Six Underground - Hatan az alvilágból - Kritika

|

Michael Bay hozta azt, amit elvárunk tőle: minden robban ebben a pörgős akciófilmben, és mindezt Ryan Reynolds jelenléte teszi még jobbá.

Michael Bay-t lehet szeretni vagy utálni, átmenet nincs, egyedi stílusát a sima mezei néző is bármikor felismeri. Minden robban, az is, aminek nem feltétlenül kellene, még filmes szabályok szerint sem. Rengeteg drámai lassítás és nagy epic csapatbeállítások jellemzik, ráadásul a sereget szinte semmiből sem hagyja ki. Az egyedi kamerakezelés pedig a felsoroltak mellett a védjegye lett. Én pedig mindezt imádom, ezért kicsit elfogultan ültem le a legújabb alkotása, a Six Underground - Hatan az alvilágból elé, de szerencsére most sem kellett csalódnom. 

Hirdetés

Kezdjük talán azzal, hogy Ryan Reynolds most is nagyon Ryan Reynolds, hozza azt a nem túl komplett deadpoolos önmagát, amiért az utóbbi időben milliók rajonganak érte. Michael Bay keze nyoma mellett az ő ráhatása érződik leginkább a filmen. Senki nem szólt rá erre a két férfira, hogy "Oké, srácok, ennyi hülyeség elég lesz", maximumon tolják a saját stílusukat, és ez nagyon jól áll a filmnek. Egy percre sem lehet komolyan venni ezt az egészet, de a film sem teszi, szóval nekünk sem ajánlott. Ha bárki más próbálta volna ugyanezt behúzni, akkor egy borzasztó középszert hozott volna ki belőle, de ők ketten egy teljesen másik szintre emelték a végeredményt.  

A kezdő akciójelenet az abszolút csúcspontja a filmnek és a szaggatott, flashbackekkel tarkított történetvezetés sokat dob az amúgy nem túl izmos sztorin. A forgatókönyv tele van mindenféle híres filmes egysoros idézetekkel, úgyhogy ember legyen a talpán, aki az összeset felfogta, de a dialógusok nagy része amúgy ennyiben ki is merül. Heccelések, beszólogatások, laza szurkálódások tömkelege az összes, de akkor is hatalmas fun. Egyszerűen jó a dinamika, a struktúra, van egy pattogós ritmusa az egész filmnek. Nem éreztem egyszer sem azt, hogy valamilyen akciójelenet el lett volna húzva, vagy egysíkú lövöldözésbe fulladt volna. Tele van kreatív és vicces, de leginkább totálisan badass megoldásokkal, ami ugye nagyon Bay. Minden jelenetnek van létjogosultsága, sőt borzasztóan gyorsan elröppen az a két óra játékidő. 

Fentebb azt mondtam, hogy nem túl izmos a sztori? Igazából egyszerű, mint a faék. Egy gazdag ficsúr kitalálja, hogy elege van abból, hogy hiába van sok pénze, semmilyen komolyabb változást nem tud elérni vele. Megrendezi a halálát és teljesen eltünteti magát a térképről, aztán csapatot szervez maga köré, hogy eltakarítsa a Föld színéről a világ leggonoszabb emberét. A csapat amúgy teljesen rendben van, én személy szerint 3-ast (Manuel Garcia-Rulfo) bírtam a legjobban (hogy a csapat tagjai ne kötődjenek egymáshoz, nem árulják el egymásnak a neveiket, egyszerűen számokat használnak helyette), főleg mert az ő háttérsztorija volt a leginkább kibontva. Úgyis az a lényeg, hogy együtt milyenek, és arra nem lehet panasz, megvan a kémia közöttük. Azt viszont egy kicsit sajnálom, hogy erre amúgy végül nem maradt elég idő, de simán el tudom képzelni, hogy egyszerűen a vágóasztalon végezte  a jelenetek egy része, mert így is mindent belezsúfoltak, amit csak lehetett - talán egy második részben bepótolják?

Nekem hatalmas élmény volt a Six Underground, bármikor szívesen előveszem majd, hogy újranézzem, hátha elmentem valami mellett, hiszen mindig annyi minden történik a képernyőn, hogy van értelme sokszor is végigpásztázni. Kicsit sajnálom is, hogy a Netflixen jelent meg, és nem IMAX-ben, mert ez igazából odavaló. A felnőtteknek szóló korhatár-besorolás természetesen nagyon jól állt neki, hullanak a CGI-emberek rendesen, de azt a mennyiségű termékelhelyezést, amivel dolgozik a film, nem biztos, hogy valaha is meg fogom szokni. Persze, nem mindenkinek fog ez tetszeni, nagyon 21. századi, a digitális korszak csúcspéldánya, és aki valami komolyabb alkotást keres péntek estére, annak javaslom, hogy pörgesse tovább a Netflix kínálatát. Ez inkább amolyan vidámparkos élményt nyújt valódi film helyett.

Six Underground - Hatan az alvilágból

Kinek Ajánljuk
  • Akik egy pörgős, vicces akciófilmre vágynak
  • Ryan Reynolds és Michael Bay rajongóknak
Kinek Nem
  • Aki soha nem bírta a totális Bayhamet
  • Aki egy komplexebb filmélményt keres magának

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.