Ha nem ismeritek Brett és Drew T. Pierce nevét, ne magatokban keressétek a hibát. A rendezőpáros eddig csak a 2011-es Deadheads című horror-vígjátékot dirigálta, legújabb munkájuk pedig szintén egy érdekes zsánerfilm lett.

A sztori szerint Ben (John-Paul Howard) apjához költözik a nyárra, és segít neki a munkában. Hamar beilleszkedik, ám feltűnik neki, hogy a szomszédok furcsán viselkednek. A férfi nem emlékszik a saját gyerekeire, a nő pedig fenyegető és igen gyanús húzásokat ejt meg. Hősünk eltervezi, hogy kideríti, mi folyik a háttérben.

Előzetesen nem sokat tudtam a filmről, de bevallom, merőben másra számítottam, mint ami végül kisült belőle. Ez egyáltalán nem baj, ugyanakkor mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. A hívatlan egy percig nem árul zsákbamacskát. Esze ágában sincs pszichológiai mélységekbe menni, a lélek sötét bugyraiban turkálni, rögtön a nyitányban felfedi magát a gonosz és felkészítenek a természetfelettivel való harcra. Sötét és ütős prológus, aztán főszereplőt, s egyúttal stílust váltunk.

Ben átlagos tini, igyekszik élvezni a nyarat. Apjával nem felhőtlen a kapcsolata, de a munkában eltengődik és azon van, hogy becsajozzon. Összebarátkozik a szomszéd kisfiúval, aki hirtelen elkezd rettegni a saját anyjától. A főhős ettől kezdve gyanakvással tekint a nőre, okkal. Mint említettem, a cselekmény első felében nincsenek meglepetések. Tudjuk, hogy a boszorkány, démon, sötét anya, hívjuk bárminek, átvette az irányítást a test felett, és lakomázni akar. Ben ezt kívánja megakadályozni, persze jönnek az ilyenkor szokásos problémák. Fel kell fedni a lény kilétét, miközben mi magunk nem bukunk le, ráadásul vagy senki nem hiszi el a boszorkányos mesét, netán komplett idiótának néznek. Közel sem egyedi koncepció, sejtjük, mikor, mi fog történni, és kapásból beugorhat a Disturbia vagy a a Frászkarika. Az események lassacskán indulnak be, ráadásul Pierce-ék túlságosan is kiszélesítik a műfaj határait, nem mindig a legjobb arányérzékkel.

Sokáig egy szimpla tinifilmet látunk, majd előkerül a felszínes családi dráma, végül a horror. Számos mellékszálba belekóstolunk, de a válasz legtöbbször elmarad. Következetlenségek, illogikus szituációk váltogatják egymást és mintha nem találná magát a film. A bő másfél órás játékidő második fele szerencsére már sokkal jobban muzsikál. A cselekmény felpörög, s bár ijedezni kevésbé, izgulni annál inkább lehet. Egyre több a feszült jelenet, ahogy közelebb kerülünk a megoldáshoz, illetve sikerült egész sokat kihozni a boszorkány képességeiből, és az azokkal járó következményekből.

Sőt, a rendezőpáros egy váratlan csavart is képes bedobni, mely teljes mértékben meglepett. Nem kell tőle az állunkat keresni a padlón, de volt alapja és bizony remekül működött. A zárás slusszpoénja már annál kevésbé, várható volt, hogy meglépik, még ha izzadtságszagú is a dolog.

A hívatlan érdekes próbálkozás, aki színtiszta, zsigeri horrort vár, csalódni fog, inkább az említett Disturbia, Frászkarika vonalat érdemes belőni. Sokszor nem találja a helyét, kapkod és lassacskán indul be ténylegesen, de kellően változatos és szórakoztató ahhoz, hogy lekösse a nézőt, nem is beszélve az utolsó harmadról. Ettől a boszorkánytól nem lesznek álmatlan éjszakáink, de egy laza és véres nyári kalandnak abszolút megtette.