelet. Sayet dobótőrét a kormányzó felé hajította és a fegyver célba is talált, Algorn a földre zuhant. A lord intett az embereinek, akik egyből ott is termettek és megkezdődött a harc. Efrin megállás nélkül végzett az ellenfeleivel, de közben figyelt a technikájára is. Sayet több dobókést is hajított a támadók felé, de csak néhány talált célt. Megunva a dobálgatást, előhúzta kardját és segített társának. Hamarosan minden bandita a földön volt és már csak a két bérgyilkos volt talpon. Lord Serigon sehol se volt, úgy tűnt, hogy a maradék emberével elhagyta a területet.
Kaugisnak viszont sikerült végeznie Algorn kormányzóval, aki miatt ez az egész harc történt.
- Senkiben se bízhatunk úgy tűnik… - jelentette ki Syl, miközben megpihent az egyik széken.
- A feladatunkat elvégeztük.
- Az lehet, de most mit fogunk csinálni?
- Lehet bele kell törődnünk abba, hogy nem tudunk egy olyan szövetséget alapítani, ami megállná a helyét ebben a világban.
- Várj csak, mi az ott? – pattant fel Efrin a székéből és kicsit előresétált.
A zöld fák és bokrok között egy fekete foltot láttak csak, ami épp feléjük tartott. Közelebb érve Syl nagyon meglepődött. Több tucat bandita és tolvaj jött feléjük.
- Kik ezek? – állt Sayet a társa mellé.
Miután a tolvajok odaértek, meghajoltak, majd az egyikük így szólt:
- Mi délről, Atir városából jöttünk. Ott túl sokan keresnek minket, így hát elhagytuk a helyet. Azt a hírt kaptuk, hogy Belwarild környékén még élnek igazi tolvajok és bérgyilkosok. Ti lennétek azok?
Sayet nagyon meglepődött:
- Balveron köve tényleg idehívta volna a tolvajokat? – gondolta magában – De hát megsemmisítettem.
- Igen, mi vagyunk azok – válaszolt Syl – Hogyan találtatok ránk?
- Belwarild-ban nagy zűrzavar van, gondoltuk, hogy ott jártak a tolvajok és elindultunk körülnézni a környéken, így jutottunk el ide. De mi történt itt? – mutatott a bandita a földön lévő holttestekre.
- Harcolni akartak… - felelt Efrin.
- Úgy tűnik mégis megalapíthatjuk a szövetséget.
- Milyen szövetségről beszélsz? – kérdezte a tolvaj.
Kaugis elmesélte a történetet és a banditák azonnal beleegyeztek az ajánlatába. Megalapították a Settenkedők szövetségét és a rejtekhelyüket az északra lévő Ében-hegyláncban építették ki. Több alagút is vezetett a hegyen belül és a bejárat csak nagyon nehezen volt fellelhető, ez volt a tökéletes rejtekhely.
Az évek teltek és a klánhoz egyre többen csatlakoztak. Közös döntés alapján még mindig Sayet volt a vezető, Syl pedig a helyettese. Egy nap azonban két különös alak érkezett a bejárathoz. Az őr szó nélkül ajtót nyitott és beengedte a két idegent, akik tolvajnak voltak öltözve. Elindultak a főtermek felé és az ajtóőr is követte őket. A közelben épp Syl járőrözött, amikor észrevette a gyanús tolvajokat. Megállította őket:
- Hé, te! Nem a bejáratot kéne őrizned? – kérdezte az ajtóőrt.
- A főnök azt a parancsot adta, hogy kísérjem az újoncokat a főterembe – felelt a tolvaj.
- Hazudsz… Sayet nem vár semmiféle újoncot, kik ezek?
A tolvaj nem válaszolt, csak intett a két alaknak, mire azok ledobták az álruhát és Efrin megláthatta, hogy kik jutottak be a rejtekhelybe. Két katona volt az Belwarild-ból, akik inkább tűntek banditának, mint tisztességes embernek. Mindhárman rátámadtak.
Syl hárította az egyik idegen támadását, majd egy erős ütéssel a földre küldte. Az áruló tolvajjal is hamar végzett. Épp készült levágni a harmadikat, de az eltűnt már addigra. Efrin azonnal Sayet-hoz indult. A tolvajok vezetője épp az egyik bandita csapat vezérével beszélgetett. Syl hamar odaért és elmesélte, hogy mi történt.
- Talán róla beszélsz? – kérdezte Kaugis, majd a háta mögé mutatott.
Néhány tolvaj egy városi katonát hoztak elő.
- Igen, ő volt az... de lehet, hogy még több áruló is van az embereink között.
- Csak akkor veszünk fel valakit, ha kiállja a próbát. Egy városi katona nem hinném, hogy túljutna a kihívásokon.
- Ő mégis bejutott.
- Talán kételkedsz a szavamban, Syl?
- Nem, de úgy tűnik, hogy a szövetség túl veszélyes lett. Senkiben se bízhatunk.
- Én megbízok az embereimben! – felelt Sayet dühösen.
- Ám legyen, én elhagyom a rejtekhelyet, kilépek a szövetségből.
- Tégy úgy, ahogy akarsz, nem tartalak vissza – válaszolt a vezető és látszott rajta, hogy jelenleg nem érdekli, hogy mit csinál a társa.
Syl szó nélkül elhagyta a Settenkedők rejtekhelyét.
Miután Efrin elhagyta a szövetséget, Sayet átvizsgálta az embereit. Nem talált közöttük több gyanús alakot. A Settenkedőkben nem csak tolvajok és bérgyilkosok, hanem banditák is voltak. Túl sok gondot okoztak, ezért Kaugis elküldte őket. Sokan voltak és nem tudták, hogy mihez kezdjenek, felkeresték Lord Serigont és mellészegődtek.
Így a szövetségben már csak tolvajok voltak, ezért új nevet adtak neki. A klán új nevét hamar elfogadták a tagok, így lett a Settenkedőkből az Éj Szeme tolvajcéh, ami azóta is létezik.
Sayet nem tudja, hogy mi történt a harmadik alapító taggal, de egy biztos, Belwarildban újból feltűnt egy bérgyilkos…
Az Éj Szeme tolvajcéhhez később még többen csatlakoztak és már nem csak tolvajlással, hanem csempészéssel és kereskedelemmel is foglalkoztak. Újból használni kezdték a régi cserehelyet szerte Kelthiranban. Már nem azok a bérgyilkosok voltak, mint akik régen léteztek. A királlyal is felvették a kapcsolatot és előfordult, hogy neki is segítettek, természetesen fizetség ellenében.
Sayet Kaugisnak sikerült létrehoznia egy olyan szövetséget, mely összetartó és stabil.