Ric Roman Waugh tapasztalt, ha börtönfilmekről van szó, ő rendezte az Elítéltet és a Csapdát, bár ez utóbbi kicsit más műfajba tartozik. 2017-ig kellett várnunk arra, hogy kiforrjon a stílusa, A góréval ugyanis kétségtelenül karrierje legjobbját tette le az asztalra.
Jacob (Nikolaj Coster-Waldau) ittas vezetés miatt másfél évre börtönbe kerül, ám bent nem könnyű meglapulni. Egy banda kiveti rá a hálóját, hősünknek pedig a saját biztonsága érdekében újabb és újabb bűntetteket kell elkövetnie az életben maradásért. A másfélből így lesz egyre több év a fegyházban.
Waugh rálátása érezhetően érettebb, s noha a sztori erősen hajaz az Elítélt történetére, nincs okunk önmásolással vádolni a rendezőt. A zsáner azonos, de A góré sokkal összetettebb, feszesebb és szikárabb, mint a direktor korábbi munkái. A cselekmény két szálon zajlik, a múltban és a jelenben. Ez nem a legeredetibb húzás, mégis szükséges, dramaturgiailag jóval hatásosabbá teszi a művet. Többek közt azért, mert folyamatosan látjuk, hogy milyen volt és mivé lett Jacob. Az egyik oldalon végigkövetjük az egyszerű mintapolgár útját a romlásig, hogy aztán frissen szabadult gengszterként kerüljön új aspektusba a karaktere. Hősünk a körülmények áldozatává vált, ahol két lehetőség van. Vagy alkalmazkodsz, vagy megtörsz.
Jacob az előbbi utat választja és egyre feljebb lép a banda hierarchiájában. A dolog igazi tragédiája, hogy a rácsok mögött vált bűnözővé egy eredetileg tisztes polgár. Az Aznap éjjel című sorozat ragadta meg ezt a szituációt zseniálisan, bár A góré nem megy bele az ügy jogi részleteibe, nincs is rá szükség, a hangsúly nem az igazságszolgáltatáson van. Waugh filmje azért remek, mert több fronton is helytáll, mégsem érezzük szétziláltnak vagy zavarosnak. Egyszerre tud brutális börtönfilm, alvilági látlelet és tanmese lenni az alapvető emberi értékekről. Jacob rengeteget változik, nem fél bemocskolni a kezét, s noha nem lehet jó embernek titulálni, olyan szintű önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot, amire nagyon kevesen képesek.
Az éremnek persze két oldala van, hisz számára a kinti világ kvázi megszűnik létezni és le kell mondania a családjáról, cserébe bent olyan királyként élhet, akit a rabok maximálisan tisztelnek. A cselekmény teljes mértékben kitölti a két órás játékidőt, mi több néztem volna még, hiába lett effektíve lezárva a történet. A góré természetesen nem lett tökéletes élmény, vannak lyukak a sztoriban, karakterek tűnnek el és apróbb mellékszálak kibontására nem maradt idő. Lehúzni viszont eszem ágában sincs, mert kétségtelenül eléri a célját. A színészek, főleg a Trónok harcából ismert Nikolaj Coster-Waldau szenzációs, de az operatőri munka, valamint az egyszerre nyomasztó, mégis csodás cselló-zongora muzsika is emelik a színvonalat.
Waugh afféle tisztességes iparos, aki rendre szállítja korrekt műveit, legújabb filmjével azonban egyértelműen szintet lépett. Nem reformálja meg a zsánert, de ha így folytatja, a következő filmje egy mestermű lehet. A góré sem sokkal marad le ettől a titulustól, mert amit bevállal, azt kétségtelenül teljesíti. Remek cselekményvezetéssel, korrekt drámával, naturalista erőszakkal és keserédes végkifejlettel. Nagyon remélem, hogy nem tűnik el a süllyesztőben, mert sokkal többet érdemel ez a kiváló stílusgyakorlat.