A trilógiát követő 2008-as Indiana Jones és a kristálykoponya királysága nem feltétlenül győzte meg a rajongókat arról, hogy mindenképp szükség van egy újabb Indy-történetre. A számok azonban makacs dolgok, a negyedik rész remekül muzsikált a kasszáknál, így nem sokkal utána Lucas és Spielberg már a következő kalandon dolgoztak. A munkálatok azonban elakadtak, lett néhány rendezőcsere, a Lucasfilmet felvásárolta a Disney, majd új rendezővel (James Mangold) és részben módosult írógárdával (Jez Butterworth, John-Henry Butterworth, David Koepp, James Mangold) tető alá hozták a franchise ötödik felvonását, az Indiana Jones és A sors tárcsáját, melyet a cannes-i közönség után most már mi is megtekinthetünk.
Cikkünkben gyorstalpaló és nosztalgiázás gyanánt felelevenítjük az első négy film főbb történéseit, pozitívumait és negatívumait, egyszóval végigrobogunk gyerekkorunk egyik legmeghatározóbb kalandfilm-sorozatán.
Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981)
Tudvalevő, hogy az Indiana Jones-saga George Lucas és Steven Spielberg szerelemgyereke, viszont azt kevesebben tudják, hogy az ötlettel nem a rendezői székben ülő Spielberg, hanem az írói feladatokat ellátó Lucas hozakodott elő, aki ezzel párhuzamosan már a Csillagok háborúján dolgozott. Több se kellett Spielbergnek, lecsapott a projektre, és 1980 júniusában már forgott is az Indiana Jones-franchise első része Harrison Ford főszereplésével.
A történet röviden: az elveszettnek hitt frigyláda megtaláltatik, amit aztán mindenki meg akar magának kaparintani. A "mindenki" egészen pontosan a nácikat és az amerikaiakat fedi le, akik közül előbbiek természetesen gonosz célokra akarják felhasználni a szent ereklyét. Az amerikaiak a régész-professzor Indiana Jonest bízzák meg azzal a nemes feladattal, hogy még a németek előtt megszerezze a frigyládát és biztonságba helyezze.
Spielbergék koncepciója szerint Indy egy kütyük nélküli James Bond-figura, és megegyezhetünk abban, hogy ezt le sem tagadhatnák. A film mind a mai napig megőrizte frissességét, a díszletek rendkívül autentikusak (olyannyira, hogy még a kígyók és a pókok is igaziak voltak), a nácik kellően elvetemültek, Jones lazasága pedig remekül ellensúlyozza mindezt. Nem szabad megfeledkezni John Williams zenejéről sem, mely mára a popkultúra alapkövének számít. Az elveszett frigyláda fosztogatói a lehető legjobban összerakott recept a kalandfilmek zsánerére nézve, melyet később nem kevés filmes próbált kisebb-nagyobb sikerrel a saját képére formálni.
Plecsni: Kifejezetten jó
Indiana Jones és a Végzet Temploma (1984)
Már az első rész készítésekor tervben volt a folytatás, majd három évvel később érkezett is az Indiana Jones és a Végzet Temploma, ami egy évvel a Frigyláda eseményei előtt vette fel a fonalat. Lucas és Spielberg úgy döntöttek, hogy ezúttal nem az ébredező náci hatalom fogja a veszélyt jelenteni, hanem elkalauzolnak bennünket India szívébe, és világmegmentés helyett egy kis falunak segít a legendás régészprofesszor.
A bonyodalom ugyan nincs akkora kihatással a nagyvilágra, mint az előző filmben, a lokális problémákat vizuálisan rendkívül explicit módon ábrázolja Spielberg. A második részben többet megengedtek maguknak a készítők brutalitás terén, sőt emellett olyan témákat is beemeltek, mint például a gyerekmunka (egyébként emiatt hozta be az Amerikai Filmszövetség a PG-13-as korhatár-besorolást).
A bevállalósabb jelenetei és témái ellenére a Végzet Temploma így is a franchise talán leggyengébb láncszeme. Míg Picúr (Ke Huy Quan) és Indy párosa remekül egymásra talált, addig az utóbbi és a Willie (Kate Capshaw) közti kémia nem kifejezetten akaródzik működni. A hölgyemény lenne ugyanis a történet comic relief-karaktere, de az az igazság, hogy a hozzá köthető humoros pillanatok inkább bugyuták és idegesítőek, semmint viccesek. Ez sajnos végigkíséri a teljes filmet, és emiatt a film sötétebb tónusúnak szánt momentumai is kilógnak. A díszletek, a zene, az operatőri munka, valamint az akciójelenetek többsége azonban továbbra is méltó módon viszik tovább a Frigyláda örökségét.
Plecsni: Tisztes középszer
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989)
A Végzet Temploma vegyes kritikai fogadtatását követően úgy döntöttek Spielbergék, hogy visszatérnek a kezdetekhez, és a Frigyláda koncepcióját veszik alapul. A történet itt már nem előzmény, hanem az első rész folytatása, a megkeresendő kincs szintén egy keresztény vallási ereklye, a Szent Grál, a fenyegetést pedig ismét Hitler Németországa jelenti. Gondolhatnánk, hogy kétszer ugyanazt megismételni hatalmas baklövés, de Spielberg határozottan ránk cáfolt.
Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag nem csak hozta a Frigyláda színvonalát, de meg merem kockáztatni, hogy túl is szárnyalta azt komplexitásában. Míg a második film részben a forgatókönyvön csúszott el, addig itt Lucasék a lehető legkifinomultabban ábrázolták a központi karakterek közti dinamikát. Ezúttal Indy nem csupán a sármos akcióhőst testesíti meg, hanem megismerjük az érző, emberi oldalát, aki elhidegült édesapjával (Sean Connery) deríti fel a Szent Grál hollétét.
A drámai és komikus pillanatok érzékletes ötvözése mellett a Kereszteslovag a jól bejáratott kalandfilm-toposzoknak is tökéletesen eleget tesz. Az antagonista itt sem különösebben emlékezetes, de a háttérben fellógatott temérdek horogkeresztes zászló és elmasírozó náci haddelhadd kellően visszaadja a helyzet komolyságát (Hitler autogramjáról nem is beszélve…). Ebben a részben már nem csak egy-két helyszínre összpontosul a történet, hanem három kontinensen is látogatást teszünk a bő kétórás játékidő leforgása alatt. Szórakoztató akciók, párbeszédek és látványos helyszínek - na, nem ismétlem önmagam, inkább üljetek neki, és hangolódjatok ezzel az ötödik részre!
Plecsni: Ezt látnod kell!
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008)
Bár a harmadik rész szép lezáró akkordja lett volna az Indiana Jones-franchise-nak, hosszas tárgyalásokat, kiábrándulásokat és ötletbörzéket követően úgy döntött Spielberg és Lucas, hogy egyszer még mindenképp visszahozzák Indyt a mozivásznakra. Így majdhogynem két évtizeddel később ismét belehuppanhattak a nézők a moziszékbe egy ütős kincsvadászatra, ami bár a pénztáraknál jól teljesített, mégis megosztó fogadtatásban részesült.
Spielberg összegyúrta az előző három rész elemeit egy tőle nem túlzottan idegen témával, az alienek behozatalával. A koncepció továbbra is a régmúlt rejtélyeinek felfedésén nyugszik, ugyanakkor itt már nem a németek a csúnya, gonosz ellenfelek, hanem a szovjetek, akik egy misztikus kristálykoponyát szándékoznak megkaparintani.
Mindenekelőtt el kell ismerni, hogy az első és a harmadik filmnél gyengébbre sikerült a Kristálykoponya, de még így is egy szórakoztató kalandfilmről van szó. A CGI sok jelenetben kilóg, kevesebb az Indiana Jones-filmekre jellemző praktikus effekthasználat és díszlet (eredetileg több praktikus effekttel terveztek), sőt valójában a történet is ugyanazokat a köröket futja le, mint a többi film esetében. A karakterek ugyanakkor szerethetőek (bizony, még Shia LaBeouf alakításával sincs gond), jó látni Indyt egy kicsit másmilyen szerepkörben és életkorban, a film humora a helyén van, és még mindig érezhető Spielberg kreativitása az akciójelenetek megrendezésében akár egy-egy rövidebb beállításon keresztül. Nem a Kristálykoponya miatt vált legendává Indiana Jones neve, de az sem igaz, hogy annyi savat érdemelt a kalandfilm-sorozat negyedik felvonása, amennyit megjelenésekor kapott.
Plecsni: Kifejezetten jó