Miért van az, hogy szuper hollywoodi színészek 45 felett elkezdenek akciófilmekben szerepelni? Kapuzárási pánik? Jó kérdés, mindenesetre Liam Neeson járatta ezt csúcsra, de ami működött egyszer az Elrabolvával vagy a Fehér pokollal, az nem biztos, hogy négy-öt alkalommal később is szórakoztató. Így járt szegény Ethan Hawke is.
Travis visszavonult bérgyilkos, aki a busás jutalom miatt még elvállal egy utolsó utáni munkát. A cél kapujában aztán meggondolja magát, ami súlyos következményekkel jár. A saját életéért kell küzdenie, ugyanis 24 óra múlva már alulról szagolja az ibolyát.
Igen, a történet annyira sekélyes, mint amilyennek első olvasatra tűnik. A három (!) forgatókönyvíró nem igazán erőltette meg magát és telepakolták olyan elemekkel a cselekményt, amik már a 90-es években sem számítottak innovatívnak. Helyén tudom kezelni a filmet és nem vártam állejtő csavarokat, végtelen komplexitást és összetett jellemrajzokat. A véletlenszerűen ellőtt sablonokból összetákolt összkép azonban így is kevés. Minden egyes bevett sémát elsütnek, haladjunk is szépen végig rajtuk: visszavonult gyilkos, családja elvesztését gyászoló főhős, utolsó utáni munka, hirtelen pálfordulások, a gonosz cég, gonosz kísérleteket végez. Helyenként próbáltak egy-egy újabb ötletet felhozni, de ezeket csírájában el is fojtották és megmaradtak a bevált, vagyis inkább lejárt receptnél. Ez akkor a legfrusztrálóbb, amikor egy komplett jelenetet lejátsszanak, afféle mézesmadzag gyanánt, majd néhány perccel később szimpla képzelgéssé degradálják.
Brian Smrz (igen, ez a neve) rendező ezzel csak azt éri el, hogy felidegesíti a nézőt. A direktor főként kaszkadőrként ismert, ez pedig meg is látszik a végeredményen. Hiába próbálkozik, képtelen épkézláb drámát közölni és a történetmeséléssel is akadnak gondjai. Az akcióknál szerencsére képes kompenzálni, noha nem olyan mértékben, hogy megmentse a filmet. Ennek ellenére a zúzásokban megvan a dinamika, egy-egy kamerabeállítás, és tűzharc kifejezetten ütős lett. Tény, hogy a pisztolytárak kifogyhatatlanok és néhány zsoldos úgy céloz, mint a Star Wars rohamosztagosai, de annyi baj legyen. Az olyan apróságoknak is nagyon tudtam már örülni, hogy egy Barett m82-es puskával meglőtt ember nem szimplán elesik, hanem bizony csúf halált hal. Az erények azonban itt ki is fújtak, helyette érkeznek a logikai bukfencek, következetlen dolgok és motiváció gyanánt is meg kell elégednünk azzal, hogy "mert csak". A zárásra aztán bedobnak egy aprócska csavart, de ezen már tényleg kínomban nevettem, annyira felesleges. Legalább annyi méltóság lenne a filmben, hogy szépen fejezze be, de még ehhez sincs bátorsága.
Színészi fronton egyedül a főhős barátját alakító Paul Andersonnal szimpatizáltam, Ethan Hawke, Liam Cunningham, Qing Xu leginkább alibiznek. Rutger Hauer csak dísznek van, bár azt aláírom, hogy a legnagyobb badass momentum hozzá kapcsolható. Lehet, őt kellett volna megtenni főszereplőnek.
Van úgy, hogy egy akciófilm nem akar mást, csak zúzni és menő lenni, miközben egy ötvenes éveiben járó színészt vonultat fel. A John Wick megmutatta miként kell ezt csinálni, a 24 óra a halálig pedig követhette volna a példáját. Ehelyett, mindössze néhány emlékezetesebb akcióra futotta. A cselekmény csordultig van sablonokkal, felszínességgel és logikátlanságokkal. Őszintén, azt sem értem mit keres a mozikban, mert leginkább egy olyan film ez, amit egy fáradt munkanap után háttérzajnak bekapcsol az ember egy jó sör mellé.