Hirdetés

A Karantén Zóna - Kritika

|

Légy üdvözölve a Karantén Zónában!

Hirdetés

Szeretjük, amikor valaki egy olyan filmet készít, amelyben kicsit magunkra ismerhetünk. Vagy ha nem is feltétlenül és kizárólagosan magunkra, de legalább arra a helyzetre, amiben mi is vagyunk. Zsótér Indi Dániel és Vida Orsolya forgatókönyve pontosan ezt teszi, felvonultat öt szituációt, ezeket a szituációkat pedig mind megmártóztatja néminemű abszurditásban és/vagy misztikumban. 

Hirdetés

Természetesen, ahogyan a film címe is mutatja, Zsótér Indi Dániel alkotása az elmúlt időszakra hivatott reflektálni. Arra az időszakra, amikor a fél világ (vagy: az egész világ) bezárkózott a Covid-járvány veszélyei miatt és amikor hirtelen mindenkinek a világa kicsit bezárult, beszűkült és kénytelen volt picit a közvetlen környezetére is odafigyelni. Vagy pedig saját magára. Mindannyian jártunk tehát ebben a cipőben, nagyon sokan dolgoztak home office-ban (illetve: dolgoznak még most is sokan azóta), megismertünk olyan fogalmakat, mint az online oktatás és megtapasztaltuk minden előnyét és hátrányát ennek a furcsa helyzetnek. 

A Karantén Zóna ezekkel a helyzetekkel szembesít bennünket, de jó érzékkel ahelyett, hogy rögvalóságot tárna elénk, mindbe csempészett valami természetfelettit, valami megmagyarázhatatlant. Valamit, ami kicsit elhúzza a földtől az alapszituációt, de nem annyira, hogy ne tudjunk valamennyire azonosulni. A szkeccsfilm minden epizódja szinte tételszerűen pipálja ki a megszokott témákat a karantént illetően: az első, az Egyedül egy szerelmespár kapcsolatának a válságát mutatja be, a Muki című az otthonápolás nehézségét köti egybe a gyerekneveléssel, a Hatóságilag az idős emberek karantén-helyzetére reflektál, a Húsbáb egy influenszert és az ő tökéletes világképét ábrázolja, az utolsó, a Sehol pedig azt mutatja meg, hogy milyen magányos dolog tud lenni a home office világa. 

Hogy pontosan mik azok az elemek, amelyek természetfeletti címen helyet kaptak az epizódokban, arról a spoilerek elkerülése végett inkább nem beszélnék. Annyit azonban elmondhatok, hogy ha nem is éreztem mindig olyan izgalmasnak az ötletet, az érdekesség-faktor mindig közrejátszott és mindig érdekelt, hogy legközelebb mivel rukkolnak elő a forgatókönyvírók. Egyik-másik kifejezetten laposra sikerült (az első három szegmensnél éreztem, hogy nagyon igényelt volna valami plusz csavart), de az utolsó kettő már pikánsabb és bizarrabb színezetet kapott, itt jobban életre kelt a film. Az abszurditás, a bizarr beépítése jó arányban van tálalva azokkal a momentumokkal, amikkel nagyon könnyű azonosulni, de sokszor éreztem azt, hogy azelőtt van vége egyes epizódoknak, mielőtt még valami igazán érdemit, izgalmasat kezdett volna az alapszituációval. Ettől nekem a forgatókönyv kissé szegényesnek hatott és kidolgozatlannak, dacára az amúgy jól megírt dialógusoknak és a szimpatikus elgondolásnak. Pedig van itt testhorror, rejtélyes eltűnések és beszélő plüssmaci is, úgyhogy a paletta egészen széles, de csak ritkán vesz igazán  merész fordulatot a film.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ettől függetlenül a filmnek jó a dinamikája, van egy sajátos humora (amely ugye egyrészről az élethelyzetek ismerősségéből is fakad) és képileg is szépen összerakták az alkotók. Az arra való törekvés tehát, hogy egy magyar Alkonyzónát készítsenek, majdnem sikeres. Adottak a furcsaságok, adott a hangulat, Muchichka László pedig minden epizód elején és végén feltűnik, hogy felvezesse a sztorit, majd levonja az amúgy teljesen egyértelmű (és didaktikus hatást keltő) konzekvenciát mindegyikből. Ezzel nem is lett volna túl sok bajom, ha a narrációkról nem a Családi titkok és hasonló kaliberű sokadrangú sorozatok jutottak volna eszembe. De a hiba itt lehet, hogy inkább bennem van azzal, hogy néztem egyetlen másodpercet is amazokból. 

Ami azonban mindenképpen, minden hiányérzetet nélkülöző pozitívum, azok a színészek, akik tényleg jók ezekben a pár perces szerepekben és éreztem azt a fajta odaadást a részükről, ami egy tökéletlen produktumot is fel tud húzni. Legyen szó akár a pusztán parányi, képernyőnyi szerepben felbukkanó Makranczi Zalánról, a torzulásaival nézői arcrángást előidéző Tolnai Kláráról, vagy Pásztor Erzsiről, aki mindenáron akar kókuszgolyót csomagolni a hozzá kilátogató hatósági embereknek. Egy ilyen, közösségi finanszírozással elkészült film eleve nehéz szülés lehet, így az, hogy ilyen neveket megnyertek maguknak a projektre és hogy ennyire beleadták minden tehetségüket, bizony szimpatikus dolog. 

Mindenképpen a javára írandó az alkotóknak tehát az, hogy előrukkoltak egy szimpatikus alapötlettel, amivel a hazai felhozatalban nem nagyon találkoztunk még. Sikerült úgy összehozniuk, hogy ne fulladjon unalomba és ne legyen kínos, hogy gördülékeny legyen és sikerült megragadni piciny életünk egy nagy szeletét. Úgy, hogy egyik-másik epizódról el tudom képzelni, hogy némely nézőben majd tovább motoszkál. Épp csak lehetett volna ez még több, még abszurdabb, még ötletesebb. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

A Karantén Zóna - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretik a bizarr sztorikat.
  • Akik szeretnék picit más fénytörésben viszontlátni a karantént.
  • Akik szeretik a misztikumot.
Kinek Nem
  • Akik egy-két abszurd ötlet mellett nem elégszenek meg néhány közhelyes konzekvenciával.
  • Akik nem szeretik a szkeccsfilmeket.
  • Akik hallani sem akarnak már a karanténról.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.