Az Andrzej Sapkowski fejéből kipattant fantasy világot a CD Projekt RED videojátékainak köszönhetően sokkal többen ismerték meg, a Netflix Henry Cavill nevével fémjelzett sorozata pedig még szélesebb körben népszerűvé tette, ezáltal a Vaják, azaz a The Witcher univerzum már a popkultúra megkerülhetetlen részének tekinthető, Ríviai Geralt pedig az egyik legikonikusabb karakternek. A franchise-hoz hozzátartozik a Dark Horse képregényszériája is, amelyet hazánkban a Szukits kiadó gondozásában gyűjthetnek a rajongók.
A korábbi öt részről (Az elátkozottak háza, Rókagyermek, Varjak átka, Hús és tűz, Sötét emlékek) már olvashattatok nálunk, a hatodik kötet, A feldoldozás útja pedig egy újabb minisztorit mesél el, a The Witcher: Witch's Lament című képregénysorozat négy felvonását foglalja magába.
Az eddigi Dark Horse képregényekhez hasonlóan ez is a többi adaptációtól független, vadonatúj történetet mondd el Kolozsvári Zsófia fordításában, aki az eddigiek magyarra ültetéséért is felelt, így a szövegben megmaradt a kontinuitás. Másban viszont aligha, de erről később. A feloldozás útja eseményeit a Sötét emlékeket is jegyző Bartosz Sztybor írásában élhetjük át, Ríviai Geraltot ezúttal egy boszorkányégetésen látjuk viszont, a lángok között fetrengő nőt ő juttatta oda. Az iszonytató látványon kívül egy rejtélyes belső hang is kínozza a szörnyvadászt, később pedig szörnyű látomásokkal szembesül. Lehetséges, hogy ártatlanul küldte a halálba az asszonyt? Van egyáltalán a vajákoknak lelkiismeretük, vagy azt is kiölték belőlük minden más érzelemmel együtt?
Sztybor meglepő vehemenciával és érettséggel foglalkozik olyan fajsúlyos, elgondolkodtató témákkal, mint a családon belüli erőszak, a nők tárgyiasítása, mások életének kioltása, a mardosó bűntudat, a bosszú értelme, a dühkezelés és a felelősségvállalás, mindezt pedig egy morálisan ingoványos világba helyezve, egy gyilkológéppé változtatott és az évtizedek által megtépázott férfi szemszögéből követhetjük figyelemmel. Egyértelműen ez a képregény legerősebb része, amely garantáltan megérint bárkit, akinek valaha is volt vagy születik véleménye a fent taglalt topikokban, a Vanesa R. Del Rey által készített rajzok célja pedig egyértelműen az, hogy ezt a lázálomnak is beillő "kísértetjárást" kiegészítse, felerősítse a drámai és emocionális pillanatokat. Ez viszont nem sikerült.
Mivel a Dark Horse képregényei a CD Projekt RED videojátékaitól függetlenek, ezért balgaság lenne számon kérni az alkotókon, hogy miért nem az utóbbiban látott Ríviai Geralt, az azokban megtapasztalt látványvilág köszön vissza ránk a lapokon, viszont a korai részek azért megpróbáltak hasonlóságot találni, a negyedikben pedig, a Vaják: Hús és tűzben még erősebb volt a párhuzam. Az ötödikben aztán Amad Mir rajzoló és Hamidreza Sheykh színező elindult egy rémálmosabb irányba, amit Del Rey rajzai és Jordie Bellaire színei most maximumra járattak, és nem pozitív értelemben.
Noha a lidérces stílus és hátborzongató hangulat felfedezhető a panelekben, és alkalmanként tapasztalhatunk jól sikerült kompozíciókat is, összességében a karakterek és a környezet túlságosan is elnagyoltak, már-már karikatúra-szerűek, és mindent megtesznek azért, hogy minket, olvasókat elidegenítsenek ettől a világtól. A szereplők testtartásai, ábrázolási módjuk sokszor olyan érzetet keltenek, mintha egy Vaják-rajzverseny egyik helyezettjére bízták volna a munkát, nem pedig egy profi művészre, ez pedig méltatlan az alapanyaghoz, és minimum megnehezíti, de leginkább megakadályozza, hogy bevonódjunk a magvas mondandókkal rendelkező történetbe.
Emiatt a Vaják: A feloldozás útja csak azoknak a rajongónkak ajánlott, akik mindent beszereznek, ami a The Witcherhez kapcsolódik, és azoknak az olvasóknak nem okoz pofára esést, akik kifejezetten azt keresik egy képregényben, hogy legyen minél szürreálisabb. Mindenki másnak azonban érdemes megvárni egy nagyobb akciót, féláron a csalódás mértéke is jóval kisebb lesz.