A Madagaszkár pingvinjei – Kritika

James Bondot vagy éppen Sterling Archert felidézve nehéz elképzelni, hogy a szuperkémek tojásokból pottyannak ki, de egyszer ők is voltak kezdők, mondhatni ott volt még a tojáshéj a hátsójukon, vagyis jobban belegondolva nem is annyira elképzelhetetlen a dolog. Mindenesetre történetünk a négytagú szupercsapat három tagjával indít, akik pelyhestollú újoncokként megelégelik a „pingvinek legyenek cukik és slussz” skatulyát és akcióba lendülnek. A meglepetések lelövése nélkül elárulhatjuk, hogy a Kapitány, Kowalski és Rico alkotta trióhoz hozzácsapódik a csapat cukormázát képviselő Közlegény is, csakhogy a közös – már felnőttként kivitelezett –bevetéseiket nem élvezhetik gondtalanul, mivel felbukkan egy újabb világuralomra törő főgonosz Dave, a polip képében. Csőrös kémeink kénytelenek összefogni egy titkos földalatti szervezettel, az Északi Széllel, hogy bilincs kerüljön a tintás csápjára… mind a nyolcra. Jóllehet, az iménti sorokat olvasva már rájöttetek, hogy Oscar-díjas forgatókönyvet felesleges várni, de érdekel ez bárkit is egy humorral és szerethető karakterekkel teletömött animációs mesénél? Kapitányt idézve: negatív.

Kowalski bizonyosan számos érvet tudna felhozni a mese megtekintése mellett, amit aztán egy szalvétára skiccelne fel olvadt csokival, de én „csak” kettő betonbiztosat tudok és mindkettőről olvashattatok már pár mondattal feljebb. A Madagaszkár pingvinjei ugyanis bővelkedik a megmsolyogtató szituációkban, kacajra késztető helyzetkomikumokban és nevetőizmatinkat bizsergető gegekben, amik kortalanul élvezhetőek. Persze a humor közel sem működne ilyen elánnal, ha nem a Madagaszkár filmekben és a saját sorozatukban már a szívünkhöz nőtt (ha nem láttátok mindegyik részt kizárólag magyar szinkronnal, akkor irány a beszerzés!) pingvinek képviselnék a forrását, de mindegyikőjük egy olyan sajátos személyiséggel bír, amik kimeríthetetlen tárházat képeznek az íróknak. A koncepció egyszerűsége egyébként értelmezhető egyfajta görbe tükörként is, amely kiparodizálja a magukat túl komolyan vevő kémjátszmákat, tehát akár ilyen felfogással is nyugodt szívvel be lehet ülni rá és nem lesz megbánás.

Ilyen alapokkal pedig nem csoda, hogy az animációkért felelős szakemberek szinte lubickoltak a munkájukban legyen szó a pörgősebb vagy lassúbb jelenetekről és az sem túl meglepő, hogy a visszatérő (Reviczky Gábor, mint Kapitány; Kerekes József, mint Kowalski; Katona Zoltán, mint Közlegény) és új szinkronhangok (Haás Vander Péter, mint Dave; Széles Tamás, mint az Északi Szél vezére) jól hallhatóan nagyon élvezték a felvételt, ami alaposan megemeli a minőséget, valamint a hangulatunkat is. Való igaz, hogy mindezek ellenére a Madagaszkár pingvinjeit nem nevezhetjük tökéletesnek, mivel helyenként a magával ragadó iram dacára is meg-megtorpan a film és néhány zseniális karakter fájóan kevés figyelmet kap, de ha a szórakoztatás a cél, akkor ez legyen a legkisebb baj. Az Eric Darnell – Simon J. Smith páros (Madagaszkár 1-2-3, Z a hangya, Mézengúz) rendezése végső soron remekül ellátja azt a feladatot, amiért megalkották és itt most nem a stúdió bevételére gondolok, sokkal inkább a csillogó szemű gyermekek szórakoztatása. Legyen az éppen egy óvodás, egy általános iskolás lurkó vagy éppen az a bizony bennünk szunnyadó kissrác/kislány, aki ilyen esetekben megdobogtatja a szívünket. https://www.youtube.com/watch?v=-d2PanNbdHM

Oldalak: 1 2