Hirdetés

A nagy mágus maraton: Harry Potter és a Halál Ereklyéi: II. Rész – Kritika

|

Tíz év. Közel ennyi kellett, hogy Hollywood legnagyobb szabású felnövés történetére - és ezzel gyerekkorunk végére - pont kerüljön. Méghozzá nem is akármilyen.

És ezen dekád alatt kifejezetten hosszú út vezetett idáig, ami nem csak J.K. Rowling regénysorozatának fokozatos komorodásának volt köszönhető, hanem a filmesek megfelelő szakértelmének és az alapanyaghoz való tiszteletüknek és intelligenciájuknak is. Chris Columbus suttogott először Lumos-t az akkor még fantasykben kevésbé bővelkedő filmipar éjszakájába, de akármennyire is ragaszkodott az alapanyaghoz, a fény csak pislákolt az amerikanizált felolvasásokon, viszont határozott alapokat szolgáltatott, amit a rosszban sántikáló Alfonsó Cuarón magabiztos kézmozdulatokkal festett egyszerre elevenre és horrorisztikusan koromsötétre. A mexikói rendező után egy ízben Mike Newell, majd a TV-k birodalmából áthopponált David Yates vette fel a Tekergők Térképét, utóbbi pedig egyre magabiztosabb léptekkel botorkált egy generációt meghatározó történet végkifejletéhez.

Hirdetés

Persze a hollywoodi látványorgiákhoz szokott néző felháborodhatott azon az angolos kimértségen, amit Yates rendre képviselt mind a sztori vezetés, mind a látvány terén, viszont a trendektől eltérően nagy figyelmet fordított szereplői belső vívódására, ami hol túlontúl komor, hol pedig fiatalosan bohém volt, de ami a fontos, elődeihez hasonlóan, hű maradt a forrásul szereplő mű szellemiségéhez. Lehet azzal vádolni a két részre szedett finálét, hogy csak a pénzszerzés motiválta a készítőket (én ez esetben inkább a csillámló vámpírokra vetném a szemem), ahogy a rajongástól elvakultan is lehet a hozzánk hasonlókra és az alapanyagra hivatkozni (most sandán önre nézek, Mr. Jackson!), csak nem érdemes.

Hirdetés

Ugyanis a Halál Ereklyéi második része pont azért működik, mert belátták, hogy Rowling befejezésénél már nem alkalmazható a korábban bevált sűrítés, hiszen most sorsok teljesülnek be, mindent más szemszögbe helyező titkokra derül fény. Ennél fogva, míg az első rész a depresszív hangulat és a karakterárnyalás ellenére is - paradox módon - egy két és fél órás prológus maradt, addig a második egyszerre egy kétórás látványorgia és egy tíz év után kiteljesedő érzelmi hullámvasút.

Hirdetés

Viszont Yates egy ilyen horderejű befejezéshez képest meglepő mértéktartásról tett tanúbizonyságot (szóval A király visszatérhez hasonló csinnadrattára számítók csalódottságát még kiábrándító bűbájjal se lehetne leplezni), amiben a tartalom és a látvány olyannyira kéz a kézben járnak, amit utoljára filmszériák záróakkordjánál talán csak egy bizonyos jedi visszatérésénél láthattunk. Rowling gondosan felépített karaktereit és fordulatos cselekményét nem rendeli alá a CGI rengetegnek (most kénytelen vagyok megint önre nézni, Mr. Jackson!), hanem a Roxfort ostroma nagyon okosan csak háttérként szolgál az egészhez, ahogy húsz, egymást követő hősi halált se látunk, hanem azzal ugyanolyan váratlanul, sokkolóan találkozunk a főszereplővel együtt, miközben az érzelmes részek (pl. szellemek az erdőben) abszolút nélkülözik a giccset és stúdió filmektől szokatlan meghittséget sugároznak. Ebben pedig az elmúlt részek alatt fokozatosan csiszolódó fiatal színészek (igen, megérdemlik ezt a jelzőt) mellett a folyamatosan fejlődő rendezői kézjegyek is a segítségére voltak, mint a csend most is egyszerre tudatos és feszültségnövelő használata (pl.: beszélgetés a King's Cross-on, a végső párbaj kezdete), az ezúttal is okosan, de nem tolakodóan használt szimbolika, vagy a sorozat abszolút csúcspontjának számító kulcsjeleneténél alkalmazott montázs technika.

De mit sem érnének mindezek a stilisztikai elemek, ha parlagon hagyná heverni minden idők legjobb szereplőgárdáját. (Mondj még egy szériát, amelyikben ennyi színész - és nem sztár - van egy helyen és még kellő teret is biztosítanak a számukra! Na, ugye?) Evidens módon Yates csak azokra koncentrál, akikre valóban érdemes, így a legtöbben csak statisztálnak, vagy beköszönnek (Helló, Emma Thompson! Viszlát, Emma Thompson!), és a Rickman-Fiennes-Radcliffe trióra helyezi a hangsúlyt, akik ezt meg is hálálják: utóbbi végre megfelelően érzékelteti, hogy hősének vállaira mekkora súly nehezedik (ebben közrejátszik az is, hogy címszereplője most a legaktívabb), és abszolút felnő a nagyokhoz. Fiennes gesztusaiban és hanghordozásában is tökéletesen visszaadja a karakter teljes megszállottságát és hisztériáját a háttértörténete ismerete nélkül is, Rickman nagy jelenete pedig abszolút méltó a színészlegenda tehetségéhez és karakteréhez, az Akadémia pedig Jonah Hillestől szégyellje magát, hogy jelölésre sem méltatta (a széria teljes díjtalanságát pedig már meg se említem).

Hirdetés

Mellettük azonban elfelejtkezünk a széria egy másik állandó szereplőjéről, magáról a Roxfortról, ami nemcsak hőseinek, hanem nekünk, nézőknek is tíz éven keresztül egy biztos pontot jelentett mozizási szokásainkban, ahova hol szórakoztató, hol pedig kevésbé volt élvezetes visszatérni, és aminek az ostroma pont ettől fájó látvány. Hőseivel együtt mi is rácsodálkoztunk a nagyteremre, ami most Voldemort lélektelen hangjától és gyerekek félelemtől ittas sikolyától hangos, a lángba borított kviddicspályán nem egy izgalmas szekvenciának voltunk szemtanúi, míg az ezerszer végigjárt viadukt pusztulása legalább ennyire szívet tépő és ebben a hibátlan látványelemek mellett Alexandre Desplat egyszerre érzelmes és grandiózus aláfestése is közrejátszik. 

Hirdetés

Mindezek együttállásával sikerült Yatesnek angolos eleganciával eme grandiózus csínyt letudnia, ami az első negyedóra komótossága után (amit még az előző részből örökölt) meg sem áll a vége főcímig, ahol halljuk, amint a készítők visszavonhatatlanul Nox-t suttognak a fülünkbe, ezzel is tudatosítva bennünk, hogy végérvényesen felnőttünk. De cserébe vigasztal a tudat, hogy a kis túlélő beírta magát a filmvilág halhatatlanjai közé, és ezt mindvégig szívvel és lélekkel tette, amire csak a legnagyobb mágusok képesek.

Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. Rész

Kinek ajánljuk
  • A széria rajongóinak mindenképp!
  • Akik szeretik, ha egy blockbuster nem csak a szemükre, hanem a szívükre is hat!
Kinek nem
  • Gyűrűk Ura epikusságát etalonnak tartóknak!
  • Akik már az első hét részre is magasról tojtak
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.