Két évvel ezelőtt látott napvilágot a 365 nap című film, melyet nagyjából úgy lehet belőni, hogy Európa válasza A szürke 50 árnyalatára. Hasonlóan regényadaptáció mindkettő, a két főhős szexuális kalandjait a középpontba állítva, miközben igyekeznek némi drámát és konfliktust csempészni a cselekménybe. Az 50 árnyalat filmek sem képviselték éppen a legmagasabb színvonalat, ám a 365 nap egy kifejezetten káros üzenettel bíró, mozgóképként kvázi értékelhetetlen valami lett, melyet mégis rengetegen szeretnek. Erről a jelenségről is érdemes beszélni, de kezdjük a folytatással.

Laura (Anna Maria Sieklucka) és Massimo (Michele Morrone) összeházasodnak, boldogan töltik a mézesheteket, de a munkájára koncentráló férfi hajlamos elhanyagolni nejét. A dolgok tovább bonyolódnak amikor bejön a képbe a megcsalás, kialakul egy szerelmi háromszög és a fényűző gengszterélet is a visszájára fordul.

Természetesen tudom, hogy nem én vagyok a célközönség, noha elég szomorú, hogy egy ilyen filmnek van célközönsége, sőt rajongótábora is. Ettől függetlenül igyekeztem objektíven, előítéletek nélkül leülni elé, de már az első néhány percben bizonyították, hogy kutyából nem lesz szalonna. Az esküvőre készülve a két főhős egymásnak esik és egy borzalmas popdalra szexelnek. Laura barátnője rájuk nyit, amire Massimo, hozva a szokásos formáját szenvtelenül benyögi, hogy "legközelebb te is beszállhatsz".

A nászéjszaka sem különb, a gengszterfőnök a következőképpen fogadja újdonsült feleségét: - Egy órád van, aztán azt csinálok veled, amit akarok. Erre jön a válasz Laurától: - Nem, én csinálok azt veled, amit akarok. Csak azért emelem ki ezeket a részeket, mert az első bő fél órában erre lehet számítani. Rettenetes, két percenként váltakozó számokra megy a szex, ami az első alkalommal lehet akár izgalmas vagy intim, de konkrétan semmi más nem történik és baromi unalmas az egész. Pláne az első rész végén látottak fényében, melyet elintéznek annyival, hogy Laura majdnem meghalt. Csókolom, mehetünk tovább. Eközben iszonyatosan komolyan vetetik magukat az alkotók, de annyira nincs súlya semminek, annyira ostobán van megírva a forgatókönyv, hogy érdemi tétekről ne is álmodjunk. A popdalok persze megállás nélkül szólnak, amitől olyan érzésem volt, hogy valami csábítónak készült, de inkább nevetségesen gagyi videóklipet néznék.

Mondvacsinált konfliktusokkal próbálják növelni a tétet, miszerint a nőnek nem tetszik, hogy férje "bebörtönözi". Nos, az a börtön abból áll, hogy Ferrarival furikázik, sétál a tengerparton, ám néha idő előtt fel kell állnia az asztaltól egy étteremben. Továbbá Laura tökéletes logikáját tükrözi, amikor nehezményezi, hogy Massimo nem beszél vele, holott az előtte lévő jelenetben ő maga mondja a barátnőjének, hogy a férfi felhúzta és ezt senkivel nem fogja megbeszélni. A cselekmény második fele minden erejével azon van, hogy valamiféle filmként funkcionáljon a 365 nap második része és kavarja a szálakat a már említett szerelmi háromszöggel, maffia szállal. Még akár érdekes kérdéseket is felvethetne, de helyette inkább jönnek a szokásos gyalázatos pop muzsikák és urambocsá' a finálén már csak röhögni tudtam. Az egy dolog, hogy a színészek eszköztára félelmetesen kicsi, de ez a Kutyaszorítóban majmolás a nagy leszámolással már tényleg pofátlanul gyenge, arról nem is beszélve, hogy a drámainak szánt befejezésnek biztos, hogy nem dőlök be az első rész fényében.

Muszáj kicsit kitérni a film üzenetére, mely nem sokat változott. Lehet engem ezért majd kövekkel dobálni, de remélem a rajongók érzik benne az ellentmondást és kicsit elgondolkodnak rajta. Laura káros és toxikus példakép, egy kitartott némber, aki kikéri magának, hogy tárgyként kezeljék, miközben egy megvehető aranyásó, nulla jellemmel. Modern nőként akar viselkedni és önálló lenni, de csak a patriarchális rendszer mintapéldánya. Ez lenne a követendő példa? Ez az ideális élet? Akinek igen, az felejtse el az emancipációt és ne lobbizzon az egyenjogúságért, mert hőseink azt hírből sem ismerik.

Akinek az első rész tetszett, gyanítom ez is fog, s lehet példálózni azzal, hogy csak egy erotikus, romantikus limonádéra vágyik az illető, de a 365 nap még mindig véresen komolyan veteti magát és olyan konklúziót közöl, ami egyértelműen megvetendő. Felszínesség, műbalhék, borzalmas színészi játék, förtelmes zenék, pocsék cselekményvezetés, ami az utolsó negyed órára próbál meg szólni valamiről és azt is rosszul teszi. Szomorú, hogy készülnek ilyen filmek, de még szomorúbb, hogy van rá igény és nem fogjuk megúszni egy harmadik rész nélkül.