Nehéz nem (horror)filmtörténeti mérföldkőként tekinteni William Friedkin 1973-ban megjelent Az ördögűzőjére, ami több generáció számára testesíti meg mai napig a tökéletes horrorfilmes élményt. Érdekes módon akkoriban még nehezebben alakultak ki trendek, hiszen az ördögös, illetve démonos téma csak negyven évvel később, a 2010-es években vált igazán trendivé a zsánerben, ami számtalan koppintásban valósult meg.
Ezek persze nyomába sem értek az 1973-as eredetinek, és egyelőre szkeptikus bizalommal viseltetünk az idén ősszel érkező Az ördögűző reboothoz is.
Az ördögűzős téma akármilyen elcsépelt is lett az elmúlt cirka 15 évben, akadnak kifejezetten korrekt alkotások, melyek képesek elfeledtetni mindazt a pocsék próbálkozást, amiket Az ördögűző ihletett meg. Ám ez utóbbiak tábora még mindig olyan nagy, hogy a már tisztes középszer is kimagaslik a mezőnyben - csakúgy mint azt a 2023-as horrorfilm, A pápa ördögűzője teszi.
Gabriele Amorth (Russell Crowe) a pápa fő ördögűzőjeként tengeti mindennapjait, de ahogy az egyház új irányzata is egyre inkább a tudomány felé kezd orientálódni az 1970-es években, úgy válik az ördögűzés procedúrája is egyfajta idejétmúlt gyakorlattá, amitől az egyháznak minél hamarabb szabadulnia kellene - legalábbis a felsőbb körök szerint. Amorth korai nyugdíjaztatásának azonban megálljt parancsol egy különleges eset Spanyolországban, ahol a megszállt áldozat kifejezetten Amorth atyát kéreti magához. Ez az ördögi megszállás végül olyan titkokról rántja le a leplet, melybe akár az egész katolikus egyház is beleremeghet.
A pápa ördögűzője nem akarja újra feltalálni a spanyolviaszt - pedig a helyszín akár adná is magát hozzá. Nincsenek unalmas, jól ismert körök, amikor is a szereplők igyekeznek leküzdeni kezdeti szkepticizmusukat, hanem in medias res kezdéssel belecsöppenünk a dolgok közepébe. A többi hasonszőrű alkotástól eltérően ezúttal nem az áldozatokon, hanem kifejezetten az ördögűző atyán van a fókusz - neki pedig nem az a dilemmája, hogy miért pont az ő családtagjával történik meg mindez, hanem hogy egyáltalán valós ördögi megszállás zajlik-e vagy csak valamilyen elmebaj szemtanúja. Persze gyorsan kiderül, hogy nem egy megháborodott elméről van szó ezúttal.
A cselekmény szintjén a másik pozitívuma a filmnek a rejtélyszál. Ezen a szinten sem egy generikus megoldást kapunk, és a forgatókönyvíróknak - no meg a film alapjául szolgáló könyveknek, amiket maga a valódi Amorth atya írt az 1990-es években - sikerült ügyesen összemosni a valóságot a fikcióval. Persze akár a teljes igazságot is láthatjuk, amennyiben hiszünk az ördögűzők történeteinek, de ezt már mindenki döntse el saját maga. Mindenesetre a keresztény egyház egy igen szomorú időszakára ad egy olyan magyarázatot, amely akár bele is illhet a nagyobb képbe, erre pedig kevesen számíthatnak.
Természetesen A pápa ördögűzőjét Russell Crowe viszi el a hátán. Az ő castingja először kétségeket ébreszthetett a horrorrajongókban, hiszen általában gyenge alkotásokat kapunk, amikor egy A-listás színész elviszi a büdzsé 60-70%-át egy horrorfilmben. Itt azonban nemcsak húzónévként működik Crowe, hanem meglepően hitelesen alakítja a sokat tapasztalt ördögűzőt. Talán őt sem utoljára láthatták a horrorfanok a zsánerben, mert úgy tűnt, mintha kifejezetten élvezte volna ezt a szerepet.
Amennyi dicséretet érdemel Crowe, a stáb többi tagja már annyira simul bele a felejthetőség mocsarába. Különösen a háromtagú család válik hatalmas kapufává, de ezt ellensúlyozza a cselekmény Amorth atya centrikussága. Franco Nero pápája pedig olykor már-már tragikomikusan játszotta túl magát, miközben azon morfondíroztam, hogy miért nem tudok elvonatkoztatni nála Árpád vezértől… lassan 30 éves filmélmények rejtett traumái kerültek felszínre, úgyhogy ebből a szempontból még akár sikeresnek is mondható a sokkolás A pápa ördögűzőjétől.
Nem érdemes az új Az ördögűzőt keresni A pápa ördögűzőjében. Vitathatatlan, hogy miből merített ihletet, de szerencsére a legalapibb szinten megáll ez a kreatív másolás, ami végül az erényévé is válik. Kevésbé horror, inkább egy rejtélyes akciófilm lett A pápa ördögűzője, mely ügyesen aknázza ki az erősségeit, ami által egyszeri szórakozásnak pont megfelelő lesz. Ennél többet pedig manapság nem is kívánhatunk ettől a tematikától.
