Valahogy minden évben fel kell tölteni a mozis kínálatot az év első néhány hónapjában, amikor megszaporodnak a díjszezonra készült drámák és mélyebb, nem feltétlenül a nagyközönség számára készült alkotások. Ilyenkor általában a horrorok mennek jól, de idén úgy gondolták, hogy befér egy b-kategóriás akciófilm is Gerard Butlerrel. A gép cím eleve egy szimpla zsánermozit sejtet és az alkotók nem is árultak zsákbamacskát. Hogy ez mégis mitől érdekes? Attól, hogy az összkép működik.

Brodie Torrance (Gerard Butler) pilótaként dolgozik és szilveszterkor is van egy járata, melyen történetesen utazik egy fegyenc. Az út nem megy simán, hőseink viharba keverednek, aminek okán kényszerleszállást kell végrehajtaniuk egy szigeten, amit fegyveres szeparatisták uralnak. A kapitány igyekszik ura maradni a helyzetnek, ám az életben maradáshoz szövetségesekre van szükség.

Kár kertelni, első blikkre semmi különlegeset nem kínált a film. Maximum az lepett meg, hogy nem egyből streamingen vagy lemezen találkozhattunk vele, hanem a mozikban. Más kérdés, hogy Jean-Francois Richet rendező bizonyított már korábban a két remek Halálos közellenséggel, illetve a Mel Gibson nevével fémjelzett Az utolsó emberig is egy korrekt stílusgyakorlat lett. Mégsem számítottam túl sok jóra és Butler neve sem jelent garanciát a sikerre.

A már említett cím és szinopszis is mutatja, hogy a stáb az egyszerűségre törekedett és ez a kivitelezésen is látszik. Kevés pénzből, viszonylag limitált eszköztárral dolgoztak, amiből kisülhetett volna egy szörnyen gagyi végeredmény is, ám közel sem így lett, sőt a lehető legtöbbet hozták ki ebből az alapanyagból. A bő 100 perces játékidő első harmada a légi katasztrófás mozikat idézi, s noha tudjuk, mi fog történni, így is sikerült izgalmassá tenni a szegmenst. A rázós földetérést követően jön a szörnyű felismerés, hogy az élet-halál harc még közel sem ért véget, csak a fenyegetés vált arculatot. Külön tetszett, hogy még ezen a ponton sem váltunk eszetlen zúzdába, sokkal inkább egy túszdráma bontakozik ki, ahol Brodie és friss bajtársa csendben igyekeznek előrébb nyomulni.

Fegyverropogás helyett a közelharc dominál, melyet egy szuperül koreografált, vágatlan jelenettel koronáznak meg. A végjátékban jön aminek jönnie kell, a rögtönzött reptéren kialakuló tűzpárbaj viszont kellően intenzív, főleg a mesterlövész beszállásával. Itt azért már rendesen megbicsaklik a logika és a fizika törvényei is máshogy működnek, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha 80 kilométert megteszünk fél perc alatt egy félig roncs géppel és hasonlók. Mentségére legyen mondva, ez már sokat nem nyomott a latba, nem lógott ki túlzottan az addig látottakból, mert a film elérte, hogy a néző jól szórakozzon.

A gépnél az az eset áll fent, hogy a legnagyobb meglepetésre nem lett pocsék. Minden elemét láttuk már korábban, sablonkarakterekkel, kiszámítható cselekménnyel operál és a 90-es évek akciómozijait idézi, így mondhatni semmi sem indokolta, hogy ennyire fogyasztható legyen, mégis az. Képes a javára fordítani a bevett sémákat, remek tempót diktál kvázi üresjárat nélkül, pont annyira véres, amennyire kell és megvan benne az a fajta szikárság, ami kiemeli a jellegtelen társai közül. Nincs szó műfajreformról vagy bármi autentikusságról, de A gép tudja, mit vállal és esze ágában sincs többnek mutatni magát. Egy régi vágású, egyszerű, de emiatt működőképes zsánerfilm és ezek bizony olykor nagyon jól tudnak esni.