Hirdetés

A John Wayne Gacy-szalagok - Kritika

|

Sorozatgyilkos volt, mégis azért küzdöttek, hogy ne ítéljék halálra.

Hirdetés

John Wayne Gacy közismert volt Des Plaines-ben, Chicago külvárosában, és bár öntelt volt, ennél rosszabbat nem feltételeztek róla. 1978-ban azonban eltűnt a 15 éves Rob Piest, az üggyel kapcsolatban meghallgatták őt is, és átkutatták a házát. Akkor még semmit nem tudtak rábizonyítani, de intő jeleket találtak a lakásában - szexjátékokat, kínzóeszközöket, szokatlan könyveket és bohócmotívumokat mindenhol - és a múltjában is. Tíz évvel korábban szodómiáért ült. A John Wayne Gacy-szalagok (Conversations with a Killer: The John Wayne Gacy Tapes) az 1979 és 1980 között vele készített interjúk felvételeit tartalmazzák, ami több mint 60 órányi anyagot jelent.

Hirdetés

Mire Piest esete napvilágra került, Gacy már évek óta fiatal fiúkat ölt meg, áldozatainak száma sokkolóan magas. A John Wayne Gacy-szalagok dokumentumsorozatban (hasonlóan mint a Netflix korábbi true crime szériája, a Conversations with a Killer: The Ted Bundy Tapes esetében) megszólalnak az ügyekben eljáró nyomozók, az áldozatok hozzátartozói, ügyészek, és Gacy védőügyvédje is. Gacyről azt nyilatkozták, hogy vagy nagyon kedves volt vagy egy tuskó, azonban értett az emberekhez, és azokat a kiszolgáltatott, fiatal fiúkat bántalmazta, akik legtöbbször munkáért fordultak hozzá. Sokat járt társaságba, segítőkész volt, otthonosan mozgott politikai körökben, befolyásos ismerősei voltak, és volt egy építőipari vállalkozása, ezért nem volt nehéz a lakásába csábítania a kiszemelteket.

A többi true crime-dokumentumsorozathoz hasonlóan az érintettek személyes beszámolói alapján ismerhetjük meg Gacy történetét, ami viszont kifejezetten "üdítő", hogy hogyan felhasználták az említett korabeli hangfelvételeket. Ezzel gyakorlatilag bekapcsolták őt a párbeszédbe, és lehet latolgatni, mennyi igaz abból, ami tőle elhangzik, mégis próbáltak arra törekedni, hogy "hallgattasson meg a másik fél is". Nyilvánvalóan szelektáltak a felvételek felhasználásakor, de felettébb érdekes hallgatni azokat, mert tisztán nyomon követhető Gacy taktikázása. Először együttműködőnek bizonyul, annak reményében, hogy megússza a gyilkosságokat, majd védőügyvédjével együtt a beszámíthatatlanságra próbálják alapozni a védelmet, hogy ne végezzék őt ki. Ekkor Gacy már tagadja az eseteket, ami izgalmas és veszélyes fordulatot jelentett a hat hetes tárgyalás során, a sorozatban pedig kiemelik az ügyvédi praktikák és az esküdtek hatalmas befolyását is.

Formailag igen visszahúzódó sorozat. Az ügyek illusztrálása, az archív felvételek, az idővonal bemutatása, az interjúk nem tartalmaznak különösebben figyelemreméltó képi megoldásokat, amire nincs is semmi szükség. A három epizód alatt folyamatosan fejtik fel Gacy tetteit, amik elég elképesztőek ahhoz, hogy végig fenntartsák az érdeklődést. A végére kirajzolódik házának az alaprajza, ahol tételesen megjelölik az egyes beton alá rejtett, elásott tetemeket. Brutális vizuális inger ez és mellbevágó belegondolni, hogy éveken keresztül egy fedél alatt élt azokkal, akiket megölt. A hozzátartozók pedig mit sem tudtak arról, hová tűntek szeretteik; vannak áldozatok, akiket a mai napig nem sikerült azonosítani. Összesen 33 gyilkosságért tették felelőssé, ebből 29 testet házában rejtett el, a többit pedig egy közeli folyóba dobta. Végül 1994-ben végezték ki, amelyről védőügyvédje nagy csalódásként számol be.

A John Wayne Gacy-szalagok lényegre törő, nem túldramatizált sorozat, és felhívja rá a figyelmet, hogy a legközvetlenebb, legártatlanabbnak tűnő ember is jelenthet életveszélyt. Szívesen meghallgattam volna a szomszédjai beszámolóit is; nem tudni, hogy őket nem kérdezték, vagy nem vállalták a nyilvánosságot, mindenesetre borzalmas lehetett ráeszmélni, hogyan tudta titokban tartani évekig bűnös életmódját, és hogy ők is közvetlen fenyegetettségnek voltak kitéve.

A John Wayne Gacy-szalagok a Netflixen tekinthető meg.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

A John Wayne Gacy-szalagok – Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretik a sokkoló történeteket.
  • Akik kíváncsiak a Gacyvel készült interjúrészletekre.
Kinek Nem
  • Akik nem akarják tudni, kik élnek köztünk.
  • Akik nem kedvelik a dokumentumsorozatokat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.