A legsötétebb óra – Kritika

A történet szerint pár fiatal az orosz fővárosba érkezik egy üzleti tárgyalásra, de miután az balul sül el, inkább belevetik magukat a moszkvai éjszakába. Itt összefutnak pár dögös amerikai csajjal, de mielőtt elvonulhatnának egy hotelszoba magányába, az egész városban elmegy az áram, majd a különös égi jelenségek, amik a leggyorsabb Duracell nyuszikat is egy pillanat alatt lemerítik, elkezdik tizedelni a népességet. Ezután hőseink megpróbálnak élve kijutni a városból, több-kevesebb sikerrel.

A film legnagyobb baja nem az, hogy jól ismert panelekre épül, vagy, hogy teljesen nélkülözi a feszültséget, hanem hogy végtelenül ostoba és egyszerű. Ez még nem lenne baj, elvégre az elmúlt években mindig belefutunk ilyen mozikba, elég, ha csak a G.I. Joe-ra, vagy a Titánok Harcára gondolunk, vagy a műfajnál maradva, ott van Roland Emmerich klasszikusa, A Függetlenség Napja. Ugyan előbbi kettő akció mozik, de mégis végtelen egyszerűségük mellett volt egyfajta bájuk. Na, ez a báj hiányzik A legsötétebb órából, helyette viszont kapunk infantilizmust, és teljesen érdektelen szereplőket. Már leírni is szörnyű, hogy a jobb sorsra érdemes Emile Hirsch (Út a vadonba, Milk) villanykörtével a nyakában és mikrohullámú puskával a kezében rohangál A pontból B pontba, nem is beszélve azokról az ostoba mondatokról, amik nemegyszer elhagyják a száját. A többi karakter említést se érdemel, amint meglátjuk őket, már tudjuk ki éli túl, és ki hányadik percben hull el, ezzel redukálva a feszültséget a nullára.

Persze lehetne azt mondani, hogy „Tom, ugyan már! Ennél a filmnél nem a sztori, vagy a szereplők a lényeg, hanem a látvány.” Nos, ki kell ábrándítsak mindenkit, mert ez is magán viseli a már említett olcsóságot. Olyan érzésem támadt a film alatt, mintha Bekmambetovék a már említett Emmerich opusz low budget verzióját forgatták volna le. Az előzetesekben is látni lehetetett, hogy az űrlények láthatatlanok és hamuvá porlasztanak mindenkit, aki az útjukba akad, viszont a feszültség hiányában csak olykor felvillanó CGI felhők a legkevésbé sem ijesztőek, vagy fenyegetőek. Így nem látunk mást, csak, hogy a szereplők felvillanó fények és narancssárga felhők elől menekülnek. Maga az ötlet egyébként nem lenne rossz, de a vizuális effektusok világából érkező, elsőfilmes Chris Goraknál tehetségesebb/rutinosabb rendező biztos többet tudott volna kezdeni az alapanyaggal.

De hogy valami pozitívat is említsek. A film a végére kezd magára találni, az a kevés látványelem rendben van, és a kihalt Moszkva utcái a Zsigulikkal és Ladákkal olykor képes megdobogtatni a hazai néző szívét is. Összességében véve az alapötlettel és a kezdéssel még nem lenne különösebb gond, de a film hamar kifullad, és túl későn talál magára, az óriási logikátlanságokról – és teljesen felesleges 3D-ről – nem is beszélve. A film egyetlen szerencséje, hogy mindössze 90 perc, így A legsötétebb óra egy röpke óra alatt már feledésbe is merül.   [embed]https://www.youtube.com/watch?v=Shv7snQmAVI[/embed]

Oldalak: 1 2