A hetekben került fel az HBO Go-ra Sean Durkin 2020-as filmje, A fészek, ami az O'Hara család egzisztenciális-morális romlásának kiteljesedésébe enged betekintést. Amikor egy család széthullik, nem lehet, jobban mondva nem könnyű egy személyre hárítani a balul elsülő történéseket, ugyanakkor mindig van valaki, aki indukálja a látszólag visszafordíthatatlannak tűnő tragédiába torkolló folyamatot.
A bűnbak ezúttal a családapa, Rory O'Hara (Jude Law), aki váratlanul közli feleségével, Allisonnal (Carrie Coon), hogy egy remek munkalehetőség miatt Londonba kell költözniük két gyermekükkel, Sammel (Oona Roche) és Bennel (Charlie Shotwell). A költözés és a megszokottól való elszakadás gondolatával nem könnyű Allisonnak megbarátkozni, de üzletember férje bizonyított már annyit a szakmában, hogy higgyen a szavának, így ha vonakodva is, de beadja a derekát. Angliában azonban minden megváltozik, ugyanis kiderül, hogy Rory kockáztatott, és nem éppen úgy sültek el a dolgok, ahogy ő arra számított. A család anyagi helyzete romlani kezd, aminek következtében a feszültség az érzelmi kötelékeken csapódik le.
A fészek mind a négy központi szereplő szemszögéből megközelíti a történések súlyosságát és hatásait. Az édesapa a megtestesült büszkeség és önérzet, aki a gyermekkorában felgyülemlett traumáit próbálja a pénz segítségével semmissé tenni. Nem foglalkozik senkivel és semmivel, egyedül a saját érdekei lebegnek a szeme előtt. Motivációjában mégis az a legfélelmetesebb, hogy azzal áltatja önmagát, hogy vakmerőségével valójában a családját segíti és támogatja. Félelmetes ugyanakkor, hogy valójában ő sem érzi jól magát a bőrében, és legbelül ő is érzi, hogy döntései csupán a körülötte levők frusztrációit erősítik fel. Az édesanya karaktere annyiban érdekes, hogy bár az elejétől kezdve ellenezte férje döntését, megadta az esélyt neki ismét egy még szebb jövő érdekében. Az érzelmi kitöréseiben és a viselkedésében azonban sokszor kiütközött a film egyik komoly negatívuma, a dramaturgiából adódó feszültség aránytalan adagolása. Számtalan katartikus pillanatot rejtettek a jelenetei magukban, de azok inkább voltak zavarba ejtőek és hatásvadászok, annak ellenére, hogy Coon alakításába nem lehet belekötni.
Valahogy hiányzott Durkin drámájából a konzisztencia, a motivációk befogadható kibontása, és ezen sajnos a hosszasan kitartott jelenetek sem segítettek. Furcsa ezt felróni hibának, mert alapanyagait tekintve mindene megvolt a cselekménynek, ami mindvégig fenntarthatja a nézőben az érzelmi bevonódást, a célját mégsem érte el igazán. A gyerekek ábrázolása - különösen Sam esetében - szintén magában hordozta a fentebb emlegetett problémákat, de itt sokkal kevésbé voltak feltűnően tetten érhetők. Különösen erős jelenetek voltak azok, amikor a szülők konfliktusainak voltak passzív elszenvedői, vagy amint az apa miatt lelki ronccsá vált édesanyával kerülnek összetűzésbe.
Nem szabad elmenni a film technikai megvalósítása mellett sem, ami elsősorban a fényképezés magas minősége miatt dicsérendő. Erdély Mátyás operatőr (Saul fia, Napszállta) remek munkát végzett; a fények, a színek és a közelik hatásosan visszaadják a film által keltett nyomasztó hangulatot.
Összegészében egy borongós családi drámáról van szó, ami sajnos rendezésben csúszik meg egy kicsit, és marad átlagos a műfajban. Az érintett témái, úgymint a nemi szerepek felosztása, a képmutatás, az önzőség vagy a gyereknevelés, azok mind-mind remek táptalajnak bizonyulhatnának, de A fészek kapcsán elsősorban Jude Law és Carrie Coon kiváló színészi teljesítményét fogjuk felemlegetni.
