A vizsga című film egész szép pályát futott be anno, bő 10 évvel ezelőtt. Látszott rajta, hogy szűkös büdzséből készült, akadtak benne történelmi hiteltelenségek, de egy feszült cselekményű, kreatív sztorit mesélt el remek színészi alakításokkal, érdekes csavarokkal és szórakoztató összképpel. Most elkészült a folytatás, melyre az első részből minden fontosabb szereplő visszatért, hogy tovább gondolják az 1956-os forradalom utáni kémthrilleres Magyarországot.

Jung András (Nagy Zsolt) boldogan él feleségével, s egyben kollégájával, Évával (Hámori Gabriella). A férfi nagy kinevezés előtt áll, amikor hírt kap egykori mentora, Markó Pál (Kulka János) felől. Mivel a múltjuk finoman szólva sem rózsás, Jung megfigyelteti Markót, akiről úgy sejti, bosszúra készül egy néhány évvel ezelőtti sérelem miatt.

A rövid felvezetés után egyből bele is vágunk a dolgok sűrűjébe. Képet kapunk arról, hol állnak hőseink a párt hierarchiájában, hogy telnek mindennapjaik, majd érkezik a hír Markóról, s vele együtt a bizalmatlanság is befurakodik Jungék életébe. A vizsga, ahogy a címe is mutatja, egy konkrét eseményre koncentrált. A játszma hasonló stílust képvisel, de emeli a tétet, többek közt azzal, hogy megtesz központi karakternek egy új figurát, Abigélt (Staub Viktória).

Ő Markó hozzátartozója, akit Jung megbíz, hogy legyen kvázi besúgó. Összeáll a terv és kezdetét veszi a tényleges játszma. Rögtön szembeötlik, hogy Fazakas Péter műve (Bergendy Pétert váltotta a rendezői székben) sokkal több pénzből készült, mint elődje. Több helyszín, több szereplő, nagyobb terek álltak rendelkezésre, ami jót tesz a korhűségnek és az atmoszférateremtésnek. A felütés szintén érdekes a beszervezéssel, folyamatos gyanakvással, megvan a paranoiathrillerekre jellemző hangulat és külön tetszett, hogy Jung és Markó közt ingázva, Abigéllel egyetemben belekerülünk egy morális dilemmába. Igen ám, de stílusából adódóan sejtjük, hogy milyen alkotásra lehet számítani.

Gondolok itt a tipikus, "semmi sem az aminek látszik" és "mindenkinek van vaj a füle mögött" panelekre, melyek vissza is köszönnek. Ez egyszerre jó és rossz dolog. Jó, mert folyamatos feszültségben tartja a nézőt, aki nem tudja, hogy mi lesz a következő lépés, ugyanakkor rossz, mert fel vagyunk készülve rá, hogy jön valami csavar, így elkezdünk teóriákat gyártani. A baj csak annyi, hogy a fordulatok nagy része kikövetkeztethető és a megoldás így sokkal egyszerűbbnek hathat, mint amire számítanánk. Szó nincs róla, hogy egy blöffről lenne szó, akadnak kreatív húzások a forgatókönyvben, de nem éreztem elég váratlannak és meghökkentőnek a csavarokat. A játékidőn is lehetett volna kurtítani, de szerencsére nem unalmas a film, szimplán egy kis feszesség jót tett volna neki.

Színészi fronton senkire nem lehet panasz. Nagy Zsolt tudatosan kevés érzelemmel játszik, de amikor kell, akkor megmutatja, mire képes. Kulka Jánost szuper volt viszontlátni, aki visszafogottsága ellenére is pazar. Hámori Gabriella szintén jól hozza a kétségek közt vergődő Évát, Staub Viktória viszont kétségtelenül ellopja a show-t. Láthattuk már többek közt az Aranyéletben, de itt, kvázi főszerepben is tökéletesen helytáll.

A Játszma vitathatatlanul remek folytatás, ambiciózusabb, nagyobb szabású, mint elődje, még ha ez nem is feltétlenül jelenti azt, hogy jobb. Megvannak a maga defektjei, s a helyenkénti didaktikussága miatt nem tudott annyira meglepni, mint szerettem volna. Szerencsére a történet végig leköt, önállóan is megállja a helyét, noha egyértelműen úgy teljes az élmény, ha láttuk A vizsgát. Előzetesen felmerült bennem a kérdés, hogy volt-e értelme a folytatásnak, de A játszma a hibái ellenére is egy igényes darab, jó sztorival és rendezéssel, mely mindenképp jó iránymutatás a hazai közönségfilmeknek.