Nyugodtan mondhatjuk, hogy Nicolas Cage karrierreneszánszon esik át. A '90-es években élte fénykorát, Oscar-díjat is nyert, a 2000-es évek közepétől kezdve azonban rengeteg pocsék darabot vállalt, amikben annyi az emlékezetes, hogy a színésznek mindig másmilyen, általában röhejes frizurája volt. Az elmúlt néhány esztendőben szerencsére magára talált, s noha még mindig sok fércmunkához adja a nevét, olyan kísérletezőbb, független filmekben is feltűnik, mint a Mandy - A bosszú kultusza, a Color Out of Space vagy a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése, a Pig. Legújabb mozija kicsit más stílust képvisel, mégis tökéletesen beleillik ebbe a felsorolásba.

A szebb napokat is látott Nic Cage (Nicolas Cage) jó pénzért elvállal egy szülinapi felkérést Mallorcán. Egy dúsgazdag üzletemberrel, Javival (Pedro Pascal) kell haverkodnia és a színész azon kapja magát, hogy élvezi a helyzetet. A dolgok váratlan fordulatot vesznek, amikor a CIA felkeresi Cage-et, hogy kémkedjen nekik a házigazda után, aki feltételezhetően egy bűnbanda feje.

Igen, ez az az alkotás, amiben Cage önmagát játssza, de ezt a kijelentést kezeljük a helyén. Valóban Nicolas Cage a főszereplő, aki Nicolas Cage-et kelti életre, ám a filmben látható karakter többnyire fikciós elemekből épül fel. Gondolok itt a családi szálra, mely teljes mértékben kitalált hátteren alapul, illetve az utolsó harmadban látható eseményekre, de erről kicsit később. A nyitójelenetet követően hősünk rögtön leteszi a névjegyét, amikor is rögtönöz egy performanszot David Gordon Green rendező előtt. Green egyébként a kiváló Joe című műben dirigálta Cage-et még 2013-ban.

Betekintést nyerünk a színész magánéletébe, nem épp felhőtlen kapcsolatába ex-nejével és a lányával, majd jön a mediterrán kiruccanás. A film első fele a maga módján hibátlan. Tom Gormican rendező kreatív és fantasztikusan vicces módon idézi meg Cage karrierjét és tart egy kvázi retrospektívet. Ez elsülhetett volna úgy, hogy a színész bohócnak legyen beállítva, de röhejesen elfogultnak is, s ez utóbbiban van valami, de a recept működik. Rengeteg a visszatekintés olyan klasszikusokra, mint az Ál/Arc, a Con Air, A szikla, ami egy filmrajongónak mindig külön élmény, ám a tisztelgések mellett nem kevés öniróniával is megszórták a végeredményt. Jó példa erre az, amikor Cage két énje beszélget és igyekeznek megfejteni, hogy mi lenne a legjobb nekik. Persze nemcsak azoknak lesz csemege A gigantikus tehetség, akik egy önreflexív nosztalgiavonatra ülnének fel, hanem azoknak is, akik egy szimpla vígjátékot várnak.

A poénok többsége működik és kellően változatosak. A félreértésektől kezdve, a beszólásokon át, az eltúlzott helyzetkomikumig mindent megtalálunk és bizony rendre azon kaptam magam, hogy hangosan nevetek, amire nagyon rég volt példa egy filmen. A cselekmény másik fele kicsit stílust vált és a humor mellett kap egy akció-thriller szálat. Itt már érezhetően fárad az összkép és logikát is kár keresni bizonyos jeleneteknél, de szerencsére nem tragikus a helyzet, illetve érthető, hogy miért volt indokolt húzás. Egyfelől ez is Cage '90-es évekbeli kasszasikereit idézi, másrészt a színész és Javi egy közös produkción kezdenek dolgozni, így alakul ki egy film a filmben, melyre a végkifejlet fényében abszolút szükség volt.

Nicolas Cage számára ez egy álomszerep, lubickol is benne szépen, arról nem is beszélve, hogy mennyire remek párost alkotnak Pedro Pascallal. Az már csak a hab a tortán, hogy Tiffany Haddisht meglátva nem akartam egyből kiszaladni a világból, tudniillik stílusával és kisugárzásával az egyik legirritálóbb hollywoodi perszóna számomra.

Gormican műve hasonló stílust képvisel mint az Ed Wood vagy A katasztrófaművész, ugyanakkor jóval elszálltabb, szabadabb felfogású, nem akar életrajzi alkotás lenni és ezt remekül teszi. Hiába nem feltétlenül voltam kibékülve a második felével és inkább csak a két főhőst néztem volna, ahogy tervezik a közös filmet, vitathatatlan, hogy remekül szórakoztam. Filmőrülteknek is szuper élmény, de laikus vígjátéknézőknek is működhet, hála a változatos poénoknak, a jól megírt forgatókönyvnek és persze Nicolas Cage-nek. Reméljük, hogy ezek után a gigantikus tehetség már elviselhetőbb súllyal nehezedik rá.