A leleményes Hugo - Kritika

Pedig a Brian Selznik könyve alapján készült mozi tényleg mestermű lehetett volna. A húszas évek Párizsának egyik vasútállomásán él Hugo, az árván maradt kisfiú (Asa Butterfield), aki megpróbálja megjavítani és megfejteni egy titokzatos gépember titkát, mely néhai apja (a röpke szerepben feltűnő Jude Law) után maradt rá. Egy pályaudvari öreg játékboltosnál (Ben Kingsley) van a megoldás kulcsa, akinek keresztlánya (Chloe Grace Moretz) segít Hugónak a titok felderítésében, miközben elmerülnek a filmek világában, és igyekeznek elkerülni a vasúti felügyelő (Sacha Baron Cohen) figyelmét.

A legfőbb bajom a filmmel ugyanaz, mint pár éve David Fincher Benjamin Buttonjával (de joggal említhetném Peter Jackson Komfortos Mennyországát is), mégpedig az, hogy a rendező egy eddig tőle távol álló műfajban próbál helytállni – Scorsese jelen esetben a családi mozival – de csak hellyel-közzel sikerül neki. A fent említett Fincher is próbált elvarázsolni, de csak egy távolságtartó film lett belőle, néhány varázslatos elemmel. Scorsesenél ugyanez a helyzet. A probléma csupán az, hogy ez nem az ő műfaja. Otthon van abban, amikor gengszterek felemelkedését és bukását kell bemutatni, vagy ha jóravaló nyomozók épelméjűségét kell megkérdőjelezni, de a mágikus elemeket tartalmazó történetmesélés nem az ő terepe. Ezekhez olyan rendezők értenek, mint Burton, Jeunet és Gillian.

A fent említett rendezők a gyerekszereplőkkel és a humorral is jobban bánnak. A főszerepet alakító Asa Butterfield nem elég, hogy nem elég szimpatikus – ami egy családi mozinál nagy hátrány – de alakítása jellegtelen, vagy erőltetett, akárhányszor is próbál hitelesen sírni. Partnernőjével kevesebb a probléma, Chloe Moretz karakterformálása azonban kimerül abban, hogy megpróbál bájosan mosolyogni. Ami a humort illeti, azért javarészt Sacha Baron Cohen (alias Borat) felel, de a gyermeteg csetlés-botlásai közepette csak néhány félmosolyra futotta, amiben közrejátszott a mellé adott dobbermann is. Érdekes mód a humor akkor működik igazán, amikor pár pillanatra felbukkannak a némafilm korszak sztárjai, mint Buster Keaton vagy Charlie Chaplin.

És ez a film legnagyobb erőssége. Ahogy Scorsese a filmek szeretetéről beszél, az önkéntelenül is átragad a nézőre. Öröm nézni, ahogy Georges Mélies filmjei megelevenednek, vagy ahogy láthatjuk a film születését, készítésének szeretetét. Ebben pedig segítségére van Ben Kingsley figurája is, aki rég volt ilyen jó formában, de meglehetne még említeni a magával ragadó látványvilágot is. A baj azonban az, hogy ez egy családi film, és a kisebbeket nem fogja lekötni (pláne hogy feliratosan vetítik, gyönyörű 3D ide vagy oda), mert nem elég izgalmas, érdekes – ebben közrejátszik, hogy a rendező a jelenetek jórészét túl is nyújtja – a felnőtteknek pedig néhol túl gyermeteg.

Bajban vagyok az értékeléssel, mert minden negatívitásom ellenére nem beszélhetünk egy rossz filmről, sőt. Scorsese rutinja megmenti, amit meglehet, helyenként tényleg lenyűgöző, ami a vásznon pereg, a díszletek, a jelmezek csodásak. Míg azonban a hasonlóan a korszak előtt tisztelgő A némafilmesnek egyből sikerült kulcsot nyernie a szívemhez, addig A leleményes Hugonak maximum csak egy lakatos telefonszámát. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=lIO9fequ5-U[/embed]

Oldalak: 1 2