Mi történik akkor, ha a halhatatlan Deadpool a megállíthatatlan Megtorlóval kerül szembe? Mennyiben különbözik Mark Millar Kingsman regénye Matthew Vaughn filmjétől? Milyen szerepe van Fekete Özvegynek a Titkos Bosszúállókban? Mennyire keveri meg a világot, ha Sherlock Holmes univerzuma keveredik H.P. Lovecraft munkásságával? Ezekre és sok más kérdésre is választ kaphattok informatív rovatunkban, az Olvasósarokban, ahol igyekszünk megírni a véleményünket regényekről, képregényekről és egyéb nyalánkságokról. Ezúttal a Fumax kiadásaiból válogattunk.
Mark Millar: Kingsman - A titkos szolgálat
Bár napjaink egyik legtehetségesebb képregényalkotójának, Mark Millarnak (Wanted, Kick-Ass) már 2012-ben megjelent a brit kémekről szóló sztorija, a Kingsman valójában akkor vált világhírűvé, amikor két évvel később bemutatták a mozikban az adaptációt Matthew Vaughn (Ha/Ver, X-Men: Az elsők) rendezésében, Colin Firth és Taron Egerton főszereplésével. Az instant klasszikussá váló film azóta már egy folytatást is megélt, az előzmény premierjét pedig csak a járványhelyzet odázta el, szóval abszolút a köztudatban van a franchise. Ennek köszönhetően jelenhetett meg magyar fordításban is a Kingsman - A titkos szolgálat képregény, amely 160 oldalon terpeszkedve mesél arról, amiknek egy részét már láttuk a filmváltozatban, viszont egészen máshogy. Szerencsére Vaughn nem követte szolgai módon Millar művét, így azoknak is tartogat a sztori újdonságokat, akik rongyosra nézték az adaptációt, például Töki kiképzését, családját és jellemfejlődését illetően. Dave Gibbons remek rajzainak köszönhetően mindez hol reális, hol szürreális vizualitással párosul, az összképhez pedig hozzátartozik Millar sajátos humora és az események mögöttes mondanivalója is. Szóval aki ki szeretné bővíteni a filmekkel megtapasztalt Kingsman-élményt vagy éppenséggel még nem látta egyiket sem, de szeretne bekapcsolódni, annak érdemes belekezdenie a képregénybe.
Deadpool a Megtorló ellen
Többször is írtunk már a nagypofájú zsoldos képregényes kalandjairól, de a negyedik falat rendszeresen átfejelő antihősünk mindegyikben - legyen szó az Ölégiáról vagy éppen a Zsémbes zsoldosról - maximumra járatja az őrültséget, két végén égeti a humorgyertyát. Ezzel szemben a Deadpool vs. Punisher első öt számát magába foglaló Deadpool a Megtorló ellen című kötetben magához képest egy földhözragadtabb Wade Wilsont kapunk, akit természetesen a heresanyargató nézésű Frank Castle rángatott le a realitások talajára - már amennyire lehetett. A stílusosan megrajzolt képregény lényegében azzal a klasszikus példával játszadozik el, hogy mi történik akkor, ha a megállíthatatlan erő ütközik egy mozdíthatatlan tárggyal, csak éppen a Marvel karaktereire szabva, azaz itt a halhatatlan balfék találkozik a halálosztó morcos harcossal. Mindezt egy bankár miatt, akire mindenki pályázik. A Deadpool a Megtorló ellen nem okoz nagy meglepetést a végkifejletet illetően, viszont az odáig vezető út rendkívül szórakoztatóra sikerült, és az ajakgörbítő kiszólások mellett jutott hely a tanulságoknak, a karakterpillanatoknak is (Castle egyik monológja például megrázó). Kiicsit kiszámítható, de kellemes hosszúságú és hangulatú kötet.
Warren Ellis: Titkos Bosszúállók
Warren Ellis Titkos Bosszúállók kötete egymással nem kapcsolódó történetek gyűjteménye. Ezek a történetek rövidek és tömörek, akár egy Örkény-novella, az akciói pedig ütősek és látványosak. Üdítő volt olvasni ezeket a sztorikat, mert nem a szokásos világmegmentős hacacárékat prezentálják (holott világmentés ugyanúgy van), amelyekben általában ezek a szuperhősök részt vesznek, hanem inkább hasonlítanak több ízben egyfajta sajátos ízvilágú háborús kémfilmre, vagy science-fictionre. A sztorik változatosságából fakadóan a csapat minden tagja megkapja a maga reflektorfényét - hol Holdlovag alakja domborodik ki, hol Shang-Chi szerepe duzzad fel, de természetesen Amerika Kapitány és Fekete Özvegy, valamint az eszével mindig kiemelkedő Bestia sem maradhat ki a jóból. Erősen akcióorientált gyűjtemény ez, amelynek akcióit elképesztő dinamikával vértezték fel a rajzolók (mindegyiket más és más), de Ellis tehetségét bizonyítja az, hogy mindeközben a karakterek morális dilemmáit is ugyanolyan kiélezetten mutatja meg. Nehéz választani kedvencet, de ha muszáj lenne, akkor talán Fekete Özvegy Bekerítés című történetét emelném ki, amelyben Natasha időben ide-oda ugrálva próbálja meg helyrehozni Steve Rogers, Sharon Carter és Hadigépezet halálát. Ötletes narratíva, finom humor és pazar akció jellemzi, amelyet felszínen tart Fekete Özvegy dögös-tökös jelenléte, amint a maga eszével és a Bestiától elsajátított tudással igyekszik megmenteni barátait.
Neil Gaiman: Smaragdzöld tanulmány
Először nem nagyon tudtam, mit is kezdjek Gaiman képregényével. A viktoriánus korban játszódik, főszereplője Sherlock Holmes (bár a nevét sose mondják ki, csak egyszerűen tudjuk, hogy ő az), a cselekmény több pontját pedig át- és átszövi Lovecraft szelleme. A történet szerint a magándetektív mellé szegődik egy Afganisztánt megjárt férfi és együtt próbálnak felgöngyölíteni egy gyilkossági ügyet. Ahogy vegyülnek benne különböző, ún. popkulturális és történelmi elemek (Hasfelmetsző Jack figurája is megelevenedik) egészen izgalmas és érdekes elegyet képeznek, ahogyan az atmoszféra is berántja az embert. Gaiman nagy adag misztikumba mártja a cselekményt, ami elnyerte tetszésemet, ahogyan az is, ahogyan Holmes a maga sajátos stílusával megold mindent, ami elé tárul. Tetszett a helyenkénti lidércessége és az, hogy váratlan helyekről támad és kvázi megmagyarázatlanul. Mégis azt éreztem, hogy többet is ki lehetett volna hozni az alapkoncepcióból. Hiába vannak bizonyos képei, motívumai, amelyek itt kattognak bennem (pl. a királynő jelenléte), valahogy mégis egy kevéske hiányérzet is társul mindezek mellé.
Alias - Jessica Jones 3.
Brian Michael Bendis Alias-sorozatának első két kötetéről már korábban írtunk és kifejtettük, hogy mennyire okosan és érdekesen meríti el hősnőjét a már jól ismert szuperhősuniverzumban, hogy annak egy sötétebbik, karcosabb oldalát mutassa meg. A harmadik kötet ismételten azt mutatja be, amint Jessica Jones detektív a saját démonaival küzd, ám itt jóval direktebb és személyesebb a helyzet. Hősnőnk a Bíboremberrel kerül szembe, akivel zöldfülű korában volt már dolga és aki az ő minden félelmét megtestesíti. A Bíborember természetfeletti képessége, hogy képes saját akaratát pusztán a gondolatával másokra erőltetni - Jones pedig nyolc hónapig volt az ő rabságában. Bendis ebben a történetben a toxikus kapcsolatokról beszél, a testi és lelki terrorról és azokról a sebekről, amelyek túl mélyek ahhoz, hogy valaha is beforrjanak. Habár alapvetően még jobban ki lehetett volna fejteni a történetet és a lezárás is lehetett volna egy picivel fantáziadúsabb és ütősebb - alapvetően jó érzékkel, ügyesen tálalja a problematikus témákat. Jones karakterével nem nehéz azonosulni (ha eddig esetleg nem ment volna túlzott cinizmusa miatt), a Bíborember karaktere kellően szuggesztív és Hannibal Lecter-i magaslatokba kívánkozik, a flashbackek pedig szépen árnyalják a főhősnő jellemét. Az akciópanelek ismételten lehengerlőek (köszönhetően Michael Gaydos-nak és egy jelenet erejéig Mark Bagley-nek), az utolsó jelenet pedig a maga kis bumfordi módján bájos és pozitív végkicsengésű. Várjuk a folytatást.