Hirdetés

A nagy mágus maraton: Harry Potter és a Bölcsek Köve - Kritika

|

Hollywood egyik legnagyobb vállalkozása és felnövés története, ami kezdetben nem volt több, mint egy a karácsonyfa alá csomagolt tanmese, de abból legalább a jobb fajta.

J.K. Rowling élete legalább annyira tündérmesébe illő, mint dickensi ihletésű hősének vagy a belőle készült filmeknek. Az egykor állástalan tanárnő egy csapásra híressé vált a kis varázslótanonc kalandjaival, aminek következtében Hollywood is egyből a kegyeit kezdte keresni, viszont az alapok finoman fogalmazva sem voltak acélosak, még úgysem, hogy végül az álomgyár egyik korrekt iparosa sietett a segítségükre.

Hirdetés

Chris Columbust és az általa rendezett első két Potter kalandot a nyilvánvaló anyagi siker és korrekt kritikai hátszél ellenére is általános lefitymálás veszi körül a rajongók részéről (erről picit később), pedig mielőtt a negédes családi filmek rendezője a fedélzetre lépett volna, annyi féle elborult ötlettel bombázták az írónőt, amennyi Bogoly Berti Minden Ízű Drazséiból sincs a (varász)világon. Az animációsfilm, vagy az első két rész összevonásának az ötlete még az enyhébbek közül való, de az olyan agymenésre, miszerint Harryék Amerikában (!!) a Hollywood Egyetemre (!!!) járnak, már nincs semmilyen épeszű magyarázat.

Ezt követően talán nem is volt olyan nagy szentségtörés Columbus szerződtetése, miután Jonathan Demme (A bárányok hallgatnak), vagy Mike Newell (Négy esküvő és egy temetés) is visszautasította a lehetőséget, Rowling pedig ragaszkodott az ízig-vérig brit színészgárdához, ezért végül a nagy Steven Spielberg is dobbantott az élről (az általa a főszerepre kiszemelt Haley Joel Osment-el együtt), és az írónő által kiszemelt Terry Gilliam se állt kötélnek. A családi filmek koronázatlan (?) királyát végül a Warner Bros. választotta, aki a végig a sorozat felett bábáskodó David Heyman producernek is tökéletesen megfelelt, csakhogy mindenben a gyártó stúdió kedvébe járhasson, a legkisebb kockázatot sem vállalva.

Hirdetés

Ez pedig abszolút érthető húzás volt (lásd még Az ébredő Erő esetét) és utólag egyáltalán nem minősült rossz döntésnek, hiszen a Potter-láz az első filmmel ért a csúcsára, a bevételeket pedig a 10 évvel későbbi finálé volt képes csupán túlszárnyalni. Már csak azért sem, mert Columbus remekül értett mindig is a gyerekszínészekhez és a közöttük lévő kémia megteremtéséhez, még ha azok nem is feltétlen Isten áldotta tehetségek. A Harry-t alakító Daniel Radcliffen, valamint a Malfoyt játszó Tom Feltonon kívül a gyerekszereplők jórészének nem volt különösebb filmes vagy akármilyen színészi tapasztalata, mégis a három főszereplő között már itt hibátlanul működik a kémia, még az olykor eltúlzott játék, mimika (hallod, Emma Watson?) ellenére is, hogy a cukiság faktorról ne is beszéljünk. Ehhez pedig társult az a trend, amit azóta is próbálnak meglovagolni a széria konkurenciája, avagy utódjaként aposztrofált, megszaporodó ifjúsági fantasys vadhajtások, történetesen a nagynevű - jelen esetben brit - színészek a fontosabb mellékszerepekben. Robbie Coltrane, mint a jóságos, de mamlasz Hagrid az öt kiló smink alatt is rém szerethető alakítást nyújt, Maggie Smith még úgy is képes kitűnni, hogy rövidnek éppen nem nevezhető filmográfiája felét a McGalagony professzorhoz hasonlatos szúrós szemű, de aranyszívű karakterek teszik ki, azért pedig már ekkor hálásak lehettünk Rowlingnak, hogy hosszas győzködés után sikerült meggyőzni Piton szerepére Alan Rickman-t az eredetileg kiszemelt Tim Roth helyett, aki jellegzetes arcrezdüléseivel is tökéletesen érzékelteti a bájitalok mesterének titokzatosságát. Mindemellett Columbus nem volt könnyű helyzetben, hiszen a Roxfortot, a kviddicset és a varázslóvilágot úgy zusammen kellett vászonra festenie, hogy az a népes, legkisebb változtatásokra érzékeny rajongótábor fejében ezer féleképpen élt. Itt - pontosabban a filmnyelvi eszközökkel - már azonban vannak problémák. A rendező szemmel láthatóan megragadt a 80'-as évek technikai színvonalán: a szellemek mintha a Szellemirtókból repültek volna át (később maga is elismerte, hogy siettek, és az effekteket összecsapták), és a világítás, a kamerakezelés is az említett évtizedet idézi, például a nyitójelenetben, vagy a sakkmérkőzésnél. Láthatóan a 125 milliós büdzsé jó része a kviddics meccsre és a színészek gázsijára ment el, ezért Stuart Craig díszleteit is jobbára Anglia neves egyetemeivel és katedrálisaival helyettesítették. A már említett stúdiónak és a nézőknek való megfelelés pedig a narratíván is nyomot hagyott, és minden fajta eredetiség nélkül Columbus nem elmeséli, hanem csak felmondja Rowling történetét.

Hirdetés

Ugyanakkor a nyilvánvaló biztonsági játék ellenére is - különösen a későbbieket figyelembe véve - nem lehet haragudni a filmre és nem csak a fent említett pozitívumok, valamint a Columbusra jellemző naiv báj miatt, hanem mert vitathatatlanul erős alapokat nyújtott a későbbiekben. Az már más kérdés, hogy ez működik, az inkább a forrásul szolgáló alapanyag érdeme, semmint a készítőké.

Értékelés: 70%

Kiknek ajánljuk?

  • - Minden megveszekedett kis muglinak!
  • - A rajongóknak!
  • - Akik nagynevű brit színészekkel bármit megtudnának nézni!

Kiknek nem ajánljuk?

  • - Akik nem szeretik, ha egy film csak felolvassa az eredeti művet.
  • - Gyűrűk Ura rajongóknak!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.