Azzal aztán nem vádolhat meg engem senki, hogy nem vagyok belevaló srác. Mielőtt nekiültem volna az Asylum-stúdió legújabb diadalmenetének (irónia:ON), úgy gondoltam - ha lúd, legyen kövér alapon - hogy nem ártana bemelegíteni a stúdió egy korábbi produkciójával. Volt miből válogatni, én pedig nagy nehezen kikötöttem egy film mellett, amelynek címe: Utazás a nácik központja felé. Bevallom őszintén, hogy egészen eddig Asylum-szűz voltam és mindig csak olvastam az újabb agymenéseikről. Egészen eddig. Az élmény - hogy úgy mondjam - egészen sajátos. Egyrészt szemöldökráncolások sorozata, kínos vigyor az arcon, másrészt nincs híján dicsérnivaló abszurditásoknak. Persze vitatható, hogy érdemnek lehet-e nevezni azt, ha egy filmben Hitlert felélesztik és visszahozzák robot formájában, de váljék egészségére annak, aki ilyen ötleteken jót tud derülni. Nem tagadom, ilyen és ehhez hasonló marhaságokkal könnyen meg lehet engem venni. Könnyed nácis baromkodás után aztán jött a lényeg.