A feláldozhatók – Kritika

Hatalmas ováció rázta meg a világ akcióbolondjainak környékét, harsány kiáltások követték az adrenalintól hemzsegő ominózus bejelentést: Stallone újabb csontmorzsolóval fényesíti tovább dzsungelekben rozsdásra érlelődött híres "recés" kését.

Sly pajtásunk pontosan azt teszi, amihez évtizedek óta a legjobban ért: egy kíméletlenül kiképzett csapat élén lerohan egy több száz katonától hemzsegő katonai diktatúrát, a legjobb esélyekkel kijőve az eleinte végelátatlan szituációból. A feladatra olyan kemény fiúkkal bővítette ki csapatát szépen sorban, mint Jason Statham (Lee Christmas), Jet Li (Ying Yang), Terry Crews (Hale Caesar), Mickey Rourke (Tool), Dolph Lundgren (Gunner), Randy Couture (Toll Road). Rajtuk kívül az ellenség táborát szaporítja Steve Austin, és Eric Roberts, hogy a cameo szerepet vállaló Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger kettősét ne is említsem.

A feladat világosabb a napnál is: egy bizonyos Mr. Church (Willis) felbéreli őket, hogy végezzenek ki egy Garza nevű diktátort (az őt játszó színész, David Zayas ismerős lehet többek között a Dexter című sorozatból is), akinek lányával főhősünk fut össze a küldetés során. Szerencsére a szerelmi szálat nem erőltették túlságosan, hiszen nem is ez miatt tartjuk az utóbbi idők legjobb akciójának. Elnézést, elszóltam magam... vissza az egész. Tehát, Stallone karaktere bár zsoldosként tengeti mindennapjait, célt talál az életben, amiért érdemes fizetés nélkül is harcolni, egy nemesebb okot: legyen az a lány, vagy valami sokkal fennhéjázóbb indok. Hozzácsapódnak társai önként és dalolva honorárium nélkül is, és megkezdődik a puskaropogás, test-testhez simul, végtagok szakadnak, diktátorok hullanak.

A The Expendables akciódússágáról és robbantásáról regényt lenne képes írni egy egyszerű lélek is, de mi fogna meg akárkit az egészben ha puszta darálásról, ökölharcról lenne szó? Éppen ezért Stallone rendkívül stílusosan apróbb poénokkal, a szereplők magánéletéről elejtett vicces utalásokkal és néhol komikus szituációkkal fűszerezte meg a jól bevált receptet. Talán a legmaradandóbb jelenet az akció stílus három koronázatlan királyával kapcsolatos, mikor Stallone, Willis és Schwarzenegger egymással tárgyal, egymást ugratják. Egyszerűen egy olyan hármas találkozása ez, melyre Rambo, John McLaine és Termintátor rajongói is epekedve vártak már. Hát most megkapják! A hasonló stílusban teljesíteni próbáló alkotások is tanúvallomást tehetnek következő állításom mellett: pörgős muzsika, aláfestő dallamok nélkül nincs ami megalapozná a film gördülését. A The Expendables ezen része is ötösre vizsgázott, élvezettel hallgattam a fegyverek kelepelése és a robbanások hangjai mellett, hogyan veszik át néha figyelmünket a hangjegyek.

Természetesen minden valaha elkészült produkció hordoz magán némi negatív útszéli port is, amit rengeteg kritikus oldalon elhaladva szedeget fel magára, ez alól semmi sem lehet kivétel. Jelen helyzetben némileg erőltetettnek éreztem pár jelenetet, és a sok híres stábtag legismertebb hátulütője is megjelent, egyszóval nem sikerült kellő figyelmet fordítani mindegyik kibontakozására. Ilyen filmek esetében igazán lehetne kicsit hosszabb a játékidő, cserébe csomagolják ki a jellemüket, legyen kicsit több lélegzetvételük, stb. Persze ez csak afféle fél-negatívum, Stallone rendezésén érződik, hogy mindegyik társa egyaránt szerepet kap a vásznon, csupán két úriember (Statham és Li) több odafigyelést kapott, ennyi az egész. Összességében az idei év egyik legnagyobb petárdáját vártam, helyette kaptam egy elégedett krátert hagyó robbanást, amely szerencsére megalapozta a második rész iránti vágyakozásom is. Stallone összehozta a legdíszesebb kompániát, akit csak láthattunk az utóbbi időben gépfegyvert ragadni, másfél óra tömény akció-szórakozást ígérve látványreceptorainknak. https://www.youtube.com/watch?v=YETRtSKZay0

Oldalak: 1 2