"Ha meglegyint a közeli halál szele, akkor rájössz, hogy érdemes élni, és sok mindent meg akarsz még tenni az életben."

Egy olyan ember szavai ezek, akinél már 21 évesen, közvetlenül felnőttkorba lépése után diagnosztizáltak ALS-t. Ez a neurológiai rendellenesség elszenvedőjét gondolataival és érzéseivel együtt zárja be saját testébe. Stephen Hawking híres elméleti fizikusról van szó, akinek akkor két évet jósoltak az orvosok, de ő rávert még ötvenet, csak azért, hogy ne nekik legyen igazuk. Mára már Stephen Hawking egyike a legnagyobb tudósoknak, aki emellett popkulturális ikonná vált az évek során. Ezt bizonyára lehengerlő humorának és életigenlő hozzáállásának köszönheti. A tudósok elméleteit, míg a laikusok motivációit kutatják. Most inkább ez utóbbit járták körbe a film készítői. Ha őt megértjük, akkor választ kapunk arra is, hogy mi az élet értelme? Lássuk, hogy a róla szóló életrajzi filmben megtalálható-e az az egyetlen elegáns képlet.

Meglepődtem, amikor a filmet úgy mutatták be az előzetesében, mint egy megindító szerelmi történetet. Nyilván én sem egy dokumentumfilmet vártam Hawking munkásságáról, de meglepett ez a koncepció. Aztán kitisztult a kép, amikor azt olvastam, hogy Jane Wilde, Stephen volt feleségének könyve szolgált a sztori alapjául. Az asszony, aki a szomorú kilátások ellenére összekötötte vele az életét, három gyermeket szült neki, évtizedekig támogatta, gondozta, cipelte, miközben ő maga egyre csak halványodott. Egy nagyon személyes nézőpontból ismerhetjük meg férjét és mindkettejük változását, ahogy közösen harcolnak a kórság ellen. Engem szíven talált a történetük. Ez viszont nem feltétlenül a forgatókönyvnek vagy a rendezésnek, inkább a színészeknek köszönhető.

Eddie Redmayne egész lényében átalakult, hogy magára öltse ezt a szerepet. Képes hitelesen ábrázolni a még kommunikálni és mozogni tudó fizikust, végül pedig szavak nélkül, csupán a mimikájával hatással lenni a nézőkre. A zsenialitása pedig abból is látszik, hogy át tudta adni ezt a fokozatosságot úgy, hogy a jeleneteket nem az események időrendjében rögzítették. Megérdemelte a Golden Globe-díjat. Felicity Jones jól idomult társához és bemutatta, hogy milyen erős tud lenni egy nő, ha szeret. És itt jön az, hogy nélkülük a film néhány része kicsit felemás lett volna… Ahogy a két fiatal egyetemista egymásra talál az túl idilli és tempós. Persze, a szerelem az pont ilyen: hirtelen jön és heves. Ellenben, ha ezt az erős vonzalmat úgy akarják ábrázolni, mint ami fundamentuma egy mély és minden akadályt áthidaló kapcsolatnak, akkor egy-két jelenetet még megérdemelt volna. Ehelyett azt látjuk, hogy meglátják egymást, összemosolyognak, táncolnak egyet egy bálon, találkozgatnak, aztán Stephen apja már a lánnyal beszél arról, hogy legyen óvatos, amikor a fiával tervez közös jövőt. Egy "De szeretem!" kijelentéssel át is hidalták ezt a problémát és jöhetett az esküvő. Úgy tűnik, inkább annak bemutatására fókuszáltak a készítők, hogy egy ilyen kihívásokkal teli házasságban mit jelent az önfeláldozás és az elengedés.

Lehet hatásvadásznak vagy művinek nevezni ezt a filmet, de egy dolog biztos: a pár közösen eltöltött évei példaértékűek és a mondanivaló egyértelmű. Hawking egy előadásában mondta ki a lényeget, amikor a táguló univerzumot az emberi igyekezethez hasonlította: egyiknek sincsenek határai. Mindig van egy cél, amit sikerre vihet és neki személyesen ez ad reményt. Életének igazi értelme, hogy gyermekeinek életet adott és ez híres felfedezéseit is a második helyre szorítja. Apaként és nagyapaként úgy érzi, ebben alkotott igazán maradandót.