Egyedül a varjak gyászos károgása törte meg a fagyos téli nap bánatos csendjét. A magányosan álló kunyhóból egy árva nesz sem hallatszott, csak a szomorú füstpamacsokat eregető kémény jelezte, hogy valaki lehet odabent.
A nap alacsonyan járt már a nyugati égen, kelet felől pedig már látszott a hold gödrös arca. A kunyhóból kilépő öreg egykedvűen jegyezte meg:
– Hideg lesz.
Mintha csak szavaira kapott volna megerősítést, a közeli akácfáról egy varjú károgott. Az öreget nem zavarták a varjak. Évek óta a halál madarai jelentették számára a társaságot. Tudta, egy nap az utolsó levegőt is köztük veszi majd... (Tovább)