Hirdetés

A martfűi rém - Kritika

|

Utazás a kegyetlenbe, avagy egy röpke pillantás egy korszak s egy lélek sötétjébe.

Hirdetés

1957-ben egy fiatal nő megerőszakolásáért és meggyilkolásáért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélnek egy középkorú férfit, miután az beismerő vallomást tett. A rendőrség és a politika közben járulásával az ügy gyorsan lezárásra kerül, látszólag helyreáll a rend. Egészen addig így is van, amíg hét év elteltével újabb brutális gyilkosságra kerül sor. Majd újabbra. És még újabbra. A tehetetlenségtől megbénult rendőrök pedig kénytelenek beismerni maguknak, hogy annak idején talán tévesen ítéltek el valakit. 

Hirdetés

A film szinopszisát elolvasva akárcsak ha egy angolszász zsánerfilmről lenne szó, pedig nem, a helyzet nagyon is magyar, nagyon is honi, hiszen egy kicsiny hazánkban lezajló eseménysorozatról beszélünk. A martfűi eset megrázta a lakosságot és felkavarta a kedélyeket, végül pedig hiába is beszélhetünk sikerrel lezárt ügyről, addig, amíg pont nem került az ügymenet végére (s még azt követően is), több ember látta kárát a dolgoknak, mint azt a hatóságok és a politikai elit hajlandó lett volna beismerni magának.

Sopsits Árpád filmrendező (Torzók; Céllövölde; A hetedik kör) kétségkívül izgalmas alapanyagot választott új filmjének alapjául, amely alapanyag azon kívül, hogy bizonyításra ad alkalmat a thriller zsánerét illető hozzáértéséről, még lehetőséget biztosít arra is, hogy karaktertanulmányt vegyítsen egy jókora adag korrajzzal és annak kritikájával.  

A Magyar Nemzeti Filmalap kitűzött céljának megfelelően a végeredmény egy olyan film lett, amely műfajiságát büszkén hordja mellkasán, de nem gyökerezik le csupán a műfaji szabványnál, azon van, hogy témáját kimerítően szedje szét apró részleteire. Nem kell aggódni tehát azoknak, akik attól tartottak, hogy Hollywood-majmoló alkotást kapunk a magyar filmeknek sokszor rákfenéjét jelentő műviséggel ábrázolva. Sopsits rendező ennél nagyobb komplexitásra törekszik és a műfajiságot inkább eszköznek használta a karakterdrámához semmint domináns elemnek, de közben arról sem feledkezett meg, hogy az általa elbeszélt történetet a nagy vászonhoz igazítsa - értsd: észben tartotta, hogy filmet rendez.

Mi sem támasztja alá ezt jobban annál, hogy operatőrének a Meteo, a Tékozló apa és A halálraítélt című filmek operatőrét, Szabó Gábort fogadta fel, aki sötétséggel, fenyegetettséggel telített képekben, hollywoodi mesteremberekkel versenyt simán felvevő kompozíciókkal és koreográfiákkal teremti meg a megfelelő hangulatot. Neki köszönhetően a thrillerekre oly jellemző méregerős atmoszféra minden erőlködés nélkül jelenik meg, a már az előzetesekben megpedzegetett és a rendező által előrejelzett brutális gyilkosságjelenetek pedig testhezállóan, kíméletlenül bestiális stílben ábrázolódtak. Nem fognak vissza ezen a téren egyetlen ütést sem, egyes képek a nézői gyomrot könnyűszerrel megülhetik - bár azok, akik ezen a téren edzettebbek (értsd: akik végigülték Fincher Hetedik-jét, vagy épp - csak hogy hasamra üssek - De Palma Fekete dáliáját), azoknak nem sok gondot okoz majd végigülni az erősebb képsorokat. 

A több szálon futó, több - az ügyben érintett - fontosabb karaktert mozgató film mindvégig arra törekszik, hogy az esetet majd' minden oldalról megvizsgálja, így azon kívül, hogy a nyomozási procedúrát figyelemmel követhetjük, a tettes, az ártatlanul elítélt és azoknak a hozzátartozóira gyakorolt elképesztő nyomás érzetét is szerették volna átadni az alkotók. Ilyen ambíciókkal persze rögtön felmerül annak a kockázata, hogy egyik-másik szál kisiklik a helyéről és nem egyenrangú erősséggel kerülnek ábrázolásra - kicsit esetünkben is megszenvedjük ezt és bár feltételezhetően tudatos koncepció áll a háttérben, az élmény teljességéhez hiányzik valami. A rendező, Sospits nem tud, vagy nem akar minden karaktert kidomborítani, aminek kiváltképp a nyomozók látják kárát. Anger Zsolt és Bárnai Péter nyomozópárosa csupán laza skiccekkel van felvázolva - a két színész rátermettsége és tehetsége az, amely eladja nekünk őket és átérezzük két a szereplő elhivatottságát. Ugyanígy sok helyütt érezhetjük, hogy több minden rejtezik a háttérben annál, amit láttatnak velünk és nem egyszer mintha a nagy egészet apró kis mozaikdarabkákból próbálnák összetenni úgy, hogy a végén több darabkának nyoma vész. Ezek azonban inkább olyan dolgok, amik Sospits filmjének esetében a "nagyon jó"-t egy hajszálnyival válasszák el attól, hogy "kiváló" alkotás legyen. 

Ezen hiányosságok ellenpontozásául azonban szükségszerű kiemelnünk azt, ahogy a rendező Hajduk Károly, Balsai Mónika és Jászberényi Gábor karakterével bánt. Akkor van igazán elemében a film, amikor rájuk koncentrál és az ő szerepüket domborítja ki - külön kiemelve azt a bánásmódot, ahogyan a sorozatgyilkos személyével bánt. Hajduk Károly hátborzongató jelenléttel bír, de sose téved a film arra az útra, hogy egyoldalúan mutassa be nekünk - tévedés ne essék, egy szörnyeteggel van dolgunk, de ügyel arra a film hogy éreztesse velünk: a motivációk ismertetése ellenére is van egy olyan vetülete mindennek, amelybe külső szemlélőként nincsen teljes rálátásunk. A karakter drámáját kitűnően erősíti a feleségét alakító Balsai Mónika játéka, aki ezúttal is képes élettel megtölteni azt a kicsi, de annál fontosabb és hangsúlyosabb szerepet, ami neki lett szánva. Mellettük Jászberényi Gábor is remekel, mint az ártatlanul bebörtönzött, de nem teljesen tiszta lelkiismerettel bíró férfi. A korrajz, a rendszer fogyatékossága és a problematikus nyomozás az ő karakterén csapódik le - egyszerre áldozat és passzív tettes, aki eleinte saját lelki üdvéért és a bűnhődés kedvéért vállalta a bebörtönzést, majd rá kell jönnie, áldozatvállalásának következményei vannak. 

A martfűi rém precedens értékű darab a hazai mozgóképes felhozatalban nem csak műfaját illetően, hanem azon belül igényes és hozzáértő kivitelezését tekintve is. Számításukat megtalálhatják azok is, akik borzongató képsorokra vágynak, csak úgy mint azok, akik a több szálon futó, tabló-szerű ábrázolást részesítik előnyben, nagy részben a karakterdrámára összpontosítva. Hiányosságai bár zavaróak lehetnek, ezektől függetlenül is hatásos darab, amely borzongató betekintést enged egy lélek sötétjébe egyszerre nyújtva a megfejtethetőség illúzióját és annak a frusztráló felismerését, hogy azért ennél a nagy egész sokkal, de sokkal komplexebb. Olyan, amit ha akarnánk se tudnánk teljesen megérteni.

A martfűi rém

Kinek Ajánljuk
  • A brutálisabb színezetű thrillerek rajongóinak.
  • Azoknak, akik kedvelik a sokrétegű, többszólamú filmeket.
Kinek Nem
  • Gyengébb idegzetű nézőknek.
  • Akik kivannak attól, ha egy filmnek nincsen megnyugtató lezárása.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.