Mae Holland (Emma Watson) egy fiatal hölgy, aki barátnője révén bekerül a forradalmi terveket szövögető tech cég, A kör csapatába. A lány hihetetlen érzéket és tehetséget tanúsít feladatában, így a ranglétrán feljebb lépkedve olyan "innovációk" megvalósításában is részt vesz, amely alapjaiban változtatná meg az emberiség mindennapjait. A Dave Eggers 2013-as, azonos című novellája alapján készült film egy jövőképet vázol fel nekünk, ahol az állampolgároknak kötelező módon kellene összekötniük életüket egy olyan közösségi oldallal, mely az adók fizetésétől kezdve, az egészségügyön át, egészen az elnökválasztásig mindennek a fő és kizárólagos platformja lenne. Ha pedig mindez nem lenne elég, a privátszféra, mint olyan teljeséggel megszűnne, a létező összes információ rólunk abban a bizonyos felhőben kerülne eltárolásra. Elvégre is: "a titkok hazugságok".
Ha A körről azonnal annak megtekintése után kellett volna értekeznem, egy kifejezetten frusztrált és negatív hangvételű kritika lett volna a vége. Eggers novellájának koncepciója inkább egy karikatúra az internetes közösségi jelenlétről, mintsem egy orwelli vízió, ám a rendezőként viszonylag még tapasztalatlan James Ponsoldt abszolút figyelmen kívül hagyta ezt a tényt A kör rendezése során. Az Emma Watson és Tom Hanks által fémjelzett produkció piszok sok mindent szeretett volna mondani, alternatívákat akart felvázolni örökérvényű politikai dilemmákkal kapcsolatba, mindeközben, ráadásként még az éhezésre is megoldást talált volna. Azonban a már-már disztópikus dráma annak egyetlen gondolatát sem volt képes szájbarágás vagy a bődületesen fárasztó felszínessége nélkül előadni, ami egy sekélyes, paradox módon mézes-mázos és fájóan átgondolatlan filmet eredményezett.
Ponsoldt filmjének központi gondolata, egyben cselekményének katalizátora egy olyan világ, ahol minden és mindenki elszámoltatható. Mindezt miniatűr, olcsó tömeggyártott kamerákkal érnék el, amik az egész bolygót behálóznak és minden információ, amit a lencsék rögzítenek, azonnal fel is töltődnének A kör felhőjébe. A világ vezetői többet nem hazudhatnának, de a kisdiákok sem lóghatnának el többet egy-egy napot suliból betegséget szimulálva, lévén a létezésünk minden perce dokumentálva lenne. A kör alapvetése jó indulattal sem nevezhető eredetinek, ám maga a koncepció ezzel együtt is érdekes tud lenni a közösségi oldalak hatásával megfűszerezve. Ám a film egyszerűen képtelen egyről a kettőre jutni. A forgatókönyvön abszolút nem érezni azt a folytonosságot, ami egy feszes tempójú filmet jellemezne, A kör emiatt pedig hiába eseménydús, mégis egy kifejezetten vontatott és ritmustalan alkotás érzetét kelteni.
Ponsoldt a film összes erényét pusztán felületesen érintette, Eggers novellájának csak a felszínét kapargatta, maga Mae, a gyakornok lány is ugyanazokat a köröket járja szüntelen A kör rendszerének létjogosultságát illetően. Emma Watson abszolút alkalmatlan volt arra, hogy érdemben jellemmel ruházza fel karakterét, Mae pontosan annyira bizonytalan és idegesítő, mint a film, amiben helyet kapott. A színészgárdát olyan nevek erősítették még, mint Tom Hanks, aki hozta a kötelezőt a méltatlanul kevés játékidejében, a nemrégiben elhunyt Bill Paxton, a Ki vagy Doki?-ból ismert skót Karen Gillan, vagy éppen a Richard Linklater Sráckorának Masonje, Ellar Coltrane, de még John Boyega is beugrott egy-egy Star Wars jelenet forgatása között. A filmet abszolút ezek az arcok teszik élvezhetővé, még úgy is, hogy épkézláb karaktert senkihez sem írtak. A kör annyira kínosan próbálkozik megfelelni a téma által okozott súlynak, hogy a cselekmény végére gyakorlatilag percenként mond magának ellent a film azzal kapcsolatban, hogy vajon érdekünkben áll egy olyan világban élni, ahol a "titok" szó nem szerepel már a szókincsükben.
Ami miatt szerencseként hivatkoztam arra, hogy volt időm emészteni a filmet, az az, hogy a másfél órás játékidő során tapasztalt konstans 150-es vérnyomásom miatt azt kell mondanom, hogy a film elérte a célját. Őszintén kétlem, hogy a gyenge forgatókönyv nem egy tudatos rendezői döntés volt, ám nem vetem el a lehetőségét annak, hogy A kör felszínes és naiv magatartása kellett ahhoz, az olykor piedesztálra emelt jövőképre valóban félelemmel és mély frusztrációval tekintsek. Ponsoldt filmje egy perverz mosollyal tálalja a "demokrácia megteremtésének" egy olyan útját, aminek rendszerében szerintem nincs ember, aki szívesen élne. Hiába volt számos esetben fájdalmas élmény A kör megtekintése a temérdek mennyiségű abszurd hülyeség miatt, a témával kapcsolatban mégis olyan heves érzelmeket váltott ki belőlem, amit milliószor jobban megírt és -valósított társai sem feltétlen tudtak ezen az ellentmondásos ok hiányának köszönhetően.